Bernáth Szilárd Larry című filmjéről
Képzeljük el, hogy rengeteg mondanivalónk lenne, de azt valami miatt egyáltalán nem vagy csak nagyon nehezen tudnánk szavakba önteni. Ádám, későbbi művésznevén Larry (a HBO-s Terápia magyar verziójával a nagyközönség számára is ismerté vált Vilmányi Benett) a 21 éves borsodi juhász fiú is ezzel küzd. Amikor beszélni kezd, egy nagyon erős dadogás lesz úrrá rajta, ami miatt nem tudja kifejezni önmagát. Ám, amikor a rap-hez, a hip-hop nyelvhez nyúl, a szó szerinti nyelvi akadály semmissé válik és olyan rímeket és mély mondanivalóval átszőtt szövegkörnyezetet alkot a basszusra és az ütemre, amit csak nagyon kevesen tudnak létrehozni. Ádám a rapben tud igazán közölni, itt érzi szabadnak magát, a rap falai közt otthonra lel. Ott érzi azt a biztonságot, amit az apja, a falu rendőre, Zoltán (Thuróczy Szabolcs) mellett szinte sosem tapasztalt. Erre már az első perceiben rávilágít az ezzel a rendezéssel első játékfilmjét jegyző Bernáth Szilárd.
Ugyanis amikor Ádám egy kisebb vita közben – álláspontját nyomatékosítandó – betöri annak a hölgynek a fényszóróját, aki a fiú szerint veszélyeztette a birkanyáj épségét, az ifjú juhász mindent elkövet, hogy apja, Zoltán ne szerezzen tudomást az ügyről. Ennél a jelenetnél érezzük először, hogy mekkora bizonytalanság, milyen súlyos lelki sérelem (a cselekmény előrehaladtával kiderül, hogy Ádám nem csak lelki, de testi bántalmazás elszenvedője is volt) állapotában és az egészséges apa-fia kapcsolat és a biztonságérzet teljes hiányában él a fiú. Innen veszi kezdetét az a sportfilmekhez hasonlítható történet, csak amíg a sportfilmeknél a végső menet a ringben, vagy egy futballstadionban zajlik, addig a Larry-ben az A38 koncerthajó nagyszínpadán, egy tehetségkutató show élő döntőjének keretei közt. De ne szaladjunk ennyire előre…
Ugyanis az élő koncertig vezető út igencsak rögös, s ezeket a rögöket a rendező remek érzékkel rakosgatja egymás után, hősét és környezetét olyan szemszögből láttatva, hogy a néző teljes egészében úgy érezheti, együtt lélegzik és él a borsodi kilátástalanságban Ádámmal, legyen szó birkatenyésztő üzemről, lepukkant lakótelepi háztömbökről, vagy underground free style hip-hop versenyről.
Itt meg kell említeni azt a Hartung Dávid operatőrt, aki a Nemes Jeles László által rendezett Saul fia című alkotásához hasonló plánokat alkalmaz, ezáltal megteremtve a film sajátos atmoszféráját. Az operatőri munkán túl, a kiváló casting is a film egyik alappillére. Bernáth Szilárd remek érzékkel osztotta Vilmányi Benett-re a főszerepet. Vilmányi nem csak a dadogást, a rappelést (a dadogó rappelést) hozza tökéletesen, de a megfelelő érzékenységgel jeleníti meg a karaktere megtépázott lelkében dúló belső viharokat is. Csillagos ötös! A többi színész alakítása is remek. Thuróczy Szabolcs finoman adagolja a már 5 éve egy kortyot sem ivó, de még mindig indulatkezelési és még jó néhány problémával küzdő rendőr apát, aki egy falusi “baráti” focimeccs alatt sem rest megszégyeníteni a saját fiát. A színésznői oldalról is érdemes ejteni néhány szót. Szandtner Anna által játszott Noémi, Ádám mostohaanyja is összetett karakter. Ő hozza a fél árván maradt fiú életébe a női oldalt. Noémi karakterén is – a kicsit félresikerült smink alatt – érződik, hogy többet akar és nem szeretne megmaradni ebben a kilátástalan kelet-magyarországi élethelyzetben. Nagyszerű húzás volt Bernáth Szilárd rendezőtől, az ismertebb nevek mellett, az amatőr színészek szerepeltetése. Így érződik a dramaturgián az igazi hitelesség. Ádám zenésztársa, aki előkészíti a track-et és ezzel benevezi magukat a versenyre Csala Do (Onofer László) is telitalálat. Egy mondatán sem érződik a műviség, így még átélhetőbbé válik az egész mű légköre.
Az alkotókon érződik, hogy a hitelesség kedvéért teljesen beleásták magukat a borsodi vidéki életbe, s ezt a fentebb említett sorok is igazolják. Látszik a filmen, hogy nem úgy akar és szeretne mesélni erről a tájról és az itt élő emberekről, mintha csak másodkézből tapasztalta volna az itt zajló mindennapokat és az ebben élőket. Vékony jégen táncolás ez, mert mert beszakadhatott, zuhanhatott volna mondjuk a sztereotípiák mélynek egyáltalán nem mondható világába, de az alkotóknak sikerült ezt elkerülni. Nem mellesleg az alapötletet, egy, ezen a környéken felnőtt magyar rapper, bizonyos Serrano életútja szolgáltatja, aki segédkezett is a film munkálataiban.
A Larry nem egy könnyed szórakoztatás, szóval aki CGI orgiát vár, amíg elfogy a nagy nachostál és az 5l-es kóla, az minden bizonnyal csalódni fog. A Larry inkább azoknak szól, akik nem rettennek meg az emberi sorsok realisztikus ábrázolásától és akik szeretik az olyan felemelkedés-történeteket, amelyeknek nem feltétlen olyan értelemben happy end a vége, amire az ember az utolsó snittekben már-már számítana, mégis katarzist nyújtanak úgy, hogy még a stáblista legördülése után is a székébe tudják szögezni nézőt. Bernáth Szilárd és csapata olyan világot tár elénk a Larryvel, amit, ha áthelyezünk Kelet-Magyarországról mondjuk Délnyugat-Magyarországra, akkor is megállja a helyét, a kérdés már csak az, hogy ez mennyire kecsegtető nézőpont a közélet számára, de hogy a film hangvételét, minőségét nem befolyásolná, az egészen biztos.
Larry – Színes magyar film, (108 perc), rendezte: Bernáth Szilárd, operatőr: Hartung Dávid, szereplők: Vilmányi Benett, Thuróczy Szabolcs, Szandtner Anna, Onofer László ’Csalado’
Megjelent a Pannon Tükör 2024/1. számában.
