Géza bá
kockákra vágták neki az
afrikaiharcsa-pástétomos kenyeret
hálóköntöse, pelenkája megdermedt
csontos testén
leülök vele szemben
nyuszit hajtogatok
nem tudom, észrevett-e
felé nyújtom
feje úgy mozdul, mint ezüstös pikkelyke a zuhanyzó csempéin
mereven nézi a nyulat
szemei kivilágítanak koponyája
futóhomokjából
tetszik, Géza bá?
beenged egy levegőbuborékot ajkai közé
elropogtatja
nyel
míg leteszem az asztalra
követi
mit gondolhat
van-e még nyelv, ami gomolyog
vagy csak titkok
maradtak benne
egy napozó gyíké
egy ringlófáé
Margit
A kórterem előtt vártam hajnalban a vizitet.
Leraktam a kis sámlit az ablak elé,
amivel az ajtónkat szokták kitámasztani éjszakára.
Lenéztem a lapos tetőre kipakolt szekrényekre,
asztalkákra, egymásra borított szegecses farost lemezekre.
Itt-ott egy klaviatúra,
székek ülésén sárgállott az összegyűlt esővíz.
Aztán könyvek,
ajtók,
kaspók.
Hallgattam a nővérszoba csacsogását.
Margit a leghangosabb,
mert ő, amikor megszült:
szoptatott
lefejte magát
ebédet főzött
takarított
mosott
nem volt ideje depressziósnak lenni
Eszembe jutott,
milyen jót lehetne odalent bújócskázni.
Máté
Már megint?
ahogy feltérdelek, lehajol hozzám.
halántékomra rakja két kezét.
forgat, mintha szelencét nyitna fel,
tenyere vaskos szemellenző.
fejét ingatja.
Emlékszel?
a nyomástól
elpattannak szememben a hajszálerek.
epét hányok, és a tócsába
göndör barna szálak hullanak.
Nem megy?
nyakamba ül, felállok.
fogaimról lepattog a zománc. így is leér a lába.
remegve lépek.
sípcsontom elfárad,
keresztüldöfi a húsom.
Mire számítottál?
a derekamon tapos,
fejemre barackot nyom.
garatom megtelik takonnyal.
nem kapok levegőt.
Figyelem a porban,
üvegszilánkokat szór elém,
önfeledten, mint a konfettit.
pásztázza megannyi tükörképét
Mindez Isten ajándéka.
(Megjelent a Pannon Tükör 2024/1. számában.)
