Múlt hét végén érkeztek városunkba távoli testvértelepülésünk, Tokió képviselői. Osztályunk krizantémból ökröt, almából biciklit készített a testvéri nép tiszteletére. Lopótökből mustköpő gésát, krumpliból pokémonokat, csülökből a Fudzsit faragtuk ki a részükre, és ráadásul a János vitézt is megrajzoltuk manga stílusban. Mindezt nagy örömmel nyugtázták, hosszan fotózták, és meg is dicsérték nekünk a tolmácsok útján rokonaink, akik nagyon picikék voltak, és a szemük meg keskeny, de a tanárnő azt mondta, ezt ne írjam bele. Egyébként hoztak ajándékba pár legújabb Nintendót, többek között.
Az esti gálaműsoron felszólalt a Nemzet Igazát Őrzők Elnöke, aki egyben az Imreneumért Felelős Biztos és a Pöcök Kuratórium vezetője is, Hajnalvég Dezső. „Igazunk van, de hogy a továbbiakban is igazunk legyen, őriznünk kell az igazságunkat, amihez nem kevés erő kell, valamint foggal és körömmel hozzáállás a kérdés megközelítéséhez.” Így fogalmazott.
Lényeglátóan hozzáfűzte ugyanakkor, hogy „…stratégiai fontosságú közös genetikájú tatamin álló kölcsönösségen alapulunk. Bár a világ legmagányosabb népei vagyunk, jól látszik, hogy mégsem vagyunk egyedül a vártán, Dévénytől Tokióig járunk kéz a kézben, hisz az önök csodálatos országa olyan messze van tőlünk, hogy közelebb már nem is lehetne.”
És még azt is mondta: „Nem véletlen, hanem egyértelmű, a japán betűk 79 fokkal elforgatott rovásírt betűk, nyugodtan nézzenek utána.”
Később szarvasbőgés-karaoke volt a program, így vendégeink otthon érezhették magukat, hisz itthon voltak. Aztán megcsodálhatták a Kutyaház-szépségverseny első három helyezést elért pályaműveit is, mi pedig a pagodaépítkezésből kaptunk ízelítőt.
Ezt megelőzően, korábban, még a nap folyamán, Városunk Borhölgyei kimonót öltöttek, és lőterükön bemutatták, ahogy allegorikus alakokra, a Zsírra, a Cukorra, a Rossz Koleszterinre és a Narancsbőrre volt lehetőség lövéseket leadni mindenkinek. A lőtér egyik melléképületében megcsodálhatták, ahogy tojásokat keltenek ki a hölgyek saját testmelegükkel egy Suzuki Swift hátsó ülésén. Az első csirkék világra jövésének alkalmából a világbékéért vágtak hajat városunk fodrásztanulói.
Tapasztalatcserére került sor a szamurájok és a böllérek között, bizonyítva ezzel is a két nép közeli barátságát. Jó hangulatú lángos- majd táncolóegérhurka-evő versenyben mérték össze erejüket a böllérek és a szumók. Az eredmény döntetlen lett. A karatésok néptáncolni, a néptáncosok karatézni tanultak, illetve különböző fogásokat leshettek el egymástól, jobban mondva, kiderült, hogy a két mozgásforma gyökerei teljes mértékben azonosak majdnem. Közös műsorszámot is összeállítottak épp ezért: pusztakezes mezőségi cseréptörőt és somogyi májgeriket is láthattunk. Később, a tábortűznél, meséltek a kamikázékról is. Én nem lennék az.
Aztán húslevessel árasztottuk el őket, ők pedig ramennel kínáltak bennünket, aztán egymás italait is megkóstolták a résztvevők. Mindenkinek nagyon ízlettek a nedűk, de én láttam, hogy bár a magyarok megitták a szakét, és kértek még, barátaink titokban kiköpték a mi pálinkánkat, ami nem szép, lássuk be! Mentségükre legyen mondva, hogy nyomban feltakarították, mert náluk ez így szokás.
Az esti bálon jótékonysági kocsonyát sorsoltak ki, a Mangalica Szövetség Főtitkára, Jajfalvy Árpád pedig megtanította testvéreinket limbóhintózni, a nagy hasa dacára. Az ünnepi vacsora záróakkordjaként Kodály Zoltán ehető, pörköltdiószobrát kínáltuk desszert gyanánt. A Helyi Népdalkör népi csúfolódókat adott elő brácsán és bikacsökön. Felcsendült az „Oláh, oláh, hol a tokány”, a „Minden tót tarajos sül” és a nagy sikerű „Álmomban germánt skalpolgattam” is.
A találkozó végének fénypontját váratlan esemény tette emlékezetessé, megszakítva azt. Alpolgármesterünk harakirivel kedveskedett a vendégeknek, sajnos. Melynek során az általa elfogyasztott, ámde csak félig megemésztett pörkölt a táncparketten végezte. Feltáruló gyomrából pálinkás szakétócsák, túrósrétes-morzsalék, dödölle, oldalas, fánkok meg pogácsa, egy intim ékszer, memóriakártya, az önkormányzat széfjének kulcsa és sok-sok fröccs került a terem közepére, a kosárlabdapálya kezdőkörébe, ahol a tánc is zajlott korábban.
A későbbiekben kiderült, hogy az alpolgármester tetemes adósságokat halmozott fel, melyek visszafizetésére esélye sem volt, és eltitkolt szeretője is megfenyegette, hogyha kiteregeti a szennyest. Anyukám azt mondta, hogy nem bírta el a nyomást szerinte. Jövőre mi kerekedünk fel Tokió irányába, ha minden igaz. (H. Takács Flóra, 7. b)
Megjelent a Pannon Tükör 2023/6. számában.
Fotó: Bor Zoltán (forrás: a szerző Facebook-oldala)
