Gózon Imre: Emlékeim 1848 és 49-d Évekből
1848-d. évi május hóban, az Első felelős Magyar Minister Elnök Gr.
Batthyány Lajosnak, a 1 0 elsőbb – Önkéntes – Zászlóalj felállítása tárgyában
kibocsátott Proclamatióját Kaposvárott olvasóm.” Akkor 22 éves valék.
Azon évi Június 7-én Hetényi Béla, Preiner Antal /tatai fiu/ Bíró Gábor
szinész társaimmal Önkéntes levék. Bárány Elek, Körmendy Károly, Nyiry Lajos,
Sárközy Dénes, Magyar Lajos, Polányi Jósef, Makkfay György, Borsiczky Antal
és Svastics Lajos Kaposvárott szinte közénk álltak.
Néhány nap mulva Incédy László10 hadfogadó parancsnokunk Polányi
Józsefet – többed magával – a közelebbi vidékre toborozni küldte. Június
végén – tán 120-an – kocsikon Pécsre a 8-d. Honvéd Zászlóalj alakittása
helyére indíttatánk.
Az l-ső századhoz osztattam, Plichta János barátommal ott ismerkedém
meg, ki már akkor tizedes volt, jelenleg Bellatinczi jegyző.
Tisztjeink voltak: Őrnagy: Vitális Ferencz, – Századosok: Krobáth Ferenc, Igmándy Sándor, Barcza Boldizsár, Kürthy László, Bezerédy Miklós, Inczédy László /később a 11-d Zászlóalj őrnagya/.
Főhadnagyok: Kerkápoly Mór, Blauhorn Ede. Hadnagyok: Kajdácsy Antal, Kebeley Mihály, Latkóczy Rezső. Segédtiszt: Nagy László. Élelmezési: Számyasi Gergely.
Őrmesterek: Radó Adóm – Zászlóaljunk első önkéntese -, Skerlecz Károly.
Tizedesek: Reiter Nándor, Schvarczkopf Alajos, Kratokvill Péter, Nagy Miklós,
Plichta János, Petrics Sándor, Pesti Károly, Sztrilics Gyula, Pacolay Antal,
Lupersberg Jósef, Móró László. Bárány Elekkel őrvezetők levénk.
Köpenyt és foszlányt azonnal kaptunk, sipkát pedig – mint akkor hírlék – Néhai Sczitovszky pécsi püspök ur ajándékából nyerénk.
/Zászlóaljunk többnyire: – Baranya, Somogy, Tolna s Bács – Bodrogmegyei
ifjakból állíttatott. Csanády Pál pécsi hadfogadó parancsnok Plichta és Móró barátimmal toborozni Siklósra küldött, 75 újonc eredménye lőn fáradozásunknak./
Július hónapot folytonos tanulással tölténk. Krobáth s Inczédy századosok
nem csupán a szabadban, hanem szállásaikon is oktattak bennünket.
Augusztusban Eszékre indíttattunk, de a várba nem bocsáttatván Dárdára
húzódtunk. Mintegy 15-e körül a Duna felé mentünk s Batinán kemény
töltényeket osztottak. 18-án Zomborba érkezénk – hol nyugnapot valónk töltendők, – estve 1 1 órakor jött az indulásra vezénylő parancs, s rögtön
mennünk kellett. 19-én reggel Ujsziváczon néhány órát pihentünk, a tisztekkel
együtt Gózon Zsigmond ref.lelkész – addig nem látott – rokonomhoz tértem
be, ki mindnyájunkat szívesen megvendégelt, és szinte hason nevű fia a 3-d.
“1996. szeptember 28-án a szentgyörgyvölgyi Általános Iskola előtt szobrot avattak. A férfi, akinek alakját Szabolcs P ter szobrászművész bronzba öntötte, Gózon Imre, hajdan a község jeles református kántortanítója volt. A múlt századi értelmiségnek ahhoz a csoportjához tartozott, akiket nem elégített ki csak a foglalkozásuk, hanem mellette tudományos kutatásokat végeztek, újságot szerkesztettek, s a kultúra és a művelődés egyéb területein tevékenykedtek.
Gózon Imre a Komárom megyei, ma Szlovákiához tartozó Ógyallán
született 1826. okt. 25-én. Jómódú értelmiségi családból származott,
apja Gózon István ügyvéd, anyja ásvai Jókay Zsuzsanna, Jókai Mór apjának
testvére, így Gózon Imre a „nagy mesemondó” unokatestvére volt. Bátyja,
Gózon Antal ügyvédi diplomája ellenére a színészmesterséget választotta.
Gózon Imre középiskoláit a révkomáromi református gimnáziumban és a pápai kollégiumban végezte, de az utolsó osztály elvégzése helyett beállt vándorszínésznek. Az 1848-as forradalom Kaposváron érte, a honvédtoborzás hírére 1848. jún. 7-én színésztársaival együtt önkéntesnek állt. A Pécsett szerveződő 8. honvédzászlóaljhoz került, s e zászlóaljjal harcolt a szabadságharc délvidéki csataterein 1 849. máj. 7-ig, amikor is megsebesült. A bukás után súlyos sérülése miatt megmenekült a kényszerbesorozástól, visszatért Pestre, s kardalnoknak állt Gócs Ede színésztársulatához. 1850-ben Latabár Endre vidéki társulatánál lett színházi ügyelő. 1 853-54-ben ő szerkesztette és adta ki a győri Színházi Zsebkönyvet. 1854-ben Váli Ferenc segítségével bekerült a pápai református tanítóképzőbe, s tanári diplomát szerzett. 1854. július 13-án foglalta el a szentgyörgyvölgyi református gyülekezet kántortanítói állását, s 43 éven keresztül közmegelégedésre végezte pedagógiai munkáját. Ő építtette fel a felekezet népiskoláját 1882-84-ben. Gózon Imre azonban nem elégedett meg tanítói, kántori munkájával, hanem nagy vonzalmat érzett a régészet és a művészettörténet iránt is. 1854-ben ő fedezte fel a veleméri templom régi falfestményeit, s hívta fel rá Rómer Flóris, a kor neves régésze figyelmét. Rómer a barátságával tüntette ki, többször járt nála Szentgyörgyvölgyön. Biztatására Gózon régészeti kutatásokba kezdett. Őskori kőeszközöket, középkori okiratokat, régi tárgyakat küldött a Nemzeti Múzeumnak, régészeti, művészettörténeti jelentései az Archaeológiai Értesítőben jelentek meg. 1872-ben Pauler Tivadar vallás- és közoktatási miniszter felkérte, hogy vegyen részt a Műemlékek Országos Bizottságának munkájában. Régi műemlékek feltérképezésével bízták meg. 1875-ben kültagja lett e bizottságnak. Több országos lapban publikált, 15 közleménye jelent meg Bátorfi Lajos: Adatok Zala megye történetéhez című sorozatában. Régi verseket, kortesdalokat tett közzé a Zalai Közlönyben, munkatársa volt a Magyar Nyelvőrnek, 3 cikke jelent meg a Henszlmann Imre által kiadott Magyarország mű emlékeinek rövid ismertetése c. munkában is. Támogatta az 1907-ben Zalaegerszegen indult múzeumalapító mozgalmat, tárgyakat, dokumentumokat küldött a Főgimnáziumba, ahonnan a mozgalom elindult.
Gózon Imre 92 éves korában, 1918. jan. 18-án hunyt el. Hosszú élete alatt történelmünk sorsfordító eseményei zajlottak le; forradalom és szabadságharc, kiegyezés, de megélte az első világégést is. Eletének meghatározó élménye az 1848-49-es szabadságharc volt, erről tanúskodik az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában őrzött eredeti és a Göcseji Múzeum Adattárában másolatban meglévő visszaemlékezése, melyet most közreadunk.”
Megjelent a Pannon Tükör 1998/2. számában.
A teljes szöveg és a magyarázó jegyzetek lapunk archívumában,
