(A. A. és P. P. verse és zenéje,
azaz Adamis Anna és Presser Pici
dalai nyomán kiókumlálva.)
Az itt következőkben afféle sorvezetőnek szánom az ismert musical szövegidézeteit, mondhatjuk akár hangulati aláfestésnek vagy kísérőzenének is. Egy olyan mese következik, amelyben a tartalmat, a témát teljesen háttérbe szorítja a szavak hangzása. Ne keress hát ebben a mesében se mélyebb, se sekélyebb mondanivalót, üzenetet, Nyájas Olvasó! Ha elolvasod, próbáld azt úgy tenni, mint amikor utazás vagy futás közben a természetben, fülhallgatóval a füleden igyekszel legyűrni az álmosságot, vagy a fáradtságot. Közben kapcsold ki az agyadat és engedd el magad! Ha nem bírod már elviselni azt, amiben vagy, / Lépj ki, mint egy rossz cipőből, ringasd el magad! (Eddig tartott egy használati utasítás.)
Hipp, hopp, hepehupa, volt egy egyszer egy hepi hippi famílijja. Nem volt annak semmi híja. Ki volt a hippicsalád feje? Egy hepi hippi papi. S mellette ott volt egy hepi hippi mami: a neje. A hippi papi becsületes neve Papi Pali bácsi, feleségéé meg Magyar Mari volt, de utóbbit a családban csak Maja mamának szólították. A hepi hippi papi és Maja mami fia hepi hippi Lajcsi, azaz Lala volt, kinek hippiket szégyenítő punkos haja, helyes kis piros kakastaraja meghódított egy helyes, kissé hájas, ugyanakkor bájos, lilahajú hippi lyánykát, a Hippi-Hüppögi Izidórát. Ez a Hippi-Hüppögi Izidóra, azaz hepi hippi Lala babája jó barátja volt Lala hugicájának, akit a hepi hippi famílijja csak hepi, hippi Pipinek hívott. Pipi becsületes neve Piri volt, így hát elmondhatjuk, hogy a hepi hippi famílijja zöldes hajú, hipófehér arcú kicsi lyánykája, aki mindig ott volt a hippi heje-hujákon, kellemesen állítható szembe a kissé hájas hippi Izával, mivel Pipinek inkább a bája, semmint a hája volt figyelemreméltó.
Összefoglalva tehát a mese szereplőinek névsorát: hepi hippi papi, azaz Pali bácsi, hepi hippi mami, azaz Maja mama (akit családja gyakran úgy szólított: mamma míja) és hepi hippi Lali, meg a hugicája, hepi hippi Pipi Piri és Lajcsi babája, a lilahajú Hippi-Hüppögi Izidóra.
A család fiataljai tudták, hogy mindaz, amit eddig tettek az kevés. Tudták, hogy Menni kéne, lökdösődni/ Dörgölőzni, összejönni/ Lábnyomokba lépegetni,/ Egy levegőt lélegezni.// Menni kéne, mindig menni,/ És egy percet sem pihenni./ Menni kéne, nem kérdezni,/ Csak érezni, csak érezni.
Ezért hepi hippi mami hamuba sült pogácsájával és hepi hippi papi bölcs intelmeivel el is indultak ifjú hőseink a szögedi szabadtérire, megnézni a Hair című musicalt, majd, mivel menni kéne, megnézték Pesten a Képzelt riportot, aztán már tudták, hogy ezután mindent látni kell, ami Volt, ami Sound, ami Sziget, ami SZIN, hiszen menni, menni olyan trendi.
Hajajaj, mennyi, hejretyutyutyu, ihajcsuhaja, diszkó zaja során tűnt fel hepi hippi Lala tulipiros taraja, frizurája-csodája és babája, Hippi-Hüppögi Izidóra lila haja, bája! Csujjogattak, kurjongattak, aztán hippi Lala hugicája felkiáltott: rözögtessünk! De hiába a karcsú, táncos bokája, kék szeme, zöld haja és arányos formája, hiába volt ésszel tele feje, hepi hippi Pipinek a diszkóban nem volt helye.
Szomorúan elment hát a városi könyvtárba, fellapozni egy indiánregényt. Egyszerre egy tüskehajú, szemüveges fiú állt meg mellette.
− Te ilyeneket olvasol? − kérdezte hippi Piritől gúnyosan.
− Én legalább még tudok olvasni! − vágott vissza a lány csípősen.
− Képzeld, én is szoktam − válaszolt a srác zavartan.
Aztán olyan sokáig beszélgettek, míg végül egészen össze nem melegedtek. A fiúnak tetszett Pipi bája, táncos, karcsú bokája és játékos dumája. Elárulta ezért, hogy ő bizony annyira szereti a könyveket, hogy az osztályában a lányok Könyves Kálmánnak csúfolták. Végül haza kellett rohannia, és, sajnos, a következő napokban Pipi hiába várta, hogy Kálmánkája még egyszer bekukkantson a könyvtárba… Nem tudta, hová tűnt, nem tudta elérni sem, nem hallott róla semmit. A hapi, hippi Pipi unhepi, hippi Pipivé lett, s csak dúdolgatott naphosszat: Nem akarom látni, mert gyűlölöm látni,/ Nem akarom látni, mert elég volt látni,/ Nem akarom látni, mert elég, ha érzem/, Nem akarom látni, mert elég volt látni// Nem akarom látni, mert elégek, érzem. / Nem akarom hagyni azt, hogy elérjen,/ Nem akarok állni a tekintetében./ Nem, nem, nem, nem! Sohasem/De igen! /…Szeretem
Teltek a napok, a hetek, egy egész hónap, a kicsi, zöldeshajú, fehérarcú, már egy icipicit se hepi hippi Pipi csak annyit látott mindig és mindenhol, hogy mindenütt Madarak jönnek, madarak jönnek/ Halálesőt permeteznek/ Madarak jönnek, madarak jönnek,/ Fekete könnyel megvéreznek. A kis unhepi, hippi Pipi, olvasmányai nyomán arra gondolt, hogy a halálmadaraktól ugyanúgy megvédi majd Cooper Bőrharisnyája, miképp saját bőrszerkója. Már csak néha suhant át álmán a tüskehajú, kackiás bajuszkáju Könyves Kálmán.
Hippi Lali és babája, Hippi-Hüppögi Izidóra szerették volna a pici, kicsi unhepi, hippi Pipit buja beleül kinyújtani, kiragadni, kiráncigálni. Ezért azt javasolták, menjenek el városuk hippikompániájával egy biciklitúrára a Balaton köré. El is indultak, tepertek, tekertek olykor-olykor defektet szereltek, végül azért célba értek. Közben egy táskarádióból bömbölt a csapat indulója: …arra születtünk, hogy a Föld sebeit begyógyítsuk/Életünkön át, életünkön át./Arra születtünk, hogy mindig /menjünk, meg ne álljunk,/Induljunk tovább, induljunk tovább. // Arra születtünk, hogy napsugárba kapaszkodjunk,/Nem baj, hogyha fáj, nem baj, hogyha fáj./Arra születtünk, hogy tiszta legyen még a szívünk,/Játsszunk még tovább, játsszunk még tovább.
A tovább játszó csapat elérte a Balaton partjának legdélibb csücskét. Lerakták járgányaikat egy szabadstrandon, és megpróbáltak tollaslabdázni. Sajnos, a zsúfolt strand tömege hamarosan kiutálta a hangos ricsajjal játszó hippiket, ezért tovább mentek egy nádasokkal és fűzfákkal szegélyezett területre. A terület elkerített végén nagy táblán ez állt: FKK. A hippik bebújtak a kerítésen, és kis csoport röplabdázó fiatal lányt meg fiút pillantottak meg. Hepi hippi Lali elbűvölten nézte a németül és angolul kiabáló lányokat és fiúkat. Azt hitte, hogy a paradicsomba jutott, hiszen a játékosokon a tornacipő kivételével nem sok ruhadarabot tudott felfedezni. A hüledező Lalit a húga homályosította fel: ez egy nudista strand, s ha nem akarod, hogy kiderüljön a meztelen igazság, akkor bizony nekünk menni kéne, menni kéne. Erre Lali elszántan és villámsebesen kezdett megszabadulni a ruháitól, a csapat pedig követte példáját.
A röplabdázó lányok közül egy magas, szőke, lófarok-frizurájú német leányzó kézen fogta és odahúzta Lalit a játékosok közé.
− Komm, spielen wir! − Lali azt hitte, a leányzó játszani hívja, de félreértette, mert az bizony csak a röplabdacsapatba szerette volna beállítani. Lalit azonban az ügyetlensége pillanatok alatt kiselejtezte a játékból. Amikor vége lett a játszmának, odakiáltott a húgának:
− Pipi, segíts, szeretnék valamit mondani ennek a szőkének!
Húga, a Bőrharisnya-kötettel takarva, amit takarni tudott, odaszaladt a röplabdázókhoz, s már nyílt a szája, amikor a lófarkas Heidi nevetve így szólt hippi Lalihoz:
− Bocsi, nem tudtam, hogy te is magyar vagy!
Pipi becsukta a száját, és fordult volna vissza, amikor a röplabdázók közül egy bronzvörös bőrű, kigyúrt testű srác rámutatott az indiánregény címlapjára, majd saját magára: és mintha valóban maga Bőrharisnyaállt volna szemben a lánnyal.
− Ez én vagyok − mondta tört magyarsággal a fiú. − Most magyarul tanulni vagyok itt, apám távoli rokonánál. Én is hippi vagyok otthon, a jueszéjben. Anyám egy hopi törzsfőnök lánya.
Az unhepi, hippi Pipi megrettenve nézett fel a nála két fejjel magasabb Bőrharisnyára, majd, visszanyerve lélekjelenlétét, ezt mondta.
− Akkor te egy hippi, hopi hapi vagy! Ez nem jó, nem hepi, mert én meg egy hepi, hippi pipi volnék!
− Nem érte − válaszolt az indián, és odakiáltott a röplabdásokhoz:
− Hey, Kálmán, my friend, come in, translate, please!
Hipp-Hüppögi Izidóra, aki eddig tágra nyílt szemmel, gyönyörködve figyelte a jelenetet, felugrott:
− Majd én segítek! – kiáltotta, azzal elcibálta onnan a hopi hippi hapit. Hippi Pipi pedig elejtette kezéből a Bőrharisnyát, mert váratlanul a szemüveges, tüskehajú Könyves Kálmán állt vele szemben. Döbbenetében a már nem unhepi, hippi Pipi dalra fakadt: Kerestelek, kerestelek ahol csak lehet,/Szerettelek, szerettelek, elvesztettelek./Szemem elől, hangom elől hova rejtőztél?/Szólj egyetlen szót, ha még értenél!
Kálmán elcsukló hangon reagált: Kiáltoztam a sötétben százszor a neved/, Nem jött válasz rá, és nem jött felelet./ Kinyújtottam én utánad százszor a kezem…
Pipi és Kálmán, egymásra találván, elvonultak. Pipi kérdőre vonta Kálmánt, aki elmesélte, hogy ő is kereste a lányt, de úgy ő emlékezett, a sárosi könyvtárban találkoztak, ezért ott kutakodott a szerelme után. Erőse kérte a bocsánatot szórakozottsága miatt. Az immár hapi, hippi Pipi azon nyomban megbocsátott, sőt, már magát vádolta, hogy erre nem gondolt, hiszen lakóhelyük két bibliotékája, a sárosi és a városi nem messze emelkednek egymástól, s külsőre igen hasonlóak (ami azt illeti, belsőre sem különböznek sokban: mindkettőben rengeteg könyv van).
A röpis lányok és hippi srácok hasonlóképpen párokra osztódtak. Nem volt többé észlelhető himi-humi, nem volt látható már a himbi-limbi sem, leszálltak a limbóhintóról, véget vetettek a zenének, miután még egyszer, utoljára megszólalt a táskarádió: Menni kéne, mindig menni,/És egy percet sem pihenni./Menni kéne, nem kérdezni/,Csak érezni, csak érezni. // Menni kéne minden lépést,/Kipróbálni minden érzést/,Szállni kéne szárnyak nélkül,/Álmodozni álmok nélkül. //Menni kéne ringatózni,/Hópehelyként szállingózni…
Merre mentek, kit szerettek, kit feledtek, kit öleltek? − Erről már nem szól az ének. Vége van egy hepi, hippi mesének.
