Megpróbáltam kiszámolni, hogy mikor növök fel. Ez a harmincismeretlenes egyenlet lett belőle. Ha valaki tudja a megoldást, szóljon! #nogrownupnovember
1 új fóbia: nem a magasságtól félek, hanem a magasság alatti mélységtől.
2 liter borból teremtünk hét és fél deci rosszat (kezdő forraltbor-főzők alapvető hibája) és egy jó beszélgetést – adaptáljuk a csodát.
3 név fér nagyanyám gyorstárcsázójára; Zsófika lecsúszott róla – 1999 egyik legnépszerűbb lánynevének természetéből adódóan talán pont a kontaktlista legvégére.
4:03-kor a nyugati kultúra csúcsára érünk Dominikkal és Józsival, azaz elindítjuk a Shrek 2-t; pár óra múlva életem legemberpróbálóbb másnapja – jégcsapretket hányok, kékáfonyát, tekilát és forralt bort: úgy tűnik, a szervezetem már felnőne és egyre gyakrabban kérdezgeti tőlem, hogy ez már végre az?, ott vagyunk már?, ott vagyunk már?, ott vagyunk már?… *erős tiltakozás in swampish ogre*
5 kilométert akarok ma futni; több, mint 7 lesz belőle: kompenzáció az előző nap miatt, vagy tényleg ennyivel jobb 2600 méterrel még arrébb? Egyáltalán ott vagyunk már? Hol? Ez egy futópad, te hülye picsa.
6 óra telt el azóta, hogy valaki megkérdezte tőlem, milyen az „utazós hangulatom”; akkor nem tudtam rá válaszolni, mert éppen utaztam – most kiderült, pont ilyen: lekésem az egyik késést, a következővel várunk egymásra; közben elképzelem, hogyan tud szeretni egy forgóvázban keresztirányban elhelyezett Voith SZH 590-es, teljesen rugózott, üreges tengelyű vontatómotor, és én hogy tudnék szeretni vele egy Magyarország formájú távolságot.
7x
8.-ban voltam utoljára hittanórán, előtte 8 évig minden héten kétszer; már nem tudnék felidézni pontosan egyetlen aranymondást sem, de emlékszem Klári néni trigger warning-jára a bibliai időutazós rajzfilm egyetlen véres, Góliátölő jelenete előtt (persze, hogy ezt a részt bámultuk a legnagyobb érdeklődéssel); ahogy a közös imádság alatt somolyogva összenézünk Zsófival, miközben mindenki más igyekszik csukva tartani a szemét, mi próbáljuk minél nagyobbra nyitni; a Jézus, hajnalcsillag egyre gyorsuló, végül már fokozhatatlan tempójára, amibe jobban belegabalyodott a nyelvünk, mint később bármelyik részeg, mentolos cigiízű és ügyetlen csókba az első gimis bulikban és emlékszem a kistanárra is másodikból, aki el akarta táncolni és -pantomimezni nekünk az Itt van Isten köztünk, jertek őt imádni-t, de az osztály röhögésétől – egy gyereknek mindegy, hogy minek a nevében csinálsz hülyét magadból – még az első versszakot sem tudta befejezni. Azóta a Bibliát csak irodalomtudományos kutatásokhoz vettem elő, templomba az architektúra miatt járok, problémáim vannak az egyházakkal, szkepticizmusom a kereszténységgel kapcsolatban és magamnak írom a saját imáimat. De emlékszem, és ez is hit. Nem veszett el, átalakult. Mint az Áldás, békesség!, mikor évek múltán, a többszázadik kimondásra egyszer csak feloldódott a szánkban: málnás édesség.
9 körömmel kapaszkodom minden egyes önállósodási lehetőségbe – a maradék egy azon az ujjamon van, amellyel éppen kisujjesküt teszek, hogy sohasem fogok felnőni.
10 dolog, amit utálok magamban:
- néha csak azért kérek bocsánatot, hogy legalább addig is figyeljenek rám;
- a felsőjózsai spárba, vagy az alsójózsai teszkóba (aszalt szilva, macskaétel, lekváros táska, merló, majonéz) képes vagyok pofátlanul felvenni ugyanazt a ruhaösszeállítást, amit egy fővárosi éjszakára is, de Budapesten ki se mernék lépni a házból abban a szerelésben, amiben általában a Bondorhátat vagy Tócó-környéket járom;
- sokszor azért nem merek emberek szemébe nézni beszélgetés közben, mert attól félek, akkor meglátják, hogy túlzottan érdekel, amit mondanak;
- rettegek a saját testemtől;
- nem lennék jó dendrokronológus;
- a hidakon néha arra gondolok;
- néha máshol is;
- sosem tudom, mi történik körülöttem;
- amikor lenne rá lehetőségem, nem tudok fontos dolgokról írni;
- hogy nem is kellett gondolkoznom ezen a listán.
11, amit nem:
- a nevem, ha becéznek, egy adoniszi sor;
- egészen jól titkolom, hogy már nincs egy mandulám se;
- bármikor ki tudok találni egy új rovart valamilyen cseppet sem hasznos, de annál zavaróbb tulajdonsággal;
- mindig jókor vagyok szőrös jó helyen;
- annyira bele vagyok feledkezve a világba, hogy például azt is csak 12 évesen vettem észre, hogy az egyik ujjam születésem óta le van bénulva;
- úgy tudok panaszlevelet írni, mint Berta mama az Égig érő fűből;
- gyakran gondolok azért a vöcsökfélékre is;
- sosem tudom, mi történik körülöttem;
- szép dolgokat találok a földön;
- de nem akarom őket megtartani;
- hogy bár ezen a listán jóval többet kellett gondolkodnom, ez egyben azt is jelenti, hogy összességében többet foglalkozok pozitív dolgokkal, mint a negatívumokkal.
12 fejű elektromos fogkefékkel küzdök; köntössubámban összeterelem a szárítócsordát; bölcsen döntök célomról a nappali, a konyha és a fürdő közti hármasúton; hétmérföldes mamuszomban csoszogok (ha elég kicsiket araszolok, talán nem lépek ki véletlenül az ablakon); megszelídítem a táltos porszívót és végignyargalok vele a szobákon; öreganyámnak szólítom a tükörképemet, mielőtt letörölném arcáról a vízfoltráncokat, fogkrémpettyek himlőhelyeit; még éppen időben elfordulok, mielőtt meglátnám a valódiakat – szerencsém. Ma én takarítok! Ma én vagyok a hős!
13 955 szavas az irodalom leghosszabb, Guinnes-rekordot is tartó mondata – gyorsan altatódalt éneklek a versenyszellemnek és a biztonság kedvéért a közelben tartok egy gyűszűnyi pálinkát is.
14 évesen magyarázták el nekem, vagy lehet, hamarabb is, de ekkor figyeltem rá először, hogy Magyarország egy olyan hely, ahol többpártrendszer és demokratikus választások vannak. Azóta is vágyom oda.
Napok óta csak statisztikákat olvasok, főleg a nőket érő párkapcsolaton belüli erőszakról. Ezek teljesen más számok, mint az enyémek: dühös leszek tőlük – előbb a világra, aztán a matematikára. A Social Institutions and Gender Index (SIGI) 2023-as, júliusi jelentése alapján, amely a nőkkel szembeni diszkrimináció a társadalmi intézményrendszer részéről megfigyelhető különböző jelenségeiről közöl évente statisztikai adatokat, világszerte megközelítőleg háromból egy reproduktív korban lévő nő vált már eddigi élete során legalább egyszer párkapcsolati erőszak áldozatává valamilyen formában…. Furcsa, hogy amikor általános iskola elején túltanítanak minket az első tíz számon, arra is rájövünk, hogy az eddig legnagyobbnak tartott 10-es nem is a számszerűsíthetőség legteteje; később, hogy bármennyire is kétségbeejtő a 17 a maga oszthatatlanságával, léteznek 29-ek, 53-ak, sőt még 71-ek is. Aztán az ezres számkörbe lépve az is egyértelművé válik, hogy a 100 sem a számok királya, sőt, vannak olyan mennyiségek, amelyeket elképzelni sem tudunk. Közben megtanuljuk, hogy az 1, amivel minden indult, valójában szinte semmi, már-már 0 a Nagy Számokhoz képest. De ilyenkor emlékeztetnünk kell magunkat arra, amit az első osztályos énünk még jobban tudott a mostaninál: az 1 nem 0, és van amiből még az az egy is sok. …Ez számszerűsítve azt jelenti, hogy globális viszonylatban több, mint félmilliárd lány és nő szenvedett már el erőszakot a volt vagy aktuális partnerétől, barátjától vagy férjétől az adott korosztályban.
16 olvasatlan üzenet. Milyen állat húsa lennél legszívesebben Kirké csemegepultjában? Már csak 15.
17 ajtón mentem ma át: hálószoba, kollégium, 4-es metró, vonatpótló, vonat, taxi, vonat, a dunaszerdahelyi Country Pub, a Csallóközi Múzeum előtere, Csallóközi Múzeum, a Csallóközi Múzeum női mosdója, a Csallóközi Múzeum női mosdójának baloldali fülkéje, autó, vonat, taxi, komáromi háztömb, ismeretlen lakás – benne egy ismeretlen ember 27. születésnapjával. Ott va… Meg se kérdezd.
- oldal, 1. sor: „– Na, most jó – mondta. – Ide egy palacsintát!”
19:11-es jegyzet a telefonomból:
Budapest 150
Üres babakocsi a Damjanich és a
Rottenbiller sarkán.
Valakinek itt hirtelen kellett felnőnie.
20 másodperc alatt teszem tönkre valaki napját; nem ez a rekordom, de ma kivételesen tényleg bocsánatot kérek.
- Század ma reggel nem ment be dolgozni; majd a többiek, de főleg az a túlbuzgó 19. elvégzi az ő részét is a történelemből. A zűrös 20. meg biztosan fedezi, rá úgyis mindig lehet hivatkozni, ha valamilyen hibát rónak fel neki…
22°C fok a nappaliban, a hitem pedig éppen olyan, mint egy nagyanyámtól örökölt kardigán: hozzám igazítva, itt szűkítve-ott toldva, le-lehulló, de mindig visszavarrt rózsagyöngyökkel díszítve; nem ölel, nem szorít, csak van, mert itt volt már előttem is – és én hordom. Most akár le is vehetném. De nem veszem.
23,2 percet kések átlagosan mindenhonnan; megígértem egy ismerősöm ismerősének, hogy ma 10:00-tól részt veszek egy motivációs interjúján – téma: egy olyan dolog, amin szívesen változtatnék az életemben. 10:11-kor esek be. Végül a túlzott maximalizmusomról beszélünk.
24 éves, 4 hónapos és 22 napos az árnyékom.
25,783 kilokalóriát égettem el eddig az Egymondatok gépelésével. Dicsőség és kondi!
26 darabos macskanyelvért sétálok 2,9 kilométert az első hóban. Persze nincs is ilyen kiszerelés, a termékjellemzők nem mindig igazodnak az irodalmi elképzeléseimhez, ilyenkor a számokat kell megigazítani: két dobozzal veszek és tízet már a visszaúton elmajszolok. Azért így is boldog szülinapot Mama!
27 – Ma egyszerűen nem történik semmi mérhető vagy számszerűsíthető, nekem pedig nincs kedvem alibiből kitalálni egy 27 centiméteres hangyát, aki igazából egy bolyba keveredett százlábúgyerek (majd holnap); de már épp kezdek kétségbeesni és írni valami hülyeséget a Huszonhetesek Klubjáról, meg, hogy hogyan vált popkulturális meseszámmá ez az érték, vagy valami még nagyobb őrültséget arról, mit mond el róla a számmisztika, amihez egyébként nem is értek, amikor BBT pontban 22:14-kor elküldi nekem a mai nap tökéletes mondatát, egy félrefordítást az Iliászból: „szívében kettő szőrös nő nyugtalankodott”. (Szerencséje van, hogy nem huszonhét!)
28(-1) cm-es hangya, aki igazából százlábúsarj, elölnézetből: ,.,
29y (tudom, mire vártatok)
30-szor is
+
