Addig csinálni (nézni, olvasni etc.) valamit, amíg megértjük, hogyan működik, s akkor otthagyni és másba fogni. Így ismerni meg lassanként egyre többet a világból. De mi van, ha tévedünk? Ha nem az lesz a vége, amire gondoltunk? Meg kell tudnunk, mi lesz a vége.
Az, hogy meg akarjuk tudni, mi lesz a vége, sokkal erősebb annál, hogy megértettük, hogy megy ez. Amikor megértettük, ha akarjuk, magunk is rájöhetünk, mi lesz a vége, de nem hagyjuk abba, hogy elgondolkozzunk ezen, hogy hagyjuk magunkat rájönni, hanem munkál bennünk a kényszer, hogy megtudjuk. Most. Úgyhogy végigcsináljuk/olvassuk/nézzük. És akkor megtudjuk.
De abban a pillanatban, amikor a végére értünk (megtudtuk), azonnal elindul a másik program: nem hisszük el. Különösen, ha nem az lesz a vége, mint amire számítottunk. Mert úgy élünk, mint a disznók. Nemlineárisan. A folyamatok többsége nemlineáris. Dezső György írta néhány évvel ezelőtti cikkében[1] plasztikusan, hogy is kell ezt értenünk.
„Vegyünk egy gyakorlati példát: A disznó közismerten okos állat, és miután a gondos gazdától süldő korától, nap mint nap megkapja a maga vödör moslékát, kialakuló íz világa azt akár a mama főztjének is tekintheti. Jóllakottsága miatt elismeréssel gondol a gazdájára, és logikusan arra gondol, hogy a kosztot illetően nincs is további teendője, ez így fog menni holnap, és holnapután is, és problémamentesen folytatódik a gyarapodása.
Talán nem annyira okos, hogy ezt egy grafikonban, vagy kördiagramban ábrázolja, mélyebben elgondolkodjon az ismétlődés alapján tett ok-okozati megállapításain, a kauzalitáson, esetleg kisüsse, hogy itt ő a teljes indukció esetével áll szemben, hiszen „n”, és „(n+1)” esetben is azonosan bekövetkező, azonos eredményt produkáló eseményről van szó. És ez így megy, amíg el nem jön a disznóvágás ideje, ez pedig nagy valószínűséggel eljön, mert a gazda kauzalitása másképpen működik.
Mondhatjuk, hogy főhősünk a matematika steril világából átvett, és kiterjesztett értelmezésű teljes indukció áldozata, és mire rájött a nemlinearitásra, vagy éppen a falszifikációra, addigra a felismerés számára már késő volt. Mi azonban fizikálisan is, és szellemileg is nagyobb szabadságfokkal rendelkezünk, így tehát beláthatjuk, hogyha a jövőre a múlt adatait lineárisan meghosszabbítva akarunk következtetni, törvényszerűen nagy csalódásoknak tesszük ki magunkat.”
Ezért tudunk újabb és újabb történeteket megnézni, meghallgatni, elolvasni. Sőt, sokszor ugyanazokat a történeteket újra és újra. Mert a nemlineáris rendszerben ugyanabból is következhet valami egészen más. És szeretnénk felkészülni. Hogy tudjuk, mire számítsunk.
Mert nincsen hatalmunk. Nincsen hatalmunk… fölött – írtam volna még egy éve, és, talán tegnap is. De ma már kihúztam a mondat második felét. Mert annak, amit be lehetne írni, semmi értelmét nem látom, ahogy annak sem, hogy kiegészítéseket, kivételeket tegyek, miszerint mégis van hatalmunk – vagy ha nem nekünk, másoknak, ez és ez felett.
Bánjunk hát óvatosan a kijelentéseinkkel, különösen a jövőre vonatkozóakkal! Mit is mondhatnék hát? „Amikor ezeket a sorokat olvasod, én már megírtam ezt a szöveget, te pedig biztosan élsz.”
[1] Energiagazdálkodás – 2017. 04. 14. (62-67 pp) Dr. Dezső György: Mérnöki gondolatok a jövő kiszámíthatatlanságáról
