«

»

Már 22

Koosán Ildikó versei

egy józan kötözködése

belül a lázongó
értelem,
kívül korfüggő
álcaváz;
liftez a hangulat
fenn, s a lenn között,
szédül a józan,
bárhogy is vigyáz

részekre bontja
sodrát a jelen;
az egyértelmű
roncsaira hull,
a lét kontúrja
foltokká fakul,
érteni a kort
szinte képtelen;

a távoliból
ami visszasejlik
már nem valóság,
csupán látszata,
gubancos eszmék
rostáján kiejtik,
okafogyott lesz
íze, illata;

színes cégtáblát
himbál az idő,
a dolgok tejfogát
kipöckölik az évek,
tegnapot ver szét
minden döccenő,
ma a fétisek is
báránybőrt cserélnek.

2014

 

 

Téli minimál

 

fehérben

többszólamú
az éjszaka,
fagy, dér, köd
szitál,
fénytörmelékké
roppantja
majd a reggel,
a cirmoskék
visszaverődés

szavak

hullnak az időrostán
és ami fennakad
valami mást mutat
mint a valóság,

ritmusba tömörülnek,
ha kell, elmerülnek,
felmerülnek
kéretlen megülnek
idegsejten
szempillaráncon
csapatban
hangos csiviteléssel,

lázadók, huligánok,
ijesztő
formákat öltenek
kitöltve időt és teret
csakazértis.
2017. január 4.

 

 

Múlik

 

és v é g e…
mondanám,
banális szavak;

ha pókfonál
módján fennakadt
idézheti a
jeltelen jelent;

végigfut
az értelem
résein hirtelen,
a lényeget
kapszulázza,
védtelen
magammal
összezárva
elködlik belül;
nincs szó
nincs képlet,
sem ábra
ami feltárja,
magyarázza:

– miért, nem
tarthat tovább
a p i l l a n a t,
élhet a jelen,

s ami e féktelen
időmúlást
megzabolázza.

2015