Didi Xénia: Májusi mondatok

Május 1.

Debrecen. Egy nő áll kora reggel a szálloda erkélyén, és a város főterét nézi elrévedve. Hosszú út van mögötte, tegnap érkezett. Este már olyan fáradt volt, hogy csak annyi ereje maradt, hogy megmosakodjon, majd azonnal elaludt. Most ott áll a reggeli fényben, szabadon…

Május 2.

Amikor először meglátlak, már három napja megszülettél ebbe a világba. Döbbentem fedezem fel, hogy a szemed az enyém. Én is örököltem ezeket a szemeket. Az apám szemei. A nagyapád kék szemei.

Május 3.

Keresem a dolgok eredetét, a kiábrándulás forrását, de a templomot elhagyó emberekben a közös pont én vagyok, az egyetlen állandó tényező. Reggelente egy galamb hintázik a villanydrótokon: az Úr figyel.

Május 4.

Arra gondolok, hogy egy hosszú, munkával teli nap után, milyen áldás, hogy van hova megérkezni, hogy van otthon.

Május 5.

A döntéseink olyanok, mint a tükrök. Minden döntésünkben önmagunkat látjuk meg.

Május 6.

Vezetek. Már távolról meglátom a tetemet. Az úttesten egy őz összeroncsolódott teste. Aszfaltra száradt vér. Egy pillanatra ránézek. Élettelen szem mered vissza rám. Egyszerűen ott hagyta valaki.

Május 7.

Elromlott a kávégép. Elő kellett vennem a régi kotyogós kávéfőzőt. Verhetetlen.

Május 8.

Ma továbbképzés van. Szeretem ezeket a napokat. Sokszor érzek magamban valamiféle tompaságot, szellemi merevséget, és hiányzik a teológia közege, a kultúra közelsége. Hiába olvasok sokat, de még így is, amikor csak egyetlen napra eltávolodom mindentől, rádöbbenek, hogy ez a szellemi bezárkózás, a lassú leépülés, a szűklátókörűség térnyerése engem is le tud uralni. De, ezeken a napokon magamhoz térek. Mintha álomból ébrednék. Olyan eleven vagyok. Élettel teli. Eltűnik a mindennapok csalódottsága. Bárcsak több ilyen nap lenne.

Május 9.

Amikor valaki ismeri teljes múltadat és látja a legsötétebb részeidet is, mégis marad: ez a szeretet.

Május 10.

A szabadságot sokféleképpen lehet értelmezni. Jézus a szabadságot az igazsággal kötötte egybe. Azt mondta, e kettő nem elválasztható. A szabadságot az igazságban kell keresnünk. Igazság nélkül nincs szabadság. Mindannyian kevesebbek leszünk a hazugságtól.

Május 11.

Azt kérdezi, miért félek? Én mondom neki, hogy a lelkészség olyan mélyen összeforrott az identitásommal, hogyha nem lehetnék lelkész, nem lennék többé önmagam. Ordítanék.

Május 12.

Apám haja hirtelen fehéredett meg. Egyik vasárnap vettem észre, amikor leültünk ebédelni. Közben arra gondoltam, hogy belőlem nem lesz többé ember, ha elveszítem őt.

Május 13.

Mindenkinek van titka.

Május 14.

Aki nem hajol meg, eltörik.

Május 15.

Este bementem a városba, egész nap dolgoztam, jól esett vezetni. Ahogyan lassan besötétedett, és az utcán sétáltam a kocsim felé, eszembe jutott egy régi város körvonala, amely már a múltam része, valahonnan emlékeim mélyéről tört elő. Az embereknek fogalmuk sincs, honnan jöttem, mit éltem át, min hozott keresztül az Isten, és milyen erőssé váltam általa.

Május 16.

Reggel bemegyek a piacra, megveszem a piros mályvákat. Elültetem őket, a virágládákat a teraszra teszem. Már kint száradnak a ruhák is. Az asztalon könyv (Claire-Louise Bennett: Tó). Ez már a nyár.

Május 17.

Hosszú ideje nem jártam már Nagykárolyban, a város élettől lüktet, sokat változott, de gyermekkorom helyszíneire még ráismerek, megkérlek, hogy sétáljunk egyet, a kastélynál elmondom, hogy itt ismerkedtek meg a szüleim, a szökőkútnál lefényképezel, a ruhám lobog a szélben, elfordítom az arcom, és akkor látom meg a Monument távoli alakját, átsétálunk az úton, és elmesélem neked, hogy amikor gyermek voltam, nagyapámmal mindig itt sétáltunk, már folynak a könnyeim, és érzem, hogy bár tizenöt éve elment, nekem ő még most is, és örökké valóságos marad.

Május 18.

Ma harmincegy éve születtem, az idő súlyként nehezedik rám. Áldozócsütörtök van, a templomban néhány ember előtt prédikálok. Már őszülök, az idő nyomot hagy rajtam. Belül érzek valamilyen nehezen körülírható fáradtságot. Mintha gyorsabban élnek másokhoz képest. Nagyobb terheket kaptam, amelyek idő előtt megöregítik a lelket. Legalább tíz évvel idősebbnek érzem magam.

Május 19.

Öt éve kaptam a palástomat. Az évek már meglátszanak rajta, pedig megvigyázom. Hordozza a múltat magában. Végig simítok a tulipán mintájú paszományon, és már tudom: az lesz a végakaratom, hogy ebben a palástban, szatmári földbe temessenek el. Amikor ezt később elmondom neked, elborul az arcod. Nem akarod hallani, hogy erről beszélek. Mindenki másként fogadja el önmaga elmúlását.

Május 20.

A róka a hídon áll mozdulatlanul. Megdöbbent a nagysága. A szépsége. Nem fél. Csak néz minket. Nem kellene bejönnie a faluba. Azonnal a többiek elé állok. Egyszerűen ilyen vagyok. Nem gondolom át. De, mindig úgy helyezkedem, hogy védjek másokat. Ilyenkor sosem félek. A róka a hirtelen mozdulataimra megriad. Elfut, elnyeli az éjszaka sötétje.

Május 21.

Este együtt nézzük „A Mandalóri” új évadját, persze, én megint olyan fáradt vagyok, hogy harminc percen belül elalszom, de mégis: olykor kevés kell a boldogsághoz.

Május 22.

Pünkösd nagyhetében elromlik a nagyharang. Áramhiba. Úgy döntök, hogy leállíttatom a harangozást, amíg meg nem javítják. A falu nem érti meg, de az én felelősségem, ezt a döntést nekem kellett meghoznom. Erős jelnek tartom az Úrtól, aki az én olvasatomban, így hív megtérésre mindenkit.

Május 23.

Miközben vezetek, a határban egy héja emelkedik az ég felé. Nézem, ahogyan kitárja szárnyát, és rábízza magát a levegőre. Irigység fog el.

Május 24.

Hallottam róla, hogy beteg lett. De, amikor elmentem, hogy vigasztaljam, olyan hitet láttam benne, mint még senkiben. Áradt belőle az öröm és a hála. Nagyon régen nem szégyelltem már így magam. Mindenem megvan. Mert van még időm. Meg kellene becsülnöm.

Május 25.

Abból is tudom, hogy öregszem, hogy egyszerűen nem tudok már éjszakázni. A húszas éveimben, ha egész éjjel koncerten voltam, és csak hajnalban értem haza, ittam egy kávét, átöltöztem, reggel nyolckor már bent voltam az egyetemen. Most egyszerűen elalszom, ilyenkor nagyhéten sokszor munka közben, miközben éjjel írom a prédikációt, ott alszom el az íróasztalnál égő villany mellett. De, eltelt tíz év.

Május 26.

Carla’s Dream.

Május 27.

Márk evangéliuma 10. rész 17-27. versek

Május 28.

Pünkösd vasárnap sokat vagyok úton, lassan kiüresedő falvakon vezetek át, ettől nehéz a szívem, aztán a májusi fénybe tartom arcomat, viszem az evangéliumot, osztom az úrvacsorát, és mégis hiszek.

Május 29.

„Szia Anya! Iszunk egy kávét?” „Igen, gyere. Várlak!” Szeretem ezeket a napokat, amikor lemegyek, hogy kávézzunk egyet. Közöttünk a konyhaasztal mennyi titok őrzője.

Május 30.

Úton vagyok, fél napon át vezetek, megállok egy pihenőhelyen, a kocsinak dőlve eszek, amikor megérkeznek a motorosok, fáradtak, izzadság szaguk van, sokkal nagyobb utat tettek meg, mint én valaha, cseh rendszám, nézem őket, amíg észre nem vesznek, valamit egymás között beszélnek, aztán az egyik felém lép, érzem, ahogyan a testem megfeszül, alapvető védekezési ösztön, megáll előttem, rám mosolyog, felém nyújtja a termoszt, közöttünk a meleg kávé illata a közös nyelv, értjük egymást: mind utazók vagyunk.

Május 31.

Vezetek. Előttem az út végtelensége feloldoz.

S.D.G.