menedékjog
karanténba kényszeríted selejtezésre
váró kacatjaid: hatalmas kartondobozokba
zsúfolva várják a pillanatot hogy átvizsgáld
őket s mérlegelj – nehéz a választás
hogy melyiktől tagadd meg a menedékjogot
s melyiknek mondd hogy ide is
csak ideiglenesen engedtelek
özönvíz előtt
azon a héten Isten nem válogatott
bosszúsan kiborította a dézsát
féltem hogy most is negyven napig esik
s már Noénk sincs hogy bárkát faragjon
mert magától senki nem lát munkához
állami feladat oldja meg a kormány
különben pedig már a hajók sem biztonságosak
épp a napokban süllyedt el egy
naszád a Fekete-tengeren
hirtelen kelt ricsaj tereli a figyelmet
ázott angyalok futnak a fedett teraszra
félregombolt esőkabátjuk tócsát terem
a lépcső alatt meghúzódó hajléktalanról
beszélnek akit a portás elzavart
mi meg a szövettani eredményre várunk
pedig a tudás most fölösleges
kint már rothad a természet bent pedig
csak egy kitikkadt szív dobog
kapaszkodás
már nem miattam és nem értem fájsz
nem én lopom ki az éjszakáidat
kiszolgáltatottságod a retusált
illúziókra vonatkozik
szomorú adósság vagy
monoton visszaszámolás
helyet csinálsz a lelkiismeretnek
de újra és újra „zárva”
feliratba ütközöl
egyre nyirkosabb a végtelen
szavak tócsái közt lavírozol
hogy hazavezesd a kilakoltatott
álmokat – emlékeidbe kapaszkodva
navigálsz holott mindig is háttal
ültél az életnek
kalkulációs hiba
sohasem akartam belegázolni
csak felségterületére lépni picinykét
és megcsiklandani az auráját
nem akartam kisajátítani sem
csak lecserélni az önzéssé kopott érveket
de örökkévalóságig várni nem lehet
kiloptam magam az álmainkból
s tényleg nem figyelt rám pedig lehetett
volna közös történetünk de már nem volt
ki összekösse ami elszakadt
