21.-e
amikor kisírtad a szemed úgy nézel ki mintha behúztál volna
magadnak voltaképp a sors húzott be így olyan mintha letagadnád
hogy időnként megmásíthatatlan úgy mész le a közértbe három táskád van
kettő a szemed alatt és a kezedben is egy apróbb darab azt mondják milyen
csinos vagy te meg fölkacagsz ilyenkor a mérleg se érzi az almák súlyát
erősebben kellett volna megnyomjad megnyomták helyetted és befelé menet
a hajléktalan is megkérdezte milyen nap van ma nem kért pénzt
csak azt tudakolta hányadikát írunk megint egy szép ősz öreg papírpohárban
pénzt csörget a háta mögött szürke galambok röpülnek az ókori Rómában ebből most kiolvashatnád
a jövendődet megint csupa férfi van a közértben annyira érdeklődve néznek megroppan
a kosár a kezedben és megváltozhatna folyásiránya a Tiberisnek a biztonsági megkérdezi
őrültél-e a tűzijátéknak az emeletről láttad pukkanását néhány haloványabb
fénycsóvának megint tetszik neki a hátad végül is örültél 28 éve apád nyakában
az államalapításnak egy kisfiú állt mögötted nem értetted mit súg a nagyapjának
gyöngyözött minden szava gurgulázott az éjszakát kérlelte várjon
amíg kedvenc színe föl nem lobban a petárdákon ott állsz újra két lábon
a Szondi utcában csak te hiszed hogy néhány elszórt galambtollon
mintha most találnának hamisíthatatlan jósjelet vitatkozni kezdenek
a bennszülött augurok apád helyett most az isten szólal meg édes kislányom
és a föld alá nyom miért nem találsz semmi szokatlant az intonáción.
éppen csak le
ma is jót beszélgettem a biztonságival
mondta hogy a kenyér is 30 százalékkal
megy fel pedig jó volt a búza
én meg nem árultam el hogy nem eszem
kenyeret csak el kezdtem panaszkodni
a harminc év múlva esedékes nyugdíjamra
ő meg hogy megint sok volt a túlóra
és a kosaramat átcipelte a túloldalra
a sárga oldalára fordult néhány haloványabb alma
és piros felét beletörölte az originál
vécépapírba még volt egy nyomorék
csokim is valahol de lehet hogy nem volt
tegnap megvettük nagyival az egy másik bolt
aztán rájöttünk hogy mind a ketten nagyon
fáradtak vagyunk pedig még el sem kezdődött
a reggel ő beállt az egyik sarokba hátra szorított
kezekkel és elképzeltem a fekete macskáját
hatalmas sárga szemekkel mint a macska
pont olyan az ember minden reggel legelőször
az isten ébred fel az ő kezében is lehet egy
nejloncekker otthon rá is vár egy angyal hatalmas
doromboló szemekkel a mellényzsebe ki van tömve
föltámadás konzervekkel reggel a kosarába két marék
földi port szór és fizetés nélkül távozik hiszen éppen
csak leugrott a mennyországból.
végtelen
gyerekkoromban úgy gondoltam egy
hófehér képeskönyv a világ ha kezembe szorítottam
az üres lapot is úgy fogtam mint egy megíratlan
bibliát saját mesémben a gyökér ölelte át a
virág szirmát talán az égből lógtak lefelé
a fák ha apa alatta ment át és fölnyújtotta volna
mindkét karját eléri az isten kobakját és a
legzöldebb lombkoronát csak a napot nem éri el.
a nap a föld alól ragyog és a kisduna vizének
szürkéskék kristályaiból reggelente nemcsak
a lakótelep árnyékai ragyognak fel nem is tudnánk
mihez kezdeni ezekkel a törékeny tükröződésekkel
a víz alatt létezni kell valaminek ami egybefolyik
a végtelennel és olyankor abból is idelátszik valami.
most a menny című fejezetnél tartunk apu egy
olyan serlegből iszik ami sosem fogyhat ki
száján néma szavak buzognak fel és ajkát cserepesre
verik az édesvíz sókristályai én kék szemfenekére gondolok
és a felejtés vízére amiben úgy ázik a halál
mint önmaga megsemmisülése.
délután…
a strand sápadt arcával
fordultunk szembe a törölköző
árnyéka testünkre hímezte fekete téglaoszlopát
a tengerekre gondolni és méretes sókristályokra
amiben újra összeáll a szivárvány itt a késő
nyári Palatinusnál a számban még a palacsinta
íze porcukormorzsákkal szórták tele
a habok törésének lomha fehérjétől reszket a hullámmedence
hazavisszük az óránkénti gongszót és a csúszda
közepéről a legélesebb kanyart a 26-osra várunk
és sötétebb szürke rózsákat izzad homlokára az aszfalt
a súlyos gumikerekek barázdáiban bújik el gyerekkorunk
pálcikára húzott felhőket szaggatjuk a vattacukrot
lassan az ég is elfogy a lebukó nap
narancsos abroncsa gördül át a Margit-hídon
ezt a hatalmas sárga kavicsot kellene beleejteni a vízbe
míg átérünk a 30 évvel ezelőtti Pestre föntről lesni
hogy erre a halk ütésre ahogy a nap rázuhan a víztükörre
hányszor rezzen össze Magyarország szelíden dobogó ütőere.
