Tavalyelőtt született, az alfahímtől és nőstényétől. Uralkodói ivadék tehát. Másmilyen ivadék nem is nagyon van, többnyire csak a legokosabb, legerősebb, legszebb pár alapít családot. Szóval, a legmenőbb szülők. A kölyköket falkában, egyesült erővel nevelik okossá, erőssé, széppé. Szó szerint állati menővé.
Voltak fivérei és nővérei. Amikor elég okos, erős, szép lett, mennie kellett. Az, hogy menni kell, nem szomorú és nem vidám, nem fájdalmas és nem örömteli. Csak kell.
Egy nap leereszkedett a Matterhorn lábához, ivott a kristálykék vízből, és nyugatnak indult. Talán először inkább észak-nyugatnak, át a Pfyn-Finges Parkon. Egyik nap a Daubensee-nél oltotta a szomját. Kecses, erős lába jól bírja a hosszú vándorlást, testalkata kitartó futásra is alkalmas. Kedvére vadászott hát, jobb napokon nyulat, pockot ejtett zsákmányul, szűkebb napokon beérte dögökkel, hozzá rágicsált valami kis növényt. Aztán továbbkocogott, talán át a Blausee Parkon, megkerülte a Thunersee-t, a torkolatnál átúszta a Thun folyót, és tovább-tovább az Alpokon, nappal meg-megpihent egy mélyedésben, barlangrésben, hol rókákat zavart meg, hol denevéreket, hol őt riasztották fel, olyankor odébbállt. Időnként lejjebb ereszkedett, völgyekbe, falvak felé, könnyű préda reményében, hátha nem vitázik vele az ember szolgája, a nyájőrző kutya, hátha sikerül kijátszania. Aztán gyorsan vissza a hegyekbe, erdőbe, ahol ruganyosan járhat a korhadó tűlevélszőnyegen. Felmenekült a kőkígyók hátáról, a büdös, száguldó szörnyek, ott baktatott tovább hegygerincen, ösvényen, csapáson, mint villanás, suhant át a nyiladékokon. Luzernt például nagy ívben kerülte, de Zürichet még nagyobb-ban az Obersee alatt, Liechtensteint úgy, ahogy van kihagyta, a Groβer Alpsee-ben láthatta volna magát, ha nézte volna, de csak ivott, és leáztatott egy kis port meg sarat, csak hogy továbbkocogjon és új, másik fajta por meg sár tapadjon a bundájába. A Staffelsee mellett hosszabban pihent, talán egy napot is átaludt, aztán újult erővel tovább-tovább, míg az Inn-hez ért, átúszta, szinte jólesett, Linz alatt nyulat fogott, Melk mellett már a Dunából ivott, Sankt Pöltent a folyó mellett kerülte, északnak, de nagy kanyart tett délnek Bécs alatt, Hegyeshalomra rá se nézett, éjszakázott Pilisszentlélek mellett, pockot vacsorázott, hajnalban ment tovább, elkerülte a bűzös Budapestet, most lehet, hogy épp a Bükkben álldogál, nézi, hogy sehol egy jó csaj, akivel új falkát lehetne, viszont egyre több a zaj, meg a kőkígyók szabdalta táj, és lehet, hogy éppen arra gondol, miért is jött ilyen messzire. Vagy arra, mi lehet még tovább.
Mese, persze. Mit tudta ő, hogy Pilisszentlélek, Sankt Pölten, Linz, Alpok, Bükk, Zürich, hogy Thunersee, Blausee, Daubensee meg a többi. Fogalma sincs, hogy Svájc, Németország, Ausztria, Magyarország, nem tudja, hogy ország, országhatár, határátlépés, hogy vörös vonal, üvegplafon, adósságrendezés, hogy nemzeti park, tájvédelmi körzet, környezetvédelmi adó, kormányközi egyeztetés, magánerdő, luxusvilla, Európai Unió, nemzetgazdasági érdek, szélerőmű, atomhulladék, nem tudja, hogy munkajog, hogy precedens, sztrájk, szabotázs, nem tudja, hogy karhatalom, rendeleti kormányzás, nem tudja, hogy mi fán terem a nemzeti dohánybolt, milyen hold az amelyik mindig is csak műből volt, mi a GPS, a térkép (és térképben a táj), nem tudja, hogy azt figyeljük egy ideje, merre jár.
A farkas erdőket tud és hegycsúcsokat, tavakat és folyókat tud, ehető és ehetetlen növényeket, tudja, hogy kell megadnia magát a torka felajánlásával az alfa-hímnek, hol kell megharapni az őzet, amikor falkában vadászik, és tudja, hogy lehet túlélni egy hosszú, fagyos telet. A farkas a világot tudja és (örülhet, hogy) nem tud minket.
Habár azt sem tudja, hogy a Toblerone alakját a Matterhorn ihlette, mert nem tud a Tobleronéról egyáltalán, és ha valamit, ezt az egyet azért sajnálhatja.
