Vörös István új Presszó-szonáta című drámája – a darab esztergomi előadásáról szóló kritikával együtt (Turbuly Lilla írása) olvasható a Pannon Tükör legújabb számában. A szöveghez Sopsits Árpád írt ajánlót a lapba. Ez utóbbit teljes egészében, a drámából pedig egy részletet közlünk.
Sopsits Árpád
Ajánló Vörös István
Presszó – szonátája elé
Vörös István új színpadi művét leginkább talányos darabnak nevezném, mind tartalmi, mind formai szempontból. Már a cím: Presszó – szonáta is rendkívül sokértelmű, sok jelentésárnyalatot magába foglaló, és rengeteg asszociációt és konnotációt hív elő az olvasóban. Egyrészt utal a mű zenei ihletésű formájára (tételekből áll, és rondószerűen vissza – visszatérnek benne karakterek, szituációk, mondatok)másrészt az anyag belső ritmusának, fogalmazásmódjának változatosságát is sugallja. Versek, motyogás-monológok, parafrázisok, kórusok
tagolják, illetve szabdalják szét a pontos drámaprózai szöveget. A presszó: találkozások, elválások füstös, intim, örök helyszíne. És a világra-bámulásé, a csodálkozásé, a meglepetésé, mert ott mindig történhet valami. Az alcím is sok mindent elárul (avagy Gréta és Cili kettős élete), azt sejteti, hogy nem hagyományos dimenziójú karaktereket fogunk látni. És valóban…a darabban szereplő négy nő, négy eltérő karakter, sejtetett, olykor álomszerű jellemrajzokkal van felrakva, és ez a zenei formából is következik. Ugyanakkor a felvetett problémák, a hol éles, hol tapogatózó és egyre mélyebb és fokozódó drámai szituációk, nagyon is valóságosak, hétköznapiak. Társkeresés, féltékenység, alku, üzlet, a másik személyiségének kipuhatolása, legyőzése, birtokbavételi kísérlete, a magány legalább ideiglenes megszüntetésének lehetősége mind ott vibrálhat a színpadon, ha jók a szereplők, ha hitelesek, és elég pontos az értelmezés, a rendezés. Az alapszituációk a következők: 1. Egy asszony (mellesleg földrajztanárnő) férje szeretőjét várja, aki valamit szeretne vele megosztani… 2. Egy festőművésznő újgazdag megrendelőjével találkozna… Nem véletlen a feltételes mód, hiszen félreértések, rossz telefonok folytán nem ezen találkozók jönnek létre. Klasszikus bohózati helyzet, groteszk, hol abszurd, hol realista beütésekkel. Mintha Szép Ernő és Strindberg találkozna Beckettel vagy Ionescoval. A darab során Grétából Gabi lesz, Ciliből Csilla. Alakváltozások, vágyképek vagy valóság? Értelmezés kérdése. Két nő, négy szerep. De négy színésznő is játszhatja a négy szerepet, de úgy szerintem kevésbé izgalmas a darab, elvesznek bizonyos dimenziói, és szakmailag is kisebb kihívás. Már nem kamaszlányok. Érett asszonyok, többrétű problémákkal és hiányokkal verve, küzdve. De az egész darab felfogható egy tudathasadásos én kivetüléseként is, aki megpróbál megkapaszkodni valami reális létbe, vagy két szereplő eltérő víziója is lehet. A darab nehezen adja meg magát, legalábbis nekem, pont a sokféle irány és értelmezhetőség miatt. De ne ijedjenek meg, nem rébusz a darab, és ha megfejti, mély élményt élhet át a megfejtő. Számomra a mű leginkább a társkeresés, a barátra lelés fájdalmas, groteszk kísérletéről szól. Vörös István Presszó- szonátája szellemes, sokszor lírai, olykor torokszorító, néha közönséges, akár az élet. De jó hogy van, hogy megszületett.
Vörös István: PRESSZÓ-SZONÁTA
avagy Gréta és Cili kettős élete
Szereplők:
G mesebeli jóságos tündér, progresszív gyilkos. Tud rideg, pontos és kimért lenni, a humor,
a vicc sem áll tőle messze.
A szeretője feleségével akar megismerkedni: Gréta.
Portrét akar festetni magáról, a férje vállalkozó: Gabi.
C naiva, bombanő. Intenzív, vidám jelenség.
Festő. Egy portré megrendelőjével van találkozója: Cili, Szonáta presszó.
Valaki felhívta, hogy a férje szeretője, találkoznak. A férje sikertelen zenész, ő tanár: Csilla, Harmónia kávézó.
Szín:
Egy zajos presszó csendes sarka. Sarokasztal párnás padokkal kétfelől, előtte szemben is
egy szék. Oldalt állhat még egy-egy asztal egy-egy székkel, az egyiken ülhet egy stilizált
ember-bábú. De neki nem lesz különösebb szerepe.
Ugyanez a helyszín variálódik egy hasonlóval, csak az egy csendes kávéház zajos sarka. Nem
nagy a különbség. A személyek. Még azok se. A bábut át lehet tenni a másik oldalra.
I. LEFUTÁS
1. jelenet
DOB ÉS TÁNC
– részlet –
Presszó. C egy krémes mellett üldögél. Cigire gyújtana, aztán eszébe jut, hogy tilos. Vagy az, hogy
épp leszokott. Emiatt kicsit elfelhősödik a homloka, de nyugodt. Belép G. Támadóan körbejártatja a szemét a helyiségen, megakad a szeme C-n. Nézi. Az végre észreveszi, barátságosan rámosolyog, amitől G meghökken, de mivel láthatólag őrá várt C, odalép hozzá.
G: Csilla?
C: Nem. Cili.
G: Gréta vagyok.
C: Gréta?
G: Mást vártál?
C: Hát…
G: Nem ilyennek képzeltelek.
C: Á, én nem is vagyok ilyen.
G: Még letagadod? Azért leülhetnék?
C: Persze, tessék, de valakit…
G: Nincs semmi de.
C: Mért ilyen agresszív?
G: Úgy könnyebb ilyesmiről beszélnünk.
C: Szerintem sokkal nehezebb. Az ilyen kérdésekhez jobb a higgadtság.
G: Figyelj, tegezz már vissza. Úgy azért egyszerűbb volna.
C: Rendben, visszategezlek, de akkor semmi idegeskedés. Rendben?
G: Rendben.
C: Megígéred?
G felfortyan: Mit kell ezen ígérgetni!
C: Na ugye, na ugye!
G: Kiabáltam?
C: Igen.
G: Hát, igazad lehet. Pincér, két konyakot!
C: Én munka közben soha nem iszom!
G: Neked ez munka?
C: Milyen romantikus elképzelései vannak magának!
G: Tegezz, mert megint ordítok! Pincér! A konyak sztornó. Két barnasör.
C: Mondtam, hogy nem iszom.
G: Ennyi se fér bele? Csak az én kedvemért. Meghívlak.
C: Nem arról van szó.
G: Akkor hívj meg te!
C: Eszembe sincs.
G: Most mért lettél ilyen ellenséges? Nem azt mondtad, hogy higgadtnak kell maradnunk?
C: A leghiggadtabban mondom, nem hívlak meg semmire.
G: Pincér, a sör is sztornó! Nekem egy kevert!
C: Nekem is!
G: Te szórakozol velem?
C: Arra számítottam, ez egyszerű tárgyalás lesz, mint már annyiszor.
G: Mint már annyiszor? (Emeli a hangját. Fölpattan.) Mint már annyiszor?
C: Féltékeny vagy?
G: Vedd tudomásul, hogy igen. Pedig neked kéne annak lenned.
C: Nekem ugyan nem. Én már hozzá vagyok szokva az ilyesmihez.
G: Hozzá vagy szokva?
C: Viszonylag gyakran megesett ez már velem, bár eddig még soha nem volt ilyen kellemetlen.
G: Viszonylag gyakran? Nekem azt mondta, most először fordul elő.
C: Mindig minden először fordul elő.
G: Ti összejátszotok?
C: Mármint ki?
G: Te meg ő!
C: Én meg ő? Dehogy. Milyen ő?
G: Na, ne add már itt az ártatlant, mert fölképellek!
C: Rólad egészen másféle portrét fogok festeni, mint az eddigiekről.
G: Tudod te egyáltalán, ki vagyok én?
C: Azt hittem, Gabi. De mondtad, hogy Gréta. Nekem úgy is jó. Rosszul emlékeztem. Nem
olyan nagy a különbség.
G: Neked egyik nő olyan, mint a másik?
C: Csak a G betűsök.
G: Úgy érzem, te komolyan haragszol.
C: Eddig nem haragudtam, de már kezdek.
G: Akkor mégis féltékeny vagy?
C: Ugyan mire lennék én féltékeny? Az előbb inkább te voltál az.
G: Én nem vagyok féltékeny. Nekem nincs férjem, nem lehetek féltékeny. Tudod milyen
érzés, mikor az embernek nincs férje?
C: Még emlékszem, igen. És egyre inkább irigylem az akkori önmagamat.
G: Hát, mondjuk ezt meg is értem.
C: Szóval akkor tárgyalhatunk nyugodtan?
G idegesen járkál, fölrúg egy másik asztalnál álló széket: Én valahogy nem így képzeltem ezt
az egészet.
C: Fölösleges volt elképzelni.
G: Tudod egyáltalán, mit akarok?
C: Tulajdonképpen nem is érdekel. Az a kérdés, én mit akarok.
G: Nem, ezt így nem csinálhatjuk. Nézz már szembe a dolgokkal!
C: Majd. Majd. Ha már odáig jutottunk. Ha elfogadod a feltételeimet.
G: Állj föl! Gyere ide, nézz meg engem!
C föláll, odamegy, megnézi: Elégedett vagy?
G: Látod, mennyivel szebb vagyok nálad?
C: Én sokkal többet látok az embereken, mintsem, hogy ilyen közhelyes kijelentésekkel
beérjem.
G: Meglehet. Meglehet, hogy nem vagyok olyan okos, mint te. Ő is ezt mondja. De nem
érdekli már az eszed. Rádunt.
C: Csak félve kérdezem meg, hogy miről vagy kiről beszélsz?
G: Nem találtad ki? Nem találtad ki, miért vagyunk itt?
C: Hát azt mondjuk nem volt nehéz kitalálni. Hiszen megbeszéltük a telefonban.
G: Akkor mit nem értesz?
C: Semmit. Ki beszélt neked rólam?
G: Ehhez azért nem kell sok ész. Érdekes, hogy ti okos nők, néha milyen buták vagytok.
C: Ne várd, hogy azt mondjam, ti buták meg néha milyen okosak.
G: Már azt mondtad.
C: Te egyáltalán nem vagy buta.
G: Ne hidd, hogy ezzel meg tudsz vesztegetni.
C: Megvesztegetni?
G: Nagyon kemény feltételeim vannak.
C: Halljuk!
G: Azt nem lehet csak így. Tiltakozz!
C: Tiltakozom az ellen, hogy az időmet rabold. Megállapodunk végre valamiben? Vagy ha
nem, hát viszlát!
G: Viszlát? Viszlát? Engem nem lehet olyan egyszerűen elküldeni. Nem vagy abban a szituációban.
C: Bocsánat, az az érzésem, hogy két külön malomban őrölünk. Maga tulajdonképpen
zsaroló?
G: Ne nevezzük ilyen csúnyán. Van valamid, ami az enyém. Oda kell add. Ez nem zsarolás.
C: De eddig egészen másról volt szó.
G: Nem, nem, éppen erről volt szó. És te nem is tiltakoztál.
C: Zsarolóval nem tegeződöm.
G: Már késő. Visszamagázódni senkivel nem lehet. És mondtam már, hogy nem zsarollak.
C: Fizetni mindenesetre nem én fogok.
G: Mondtam már, hogy meghívlak. Akkor nem kellett.
C: Nem a potya piáról van szó. Ez bizonyos értelemben üzlet.
G: Üzlet, neked csak üzlet?
C: Persze, hogy nem. De azon a nyelven lehet beszélni is róla.
G: Ne várd, hogy pénzt ajánljak föl érte.
C: Nem várom, elvárom.
G: Hiszen inkább te zsarolsz engem, nem én téged. Egyszerűen eladnád nekem?
C: Azért ennél sokkal emberibben képzelem. Ez a viszony nagyon szoros emberi kapcsolatot
jelent kettőnk közt.
G: Kapcsolat? Az azért túlzás. Kapcsolatba nem akarok kerülni veled.
C: Van, akivel összebarátkoztunk. Máig össze-összejövünk néha. Ketten. Csak mi nők.
G: Hát velem ez azért nem lesz. Még csak az kéne!
C: Nekem se kívánja egy porcikám se. De sose tudhatjuk.
G: Most már hagyjuk a mellébeszélést. Negyedórája itt vagyok, és még mindig nem vagy
hajlandó színt vallani?
C: Galambkék. Libazöld. Kanárisárga.
G: Ez mi?
C: Színt vallottam. Ez mind van benned.
G: Sakálsárga. Keselyűbarna. Egérszürke.
C felnevet: Visszavágtál. Bravó!
G: Haragszol rám? Ugye, hogy haragszol? Valld be!
C felvillanásszerűen megérti, hogy csakugyan másról beszélnek: Nem. De. Ugyan. Hogy
dögölnél meg!
G: Na végre! Az első mondatod, amit értek. Eddig olyan furcsa voltál.
C megpróbál játszani: Csodálkozol?
G: Nem. Nem lehet könnyű.
C: Hát nem az. Szóval végülis mit akarsz?
G: Először is bejelenteni, szeretjük egymást.
C: Tudom, már mondta.
G: Nekem azt mondta, hogy nem tudsz róla.
C: Nehogy azt hidd, hogy csak nekem hazudik.
G: Nekem nem hazudik.
C: Én nem is mondtam, hogy hazudna.
G: De. Azt mondtad, ne tagadd!
C: Azt mondtam, talán nemcsak nekem hazudik. És ha jól emlékszel, éppen azért, hogy
téged vigasztaljalak. Hiszen kiderült egy nyilvánvaló hazugsága.
G: Pont ilyennek írt le, ilyen akadékoskodónak.
C: Szóval ti beszélgettetek rólam?
G: Panaszkodott, szegénykém.
C: Mi szükség volt erre a találkozóra?
G: Kilestem a telefonszámod a mobiljából. Azt gondoltam, véget vetek ennek az áldatlan
állapotnak.
C: Olyasmit mondott, hogy feleségül venne, csak engem sajnál, nem tudja rászánni magát
a válásra, igaz?
G: Hát nagyjából.
C: De nem így van. Mindent bevallott. Nem sajnál ő senkit és semmit. Egyszerűen csak
kijátszik minket egymás ellen. Neked azt mondja, engem nem bír elhagyni. De nekem is
beszél rólad, hogy a terhet átpakolja rám.
G: Férfiak!
C: Nem férfiak! Ő!
G: Ne próbáld megutáltatni velem!
C: Isten ments! Úgyse sikerülne.
G: Hát nem.
C: Majd megteszi ő maga.
G: Hiszen alig látom.
C: Nem erről akarsz beszélni?
G: Nem, nem, nem, engem nem fogsz beszéltetni, én nem akarom kibeszélni magam.
Köszönöm, jól megvagyok. Van egy nagy szerelemem. A mi szerelmünk mindent feléget,
mint a tűz.
C: Szép szavak, bravó. A tieid vagy az övéi?
G: Te is tudhatod, hogy nem nagyon beszél a szerelemről.
C: Már itt tartotok? Akkor jobb, ha elfelejted.
G: Mért vagy ilyen ellenséges?
C kilép a szerepéből, őszintén: Tulajdonképpen nem is tudom. Mit akarok tőled? Mért akarlak
bántani? Valaki más nevében akarok bosszút állni rajtad? Végülis semmi okom nincs rá.
G: Tudod, hogy az ilyesmire nem kell ok. A szenvedély elhatalmasodik az emberen. Talán
én se szeretem olyan különösebben a te férjedet. Legalábbis okom nincs rá.
C: Hát benne nem nagyon találni ilyesmire okot.
G: Mégis szereted. Most elárultad magad.
C: Ravasz vagy. Meglehetősen vág az agyad.
G: Az előbb nem ezt mondtad.
C: Nem mondtam egyértelműen, hogy buta vagy.
G: Megint akadékoskodsz és okoskodsz. Nem is tudom, minek keltem az előbb a védelmedre. (Elgondolkodik.) De tudom, mert egy cipőben járunk.
C: Csak én már lyukasra koptattam, te meg még állandóan pucolod, fényesíted.
G: Közönséges vagy. De megbocsátom, látom, hogy szereted.
C: Nos, hát igen.
G: Annál nagyobb élvezet lesz elvenni tőled.
C: Azt hiszed, sikerülni fog?
G: Igen.
C: Sose válik el tőlem! Megcsal, egyre-másra megcsal, de nem hagy el. Kellek neki.
Kényelmes vagyok neki. Bonyodalmas az élete a szeretőkkel. De néha nem tud ellenállni.
Mint cukorbeteg a cukornak. Mint az alkoholista az alkoholnak.
G: Kímélj meg a hasonlataidtól! Nekem megmondta világosan, hogy gyűlöl téged. Hallod?
Megismétlem: Gyűlöl.
