A hangulat ismerős, a látványvilág azonban teljesen egyedi. Nem jelenik meg semmi a már unásig ismételt balatoni tájból. Se hullámzó vízfelület, se távoli tanúhegyek, se fehér vitorlások. Helyette vicces, sőt leginkább ironikus strandjelenetek kerültek a papírra. Törölköző, pettyes labda, fagyi, pufók fürdőzők, meg néhány sűrített történet, amiből akár balatoni legenda is lehet.
Hekk, Balaton, satöbbi címmel nyílt kiállítása augusztusban Herkli Mátyás Barnabás grafikusnak Mindszentkállán, a Jókai7 Galériában. Kétségtelen, hogy a hekk is és a Balaton is (mint vízfelület) nagyon fontos dolog, és afféle önálló entitás, számunkra most mégiscsak a címben szereplő „satöbbi” a lényeg. Az alkotó ugyanis ebbe a felsorolást kiváltó, egyszerű szócskába rejtette el Balaton-sorozatának kulcsfontosságú elemeit, melyek aztán lépésről lépésre bontakoznak ki a látogató előtt. Mind tartalmi, mind technikai (kivitelezési) szempontból meglepve, nevetésre, vagy gondolkodásra késztetve a nézőt. Annál is inkább, mert az egyes rajzok frappáns címet is kaptak, kiegészítve, vagy inkább felerősítve a látottakat. Sokszor felkiáltójel kerül a szövegek végére, ami lehet afféle humoros felszólítás, figyelmeztetés, de ezek a direkt „kinyilatkoztatások” a régi hímzett falvédők feliratait is idézik, persze modern kivitelben.
„Addidealabdátnemadom!”, „Hiába a fiam, a fagyiját akkor is elveszem!”, „A régi balatoni reklám a jó reklám!” címek pedig sejtetik, hogy karikatúrákról van itt szó, melyekben múlt és jelen keveredik egymással. Herkli Mátyás munkáinak alapját azok a balatoni klisék adják, melyeket mindannyian jól ismerünk. Vagyis a családi-, baráti fürdőzés szokásai elevenednek meg: a labdázás, a lángosozás, a hűtőtáska-cipelés, az iszogatás, na meg a törölköző alatti, mögötti átöltözések hangulata. (Nem is sejtve, hogy közben kilóg a fenekünk, hiába takargatjuk magunkat.) Az alkotó ezeket a hétköznapi szituációkat, tipikus balatoni jeleneteket nagyítja fel és tárja elénk, jó sok iróniával fűszerezve. Egyén- és társadalomkritika, közös emlékezetből fakadó történetek, retró hangulat. Mindaz, amit tudunk a balatoni nyaralásról. Amit átéltünk gyerekkorunkban, amit a haverok, rokonok meséltek, amit láttunk a tévében.
Utóbbi már csak azért is igaz, mert a grafikus nem titkolja, hogy a Balaton-sorozatot az egykori Filmmúzeum csatorna egyik műsora inspirálta; éjszakánként a szocializmus idejéből származó felvételeket vetítettek a Balatonról. Megidézve a SZOT-üdülők lakóival és az NDK turistákkal teli part sajátos világát. A különböző strandjelentek összevágása és „képfolyammá” elegyítése még inkább leleplezte az egyes pillanatok, cselekedetek, szokások groteszkségét. Ötleteket adva a rajzolónak. De az alkotóra hatott a pandémia idején futó Egynyári kaland filmsorozat is. És ha már járványhelyzet: Herkli Mátyás balatoni képei jórészt épp a Covid idején születtek. 2020-2023 között mintegy negyven rajzot készített, ennek a fele szerepelt a mindszentkállai tárlaton. A karanténhelyzet fojtogató élménye miatt a Balaton emlékképei kiegészülnek a tó iránt vággyal, sóvárgással. A bezártságérzés, tehetetlenség, magány jól érzékelhető a „Ha nincs Balaton, süti sincsen!” valóban szorult élethelyzetén, de a „Karantén-napfürdő” idilli pillanatán is, ahol a vágyott melegséget és fényt az otthoni szolár-lámpa szórja a „strandolóra”.
A már említett retró élményen és járványidőszakon túl, tartalmi szempontból van egy harmadik csoportja is a karikatúráknak, melyek már a jelenre fókuszálnak. Egyrészt a strandjelenetek között rendre feltűnik napjaink divatos mozgásformája, a jóga, valamint a medence-party, ami annyira menő dolog, hogy sokszor a természetes vizek helyett inkább a „klórosban” mártóznak meg az üdülők. Másrészt a közbeszédet folyamatosan uraló, fontos társadalmi kérdések is a rajzlapra kerültek. A „Vigyázz kislány, ha a Balaton partján a hajadat mosod!” és a „Balaton szelleme éjjel is kísért tégedet!” talán a kéretlen udvarlókra, a nemi erőszak veszélyeire hívja fel a figyelmet. A „Nincs jobb dolog annál, mint a Balatonban egy jót szülni” című kép iróniája pedig egyaránt jelentheti a nők biológiai kötelességét túlhangsúlyozó politika kritikáját, vagy a vízben szülést már-már vallássá emelő alternatív mozgalmak kifigurázását.
Herkli Mátyás karikatúráinak erőssége többek között abban rejlik, hogy bár ismerős helyzetekből, sztereotípiákból merít, nem ragad le a múltnál, a retró hangulatnál. Sokkal inkább egy folyamatosan változó társadalmi közeget mutat be, még akkor is, ha egyes szereplők és kellékek állandónak tűnnek. Mint arról már szó volt, a szocialista nyarak egyszerűsége (és a mából nézve olcsósága) éppúgy ránk köszön a képekről, mint a partmenti jógaórák és a divatos wellness szálláshelyek medencebulijainak légköre. Ami az egyes korszakokat összeköti, az nem más, mint a pöttyös labda. Jelezve: a szokásokat átpasszolhatjuk az utánunk következőknek, de a labda új funkciója, változó használata akár a fürdőkultúra és a balatoni légkör változásait is szimbolizálhatja. A vízben labdázás jelentheti a felhőtlen gyermekkor szünidei strandolásait, ami a szülőknek néha inkább nyűg, mint öröm. Ha viszont a felnőtt jógázóknál van a labda, az az egyensúlyi állapotra, harmóniára való törekvés gesztusa. Persze az is előfordulhat, hogy pont a labda bontja meg a rendszert. A „Mindig az a kurva pettyes labda!” című képnél csak találgathatjuk, hogy a már-már cirkuszi mutatványosoknak tűnő egyensúlyozóknak az e célja, hogy megtartsák a labdát a torony tetején, vagy épp a felrúgott laszti miatt borul mindjárt össze az egész konstrukció?
Azt is tegyük hozzá, hogy Herkli Mátyásnál nem aszkéta testű jógikat látunk, hanem sokkal inkább olyan – kissé gömbölyded –alakokat, akik túl sok lángost, hamburgert és sört fogyasztottak az elmúlt évtizedekben, így még groteszkebbé válik az egész jógamutatvány. Mindez azt sejteti, hogy a szereplők nem életmódváltásba kezdtek, hanem csak az aktuális trendeknek akarnak megfelelni.
Ha a konstrukció szót emlegettük, érdemes azt is megjegyezni, hogy a zalaegerszegi születésű, jelenleg Budapesten élő alkotó nem grafikusként, hanem építészként kezdte pályafutását. A Soproni Egyetem építőművész szakán szerzett ismeretek pedig visszaköszönnek a rajzokon. Egyenes vonalakból, párhuzamosokból, derékszögekből, rácsokból és geometrikus alakzatokból építi fel precízen szerkesztett, ballada-szerű történeteit. Ráadásul ez az egyedi képi világ kézi rajzolással bontakozik ki a lapon, szinte milliméterről milliméterre. Elmondása szerint stílusára hatott az 1950-es, ’60-as évek hazai grafikaművészete és a könyvillusztrációk világa. Sőt, a Bauhaus-iskola is; ez nemcsak a vonalvezetésen, hanem a karikatúrák színvilágán is tetten érhető. A fekete-fehér alapot csak kevés színnel, főleg pirossal, sárgával, kékkel vagy zölddel egészíti ki.
Pár éve animációs filmekkel kezdett el foglalkozni, így ezek képi és technikai hatása is fellelhető a munkákban. Többször előfordul, hogy alakjainak több keze vagy lába van, mint amit a természet „rendelt”. Nyilván ez nem az anatómiai ismeretek hiánya, sőt még azt sem mondhatjuk, hogy fantázialényeket ábrázol. Sokkal inkább arról van szó, hogy a mozdulatokat így fejezi ki. Figurái, bár látszólag statikusnak tűnnek, sokszor nagyon is mozgásban vannak; emelgetik kezüket-lábukat (ahogy egy jógaórán, vagy labdázás közben illik).
A mindszentkállai kiállítás családias hangulatban szerveződött, melyet az egyetemi évek alatt megismert barátai, Krizbai Gergely és Juhász Kristóf író nyitottak meg. De egy szerelmes performanszra is sor került Krizbai Domokos (zenész), Grecsó Zoltán és Egerházi Thalia (táncművészek) jóvoltából. Juhász Kristóf pedig egy mesét írt az alkalomra, melyből kiderül, hogy Herkli Mátyás nem más, mint „a szárnytollával homokba rajzoló angyal”. Arra hivatott, hogy gyorsan lerajzoljon másokat, mielőtt azok észrevennék. De csak azért, hogy az egyes jeleneteken nevetni lehessen, míg a világ világ…
(Megjelent a Pannon Tükör 202364. számában.)
Fotó: herklimatyasbarnabas.com
