szemben
utaztam a buszon.
nem azon akartam.
szemben velem nő ült,
ölében fonott kosár,
kosárban tyúk, az a
fehér, tápos, tépett
tollú fajta.
a nő hatvanhárom éves
lesz a jövő héten.
ezt egy álomban tudjuk
valamiért pontosan.
tekintetem idővel
vagy mert ráz a busz,
lábára siklik, s látom,
a balon nincs zokni.
nincs olyan barna nejlon,
amilyen a jobb lábán van
fakultan, laza gumizattal.
a nő észreveszi mit nézek.
kezembe nyomja kosarát,
a tyúk némán tűri.
zsebéből két tubus temperát
vesz elő, ecsetet, tálka vizet
és gyors, gyakorlott
mozdulatokkal ugyanolyan
zoknit fest bal lábára,
mint amilyen a jobbon van.
a busz szusszanva megáll.
a jövő héten hatvanhárom
éves nő leszáll. megy vele
a kosár, a kosárban a tyúk.
az eső kint épp elered
és oldani kezdi a nő
távolodó bal lábáról a
gyakorlottan felkent
temperát.
sms
sms-t küldött az Isten,
azt írta, tűnjek el innen.
gondoltam, más dolga nem volt
vagy tán fönn fogytán a meggybor.
nem tudtam miért kell tennem,
de Isten írta, hát mentem.
meséltem másnap a menzán,
hogy rám az Isten mit testált.
röhögtek nagyon a srácok,
azt mondták, lehet hogy átok.
nem hittem, de azért este
telefonáltam a mennybe.
kicsörgött, recsegett néha,
aztán azt mondta egy géphang:
a hívott számon
előfizető nem kapcsolható!
érinthetetlenség
ott álltak
azon az elektromos fémizén:
free – fekete sprayfújás;
érintése életveszélyes
zománcozott táblácska;
nem tudom
a szabadságé – a szabadságot
érintőé – az elektromos
fém izéjé – vagy aki az
elektromos fémizét érinti
illetve illeti;
a leírt szabadság korlát,
még ha sprayfújásos is,
a zománcozott érintés pedig
megtehetetlen mozdulat.
mégis!
ott álltak azon az
elektromos fémizén,
mint egy isteni
kinyilatkoztatás.
