Aki Szentendrén nőtt fel, annak Friedrichshagenben gyereket nevelni szinte a legjobb lehetséges kimenetel. Harmadakkora területen kétharmadannyi lakos húsz kilométerre a főváros központjától – amiben más, abban egyelőre rendre jobb: mintha a HÉV fél óra alatt érne be a Batthány helyett a Deák térre és tízpercenként járna; a helyi mozi A feleségem történeté-t is vetítette, a helyi könyvtárban a Meseország mindenkié is kölcsönözhető. A reklámok helyi vállalkozásokat hirdetnek, a moziban a film előtt, a szupermarket pultjánál a futószalagon az egyes vásárlók portékáit elválasztó műanyag rudakon, reggelente látom a fogorvosomat a villamoson, a fodrászomat a home office tíz órai cigiszünetében.
A város északi része egy autós mozinak ill. a nyári hónapokban egy korlátozottan változatos kínálatú bolhapiacnak otthont adó zöld terület; a nyugati egy háromemeletes házaknál nagyobbra nem törő lakótelep, házai között két játszótérnyi mászókát, homokozót, hintát és más ilyesmit szórtak szét. Ez a két terület, továbbá a Müggelspree folyó és a Müggelsee tó határolják négyfelől a rombusz alakú óvárost, amelyet enyhén görbülő ívű észak-déli irányban szel két egyenlő félre a korzó. A korzó féltávjánál piactér, annak közepén a névadó Nagy Frigyes szobra néz kelet és a háziorvosi rendelő, felé, a szobor hátában az evangélikus temető, balja felé az általános iskola. Ez utóbbi környéke a város két költőjéhez fűződő viszonyát is, ha tetszik, magába sűríti, ha tetszik, letudja: az egyikről az általános iskola melletti könyvtárat, a másikról mindkét épület utcáját nevezték el. Amíg a sajátja megépül, ebbe az iskolába jár a gyerek.
A napokon, amikor én viszem és én is hozom, biciklivel megyünk. A szűk tíz perces út olyan, mint a Filatorigát környékén sétálni augusztus elején: akik ott vannak, ugyanoda mennek. Minden reggel találkozunk valamelyik barátnőjével, akiket, amíg elsősök, jobbára anyu, ritkábban apu, egyetlen esetben nagypapa kísér. Az egyetlen nagypapa-kísérő kopasz, huszárosra pödört bajszú, valamivel alacsonyabb és másfélszer szélesebb, mint én. Elsőre az ártatlanul meggyanúsított erőművészre emlékeztet a Miki egér cirkuszban nyomozós epizódjából. Egy keresztcsíkos dressz és egy csonka gúla alakú súly a biciklije csomagtartóján még efelé fokozná a hatást, ám ehelyett vasmacska formájú fülbevaló és a lábszáron szolid, nonfiguratív tetoválás egészítik ki az iskolába kísérős szettet.
Berlinben láttam már neonlila hajú, karakteresre ivott arcú punkot rámordulni biciklis tinédzserre, amikor az piros lámpán hajtott át, szólított meg minket ébenfekete bőrű tinédzser a metrón standard kiejtéssel, hogy nahát, önök is magyarok, szóval bármennyire is bevillant a határozószó, hogy ez a nagyapa nagyon, melléknevet egyelőre nem társítottam hozzá, mert ki tudja. Elsőre a seggfej jut eszembe, ahogy az unokájával beszél, még a felszólító módnál is parancsolóbb főnévi igenevekkel, fékezni, lassan menni, megállni. Náci, jut eszembe, amikor nem hagyja abba, pedig ha csak tehetem, kerülöm a szót, nézem, passzol-e, kicsit megnyugszom, amikor látom, hogy nem. Nincs benne sértettség, se erkölcsi fölény, a szavai mögött sincs se rendszer, se eszme.
Nyugdíjazott tengerész lehet, gondolom a vasmacska alapján, olyan, aki akaratlanul is nyers, még a szeretteivel is, de nagyobb baja nincs, mint hogy hőstettek híján csak nézte az eget meg a vizet harminc évig, amit még Isten is megunt a második nap végére, de ellentétben Istennel, a nagypapa nem cifrázhatta a dolgot, neki maradt a kokain meg a csajok, aztán már ezek se, csak a koleszterinszintje meg az Union-meccsek. Mire azt mondja az unokájának, csigalassúak vagytok, már szinte sajnálom is.
Végül elbúcsúznak, nézem, milyen lelkiállapotban van az unoka, de úgy tűnik, lepergett róla az egész, nagyapával ilyen a napi rutin, a szájrapuszi is szokványosnak tűnik. Elköszönéskor a kislány még viccel, szia, nagypapa néni, aztán röhög egyet és megy dolgára, a nagypapa elmosolyodik, vállat von és szintén megy dolgára, mint Bill az ötpontos szívrobbantó technika után. Mert attól, hogy seggfej valaki, még lehet nem akarni bizonyítani semmit, nem megmutatni, mit is ér ő, se az unokának, se őt felhasználva magának, se bárki gyengébbet felhasználva hazának-istennek-pártnak.
