2024. április archive

Tóth László: Egymondatosok – Március

1.

Addig-addig nézdelődtem, tökölődtem az idei év-váltás után, hogy szinte észre sem vettem: már a harmadik hónap is itt – az aktuálisaim felől nézve eleddig minden kézzelfogható eredmény nélkül, bár ki tudja, így, a hetvenötödikben, mi, melyik látható vagy láthatatlan teendője az időszerű az embernek, hiszen ebben az életkorban már minden a legfőbb idejében lehet még a …

Olvass tovább

Balogh Ádám: Vörös 3. (regényrészlet)

Új vendég mosogat, szedd össze a csészéket, és hozd őket hátra, rikkantott fel a lány, a férfiak meg nevetve mondták, hogy már értjük, miért adtál neki ennyi kávét, Amelie, azt akarod, hogy reggelig mosogasson. Kezdjék csak el, kiáltott kacéran a lány. Nem kell várniuk a borral, igyanak csak kedvükre. Az öregurak éljeneztek, majd rögtön …

Olvass tovább

Lukács Flóra versei

A szélnek lakói

Csak végignézek az úton, tudom, hogy jártam már itt, tudom, hogy egyszer itt ragadtam.

Dohánykarcos párkahang vadkecskéket terel a kőkarámok felé a fénybordás hegyoldalban.

A vesszőkerítés mellett egy őzbarna fiú, talicskányi tetovált koponyát tol a csontkamrához.

Egy szerzetes szivarcsonkkal vezényel a puszpángfába ízesült kabócáknak.

Ikarusok kapaszkodnak a dűlőúton felfelé, lassítanak a …

Olvass tovább

Sárközi Richárd: Levezetés a szépirodalomba

Mit is lehet csinálni Esterházy Péter emlékére? Az ember vagy ír vagy focizik. A kettőt egyszerre nem lehet, felolvasni lehet, ha nem is futtában, de két meccs között mikrofonba lihegve.

Április 13., Bikás park, itt lehet bikázni, ez már az V. EP-kupa, és az eddigi szokással ellentétben az időjárás velünk. Ki ellenünk?

Az …

Olvass tovább

Molnár Krisztina Rita: A rémült tyúk pajzsa

Semmi szükségem hírekre és figyelemfelkeltő podkasztokra, hogy kétségbe legyek esve. Nagyon jól tudok szorongani anélkül is, hogy a globális felmelegedésről vagy a mikroműanyagokról szóló ismeretterjesztő szövegeket olvasnám. Nekem elég egy bevásárlás, elég az apró betűs rész a joghurtos dobozon. Elég a megszámlálhatatlan műanyagdoboz és alufóliatető, a PET-palack és tetrapack. Elég a tojásra nyomtatott kód, …

Olvass tovább

Farkas Arnold Levente: Minőségjelzős

Ablakom a vakok forrására néz, ám amióta a szemem elgurult, távolság van köztem és a látvány között. Üres szemüregemből ömlik a sötétség, négykézláb keresem tekintetemet. Írni sem tudok. Hű szolgámnak diktálom gondolataimat, és csak reményleni tudom, hogy nem másítja meg azokat. Az orvosok szerint nincs más lehetőség, a vakok forrásába kell merítenem üres szemüregem. …

Olvass tovább

Csekő Tibor: A szó(lás) szabadsága

Bernáth Szilárd Larry című filmjéről

Képzeljük el, hogy rengeteg mondanivalónk lenne, de azt valami miatt egyáltalán nem vagy csak nagyon nehezen tudnánk szavakba önteni. Ádám, későbbi művésznevén Larry (a HBO-s Terápia magyar verziójával a nagyközönség számára is ismerté vált Vilmányi Benett) a 21 éves borsodi juhász fiú is ezzel küzd. Amikor beszélni kezd, egy …

Olvass tovább

Szeifert Natália: Két szatyor

Ballagok a Pannónia utcán (érdekes, megint Újlipótvárosról írok, pedig nemhogy nem ott lakom, de manapság sokkal kevesebbet járok is arra, mint egykor), ballagok tehát, vagyis inkább tengek-lengek, mert úgy alakult, hogy ráérek, de miket beszélek, én alakítottam úgy, hogy ne kelljen sietni így dél körül már sehová. Délelőtt letudtam a letudni valót, most tehát …

Olvass tovább

András László: A posztdemokratikus valóságalapú csillagrendszer képviselőjének megnyitó felszólalása a Dimenziók Együttműködése konferenciáján

(Részlet egy el nem készült regényből)

Nos, mint tudják, mi felhagytunk a demokráciával, amikor empirikusan is bebizonyosodott, hogy a teljesen hülyék uralmához vezet, aminek lényege – mint az már régóta köztudott – egyrészt, hogy nem kedvez a teljesen hülyéknek sem, másrészt megszünteti az alkalmazkodó- és ellenállóképességet, valamint a változtatás képességét, amelyet mind közönségesen kreativitásnak …

Olvass tovább

Nem tudok máshogy irodalmi szöveget írni – beszélgetés Szolcsányi Ákos Pannon Tükör-díjas költővel

Szolcsányi Ákos Budapesten született 1984-ben, a Madách Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE bölcsészkarán diplomázott, doktori iskolába az Universidad de Salamanca egyetemen járt, kutatási témája Federico García Lorca magyarországi recepciója. Jelenleg Berlinben él. Kötetei: Csehország szép, útjai jók (Orpheusz, 2008), A felszínről (Pesti Kalligram, 2012), Semmi meglepő vagy fontos (FISZ, 2018). Legutóbbi verseskötete Piros címmel …

Olvass tovább