“A Kvázik ledöntik Kineka szobrát, nem lehet pontosan tudni, miért, Ragasto hatalmának felszámolását jelképezendő, vagy Cherchez utolsó búvóhelyét felszámolandó, avagy mindössze egy üres talapzatot akartak maguknak.” – András László írása
Bevezető
A francia operairodalom talán egyetlen olyan alkotása, amely méltán állítható a német és az olasz opera mellé. Talán – mert sajnos a szövegkönyv és a kotta is csak töredékesen maradt fönn, a cselekményvezetésről pedig mindössze egy lelkes beszámoló révén van tudomásunk. Ezt adjuk közre az alábbiakban, kiegészítve az egyes áriák szövegeiből fennmaradt részek fordításával.
A korszak kutatói szerint nem kizárt, hogy a librettót Rimbaud vagy Verlaine írta, esetleg közösen, esetleg egészen másvalaki egyedül vagy többedmagával. Abban a kutatók megegyeznek, hogy ha nem is a két költőlegenda a szerző, akkor is olyan valakit kell keresnünk, aki ha nem is óriás, de több liter abszintot képes volt meginni, vagy jelentősebb mennyiségű ópiumot, miegyebet szívott a mű megírása közben – a vörös bor ehhez kevés. Rimbaud és Verlaine szerzősége mellett szól még, hogy talán ezen vesztek össze, vagy valami egészen máson, és Rimbaud nem járult hozzá a megjelentetéshez.
Van egy olyan feltételezés is, hogy a szerző esetleg Wágner, és az egész szöveg-zene félbemaradása Meyerbeerrel viselt konfliktusának következménye – erre nézvést lásd a részletes szakirodalmat, e helyütt nem térünk ki
Egy francia-német kulturális együttműködés keretében a legjobb muzsikusok és szövegírók kísérlik meg pótolni a hiányzó zene- és szövegrészleteket. Állítólag a franciák először olasz szakértőkkel tárgyaltak, hogy mégse a németekkel kelljen, de nem jutottak megállapodásra, mert az olaszok csak dudorásztak és mosolyogtak, ami a franciákat mérhetetlenül felbőszítette. Később kiszivárgott, hogy néhány erősen nemzeti érzelmű francia milliárdos bármi pénzt megadna azért, hogy a francia nemzeti opera is a nagy hírű nemzethez méltó rangra emelkedhessen. A nem kevésbé nemzeti érzelmű németek elfogadták az ajánlatot – legalábbis így szólnak a szakmai berkekből érkező hírek. A közös munkát épp akkora szkepszis, mint amekkora lelkes bizakodás kíséri mindkét részről.
Mindenesetre az már készpénznek vehető, hogy – bár még sem a zene, sem a szöveg nem nyerte el végleges formáját – jövő nyáron állítják először színpadra a művet, Bayreuthban, a Wágner-operák fellegvárában. Amikor a szervezőket a miértről kérdeztük, azt felelték, zenetörténeti jelentőségű pillanat lesz, amikor a franciák felbukkannak az operairodalom souterrain-jéből, és egy valamirevaló német ezt semmiképpen sem hagyhatja ki. Vagy valami teljesen mást mondtak, amit tudósítónk nem értett egész pontosan.
A Cherchez és La Femme című opera cselekménye és a töredékek
- felvonás
Cherchez gondtalanul röpköd ég és föld között. Szabad, de mégsem boldog. Ez a szabadsága a csapdája is: magányos.
(Kopár fennsík, Cherchez fölötte röpdös. Háttérben egy óriási alak, de nem kivehető pontosan, mi is az, látszólag egy szikla)
Cherchez:
Egymagam keringek ég és föld között,
ha kedvem van, leszállok, ha kedvem van, röpködök,
ez így a jó nekem,
a szabadságot szeretem,
e szabadság kell nekem!
Egymagam keringek és föld között,
nem köt magához semmi, ha egyedül akarok lenni,
de akkor sem ha nem,
e szabadságot szeretem!
De senki sincs velem.
Senki utol nem érhet, senki hozzám nem férhet,
nem támadok és nem védek, csak nézek, csak nézek,
és nincsen ellenem senki!
De senki sincs velem,
senki sincs velem!
A földhözragadottakat nem érdekli semmi más, mint a Föld, amihez ragadni nemcsak érdemes, de szükséges is, hiszen rettenetes veszélyeket jelentene a Földtől való elszakadás. Örülnek földhözragadottságuknak a földhözragadottak. Szeretik, és nem is ismernek mást ezen kívül, képzelőerejük pedig csekély: elképzelni sem tudnak mást, például azt, hogy röpülni lehetne.
(Cherchez kirepül a képből, jönnek a földhözragadottak.)
Földhözragadottak:
Hej hó! Hej hó!
földhöz ragadni jó!
Ha sehogy máshogy nem lehet,
jön Ragasto, a szeretet,
és a földhöz ragaszt!
Mint egy tapaszt!
Nincs jobb ennél
de rosszabb se,
mert egyáltalán
semmi se, semmi se
semmi, semmi, semmike
nincs a földön és a hozzá
ragadáson kívül!
Jön Ragasto, a szeretet,
és jól földhöz ragaszt!
Mint egy tapaszt!
Ragasto érdeke, hogy a földhözragadottak ezt gondolják, és mindent meg is tesz – sikeresen – ennek érdekében, hogy ne is gondoljanak mást. Mert mindaddig, amíg a földhözragadottak számára nemcsak hogy kívánatos, de az egyetlen elgondolható életforma a földhözragadás, addig Ragasto azzal, hogy elhiteti velük: neki köszönhetik, hogy ragadnak, hatalomra és haszonra tesz szert, mégpedig szinte korlátlan hatalomra, és igen jelentős haszonra. És amíg a földhözragadottak számára a ragadás természetes, a ragasztás pedig nélkülözhetetlen, addig ezt minden ellenkezés nélkül tudomásul is veszik.
(Megjelenik Ragasto)
Ragasto:
Ó, a bolondok,
ha sejtenék, hogy semmi szükség
Ragastóra, mert puszta létük az
mely fogva tartja őket,
saját képtelenségük,
erősebben, mint bármilyen Ragasto,
saját tehetetlenségük
és az én tehetségem
együtt tesz mérhetetlenül gazdaggá
és mérhetetlen hatalom birtokosává engem
és még a legjobb nő is az enyém,
nő is az enyém.
(Az ária utolsó két sora alatt megjelenik La Femme, és Kineka szobra – az óriási, kivehetetlen alak ami eddig a háttérben volt lassan előtérbe kerül.)
Kineka az, akitől a földhözragadás, mint lehetőség származik, ő a földhözragadás megteremtője, és Ragasto az ő tiszteletének vezetője is egyben.
Ragasto, La Femme, és a Földhözragadottak:
Kineka szobrát emelték itten őseink!
Aki csak sejti, Kineka szobra áll
a legfőbb helyen életünkben
az boldog, boldog, boldog!
Kineka nagyszerű ötlete volt
hogy ragadjunk a földhöz!
Kineka figyelme irányul ránk
hogy ilyen boldogok vagyunk,
dogok vagyunk!
La Femme imádja Ragastót, mert azt a férfit látja benne – és erre minden oka megvan – aki biztosítja népe (a földhözragadottak) számára a létezést, és ez a korlátlan hatalom és felelősség és erő La Femme számára imádnivaló.
La Femme:
Ó, Ragasto, te erős, okos, hatalmas,
Te nagylelkű, aki népeddel csak jót teszel,
Kineka hatalmát erősíted jótetteiddel!?
A legönzetlenebb, a legbátrabb te vagy,
Én pedig büszke vagyok arra,
hogy a karjaidban tartasz,
ezekben az erős, okos karokban
e felhőtlenül boldog napokban.
(Ragasto el, majd megjelenik a földhözragadottak fölött Cherchez, és leszáll közéjük egy időre, majd ismét fölszáll, majd ismét leszáll.)
La Femme számára ez ismeretlen és vonzó, mert Ragastón és a földhözragadottakon kívül még eddig másfajta férfit nem ismert.
Földhözragadottak:
Ki ez az ismeretlen titokzatos
idegen akit nem ismerek én se
és más se, és senki nem ismeri
az ismerőseim közül, és azt
sem tudjuk, hogy kicsoda, és
azt sem, hogy mit csinál,
La Femme:
pedig amit ez az idegen (nem tudok rá jobb szót)
csinál, az felkeltette az érdeklődésemet.
Jaj, és most itt állok a felkeltett érdeklődésemmel
félrehajtott fejemmel és tátott szájammal
és nem tudom, hogy ki ez és mit csinál.
hogy ki ez és mit csinál,
mindjárt megöl a kíváncsiság,
csiság!
(Az első felvonás alatt végig egyetlen szín: Hegytető, háttérben Kineka szobra, amely Cherchez elrepülésével lassan de folyamatosan előtérbe kerül, és ugyanígy háttérbe szorul, mikor Cherchez visszatér.)
- felvonás
(Ugyanaz az első felvonásból már megsimert hegytető, de ezúttal nem látszik, hogy Kineka szobra áll a háttérben.)
Cherchez-t elbűvöli a lány szépsége, egyre gyakrabban száll le hozzá. Mesél a lánynak a repülésről, a szabadságról, a boldogságról, amit a repülés és a szabadság jelent. La Femme képzeletét egyre jobban izgatja ez a titokzatos és ismeretlen férfi, és az az élet, amelyet él. Félelme megmarad ugyan – mert ő is, mint minden földhözragadott retteg a föld elhagyásától -, de kíváncsisága és a férfi vonzereje erősebbnek bizonyul: megkéri Cherchezt, hogy vigye magával repülni.
La Femme:
Ke vagy te csodálatos ifjú, aki ott és úgy
közlekedsz, ahol és ahogy én még sohasem?
Látásod megdöbbent,
a szívem megdobbant,
azt érzem, amit még sohasem:
zavar, hogy nem tudok semmit
rólad. Mesélj nekem magadról, mesélj,
esélj!
Cherchez:
Atyám repülni tanított, ha semmi
mást, hát ezt az egyet jól meg-
tanultam tőle, és jól is tudom, azt
hiszem, elég jól repülök már,
jobban mint atyám valaha is,
magasabbra és messzebbre.
…És persze hosszabb ideig is.
…No meg gyorsabban.
La Femme:
Szóval röpülésnek hívják
a mozgásnak ezt a különös formáját!
Ha jobban belegondolok, láttam
már ilyesmit cselekedni kisebb, tollas
állatokat, de ekkorát mint te, még sohasem,
sohasem hittem, hogy
ekkora valami, mint te, szintén a levegőbe emelkedhet.
Mesélj még, mesélj,
esélj!
Chechez:
Atyám volt az, aki keres. Aki keres,
és nem talál. Megátkozták ezzel, szörnyű
átokkal, balsorssal megverték hajdan, és én,
jaj, örököltem tőle ezt az átkot,
tudd meg hát, most én vagyok,
aki keres, és nem talál!
La Femme:
Bár tehetnék én is úgy, ahogy te teszel!
Bár tennél úgy énvelem, ahogy magaddal!
Bár azt tennénk mi ketten együtt, amit te most egyedül!
Legszívesebben azt csinálnám amit te,
Csak ne félnék ennyire!
Segíts legyőzni a félelmemet, önts belém bátorságot,
vagy bármit!
Ami számít!
La Femme és Cherchez repülnek együtt, és ez mindkettejük számára csodálatos élményt nyújt. Cherchez megtapasztalja, milyen a magány enyhülése, amikor valakivel együtt lehet, nem úgy, hogy leszáll hozzá, hanem, hogy az együtt repül vele. La Femme legyőzve a félelmét, megízleli a repülés gyönyörűségét, megtapasztalja, hogy nincsen félnivaló, hogy a Földhöz nem kell hozzáragadni, sőt, nincs is hozzáragadva, sem hozzáragasztva, csak azt hitte. Rájön, hogy Ragasto becsapja őt is és valamennyi földhözragadottat azzal, hogy a földhözragadás szükséges, és hogy ez az ő segítsége nélkül nem menne: nem szükséges, mert nincs félnivaló a megszűnésétől, mert repülni jó, és egyáltalán nem halálos, mint ahogy azt addig tudta, és hogy Ragasto egyáltalán senkit nem ragaszt a földhöz, valójában ők maguk azok, akik görcsösen kapaszkodnak a Földbe. La Femme egyszerre gerjed szörnyű haragra Ragasto iránt és gyullad szerelemre Cherchez iránt. Azt kéri Cherchez-től, segítsen neki abban, hogy valamennyi földhözragadottat megtaníthassa repülni.
La Femme:
Kis porszemek vagyunk
heverve lenn a porban
De ha felkap a szél
szállunk szanaszét.
Hogy felkapjon a szél,
ezt szeretném
mindannyiunknak.
Részesülni szeretnék,
és azt szeretném,
ha mindenki részesülne.
Ha az eső lever
a sárban heverünk
de újra együtt vagyunk.
De ha felkap a szél
szállunk szanaszét.
Hogy felkapjon a szél,
ezt szeretném
mindannyiunknak.
Részesülni szeretnék,
és azt szeretném,
ha mindenki részesülne.
Szánd el magad, légy bátor
a szárnyaid megvannak.
Cherchez eleinte vonakodik, mert félti frissen megszerzett boldogságát, de miután látja, hogy ez mennyire fontos a lánynak, és milyen boldoggá tenné vele, rááll a dologra. Cherchez és La Femme együtt röpködnek és buzdítják a földhözragadottakat a felrepülésre, egyre nagyobb sikerrel.
Ragastonak jelentik a különös eseményeket, miszerint a földhözragadottak egyre nagyobb számban kezdenek el röpködni, és utasítják vissza a Kineka szobránál történő szertartások keretében a földhözragasztók át- és bevételét. Mikor aztán a földhözragadottak egy csoportja, a Kvázik kisiklatják a Technokol Rapidot, megérti, hogy ennek fele sem tréfa, ez már nyílt lázadás.
Kvázik:
Isten tenyeréből kicsúszott pofon vagyunk,
egy félreérthető civilizáció egyik tévedése,
de semmivel sem rosszabb nekünk,
mint azoknak, akik az igazságért harcolnak,
mert mi is épp ezt gondoljuk magunkról.
Ragasto minden erejét a felbujtók keresésére fordítja, de még nem sejti, hogy La Femme áll a háttérben. Cherchezt elfogják.
III. felvonás
Amikor Cherchez Ragasto előtt áll, és törvényt ülnek felette, bevezetik La Femme-ot, akit vele együtt fogtak el. Ragasto ekkor döbben rá, hogy sokkal többről van szó, mint egy csodabogár bajkeveréséről: elveszítheti a nőt is, akit szeret, és vele együtt minden hatalmát. Parancsot ad Cherchez kivégzésére – földhöz ragasztására – a legerősebb ragasztóval. A ragasztó azonban nem hat, és ekkor megjelennek a Kvázik, és kiszabadítják Cherchezt és La Femme-t.
A Kvázik menedéket nyújtanak Cherchez-nek és La Femme-nak, (Kineka szobrának talapzatában bújnak el) és istenítik őket. Chercheznek nem tetszik a Kvázik erőszakossága, arra biztatja La Femme-t, hogy szökjenek meg kettesben. La Femme azonban meggyőzi Cherchezt, hogy meg kell ölnie Ragastót, mert csak úgy érhetnek el tartós sikert.
Cherchez, Vajon-ária:
Vajon? Vajon? Vajon?
A föld háta szélesebb,
az ég kékje mélyebb?
Melyik közeg alkalmasabb,
hogy éljek és reméljek?
Az egyik közeg ellenáll,
a másik meg se tart,
honnan kéne indulnom,
s hová visszatérni majd?
Vajon? Vajon? Vajon?
Vajon? Vajon? Vajon?
A föld mélye hűvösebb,
az ég kékje mélyebb?
Örökké kerestem,
kicsit se resten,
végül beléd szerettem,
s mikor rád találok
megszűnik az átok,
de tennem kell ezért?
Vajon? Vajon? Vajon?
Vajon? Vajon? Vajon?
Aki keres talál? Régi igazság,
és ugyanolyan régi
hazugság ez. Ma teszek valamit,
amit sohasem tettem még,
következményeképpen talán
történik valami olyasmi,
ami még sohasem történt?
Megtörik az átok?
Valahonnan hiányzok?
Végleg rád találok?
Elhozom nekik a szabadságot?
Vajon? Vajon? Vajon?
A két férfi kölcsönösen vadászik egymásra, mert Ragasto is megérti, csak úgy nyerheti vissza hölgye kegyeit, ha bebizonyítja, hogy az igazság (és az erő) az ő oldalán áll, ezért személyesen akar megküzdeni Cherchez-vel. A hegytetőn találkoznak és összecsapnak, és kiderül, hogy Ragasto valójában nem tud földhöz ragasztani, Cherchezt sem tudja. Cherchez ellenben fölviszi magával a magasba Ragastót, majd lehajítja onnan. Ragasto ízzé-porrá zúzódik Kineka szobrán.
Ezután azonban az is kiderül, hogy Cherchez sem tudja őket az éghez ragasztani, márpedig ők ragadni szeretnének, és azt hitték, a röpülés egy másféle, új, jobb ragadást jelent majd, éghezragadást az eddigi földhözragadás helyett, hogy Cherchez majd az élükre áll, és elröpíti őket az égbe. Keservesen csalódnak, és újra elkezdenek a földhöz ragadni.
La Femme, ha már nem repülhet minden földhözragadott, maga is a földhözragadást választja, és elfordul Chercheztől, és újra földhöz ragad.
A Kvázik ledöntik Kineka szobrát, nem lehet pontosan tudni, miért, Ragasto hatalmának felszámolását jelképezendő, vagy Cherchez utolsó búvóhelyét felszámolandó, avagy mindössze egy üres talapzatot akartak maguknak.
Kvázik:
Ezt a régi vágyat formába öntenünk
Kineka szobrát kell ma ledöntenünk!?
Ha elpusztítjuk azt, ami volt és van, akkor majd
lesz, ami lesz, és ennél többet nem is kell tudni
sem a múltról, sem a jövőről, és mi
eleget is teszünk ennek a feltételnek, mert új
vágyat nem kell formába öntenünk, csak
Kineka szobrát kell ma ledöntenünk!?
Mert aki menetel,
annak a számára
jó a kimenetel.
Cherchez elrepül, miközben felcsendül a Vajon-ária zárlata:
…megtörik az átok?
Valahonnan hiányzok?
Végleg rád találok?
Elhozom nekik a szabadságot?
Vajon? Vajon? Vajon?
és vége.
