«

»

Már 21

Tóth Norbert: Számítógép melletti beszélgetések, avagy kérdések egerszegi képzőművészekhez II.

Németh Klára

 

 

 

Hol értek életre szóló hatások?
Középiskolába Pécsen jártam. A hetvenes években érkeztek a városba azok a fiatal művészek, művészettörténészek, akik teljesen friss szellemiséget képviseltek, és csoportjuk meghatározó szerepet kapott a művészeti életben.
A Pécsi Műhely vezetője, Lantos Ferenc rövid ideig tanárom  volt a gimnáziumban, szakkörébe is jártam. Rendkívül tudatos természeti megfigyeléseket rögzítettünk, már kialakult az a rendszer, amelyre egész művészete épült. Megalapította a Bonyhádi Művésztelepet, a Zománcárugyárban kísérletezték ki a nagyméretű murális zománcokat, amelyek középületek díszítményei lettek. Mindez tulajdonképpen utólag állt össze számomra, hiszen teljesen máshonnan kezdtem el a tűzzománcot, de mára nyilvánvaló lett, hogy a vele töltött időszak adott biztos alapot mai munkáimhoz.
Hosszú ideig magam sem tudtam eldönteni, fessek vagy grafikázzak… Szerettem az alkalmazott grafika egzaktságát, festőtanáraim a színek világa felé tereltek. A Képzőművészeti Főiskolára felváltva jelentkeztem festő és grafika szakra.
Meghatározónak tartom azt a légkört, ami Pécsen körülvett, folyamatosan inspirált, amihez mérni lehetett magunkat. A gimnáziumban néha előkerültek kortárs külföldi művészekről újságok, katalógusok, jártunk a Hírlapolvasóba, ahol a legfrissebb külföldi  művészeti szaklapokat nézegethettük, építészetről, dizájnról, képzőművészetről.
Budapesti éveimmel kapcsolatban nincsenek hasonló elementáris emlékeim, talán csak néhány kiállítás, a MANUÁL csoport igazán üde munkái, Kokas Ignác festészete…
Nem hallgathatom el Fischer hatását a munkáimra… Pályakezdéskor óvatlanul megfogalmaztam, hogy nagyon szeretnék eleven, energikus, vidám képeket festeni… Fischer erre azt mondta, hogy ez nem művészeti kategória. Az etalon Gábriel József volt.  Közös műtermünkben folyamatosan nézegettük, korrigáltuk egymás munkáit, és Fischer tőlem „érett” színeket, felületeket követelt. Ezért többször átfestettem, lemostam, „érleltem” az akvarelljeim. Nagyon bizonytalannak éreztem ezt a dolgot, de értem el eredményeket!
Néhány éve találtam meg azt a formát, amivel tökéletesen összhangban érzem magam, és érdekes módon egyesíti a ragyogó felületek és a finom faktúrák  iránti vágyam, a betűket motívumként és üzenetként értelmezhetem, szigorú geometrikus rendben komponálhatok bonyolult színviszonylatokat. Ehhez újra felfedezem a hetvenes-nyolcvanas évek alkotóit, Robert Rauschenberget, Sonia Delaunayt, Alighiero Boettit…
Régebben igyekeztem hatni a környezetemre, ahol éltem – Zalaegerszeg –, ma erre nem látok lehetőséget.
Inspirációt az interneten keresek, gyakran járok Budapestre, néha Bécsbe kiállításokra, szellemi táplálékért… Gyerekeim és barátaik figyelme a legfontosabb számomra, tőlük kapok visszaigazolást, hogy még ne hagyjam abba.

 

Németh Klára: Éld az Életed! – tűzzománc, 40×60 cm, 2016