kígyótojás
az a matiné
a múlt raktáraiból
amikor a Kinizsi moziban
arcodhoz szorítottam arcomat
az ülések között
spermaszag
cukorpapír
a celluloid a vetítőben elszakadt
kibaszott iskolakerülők
hajolt ki a gépész
a fakeretes géplyukon
fényt szórva ránk
a hátsó ajtóig
követve lábnyomunk
késő bánat a cirkuszsátorban
a természet nagyon félrenyúlt
isten ha van
félrenézett
rossz íjra feszítette a húrt
ő alapból más lényt kívánt
a földbolygó fejének
a természet ott cseszte el
hogy az embert nyomta
a legfelsőbb szintre
visszatáncolna
ha lehetne
de az ember olyan jól bevált
hogy már nem képes
a természet részének hinni
magát
a természetének
aminek pillanatnyinak tűnő
állandósult fájdalmait
a tenyerében hordja
köp rá
nadrágja szárába dörgöli
megtapossa
magáévá teszi a tér-idő
egymáshoz tapadó nüánszait
árnyékát
megfegyelmezi
átlépi a határt
szétfeszíti alkotója
mellkasát
