Szálinger Balázs A halhatatlanságra vágyó királyfi című színpadi szövegét a Vaskakas Bábszínház tűzte műsorára, Turbuly Lilla kritikusunk a februári előadást nézte és írta meg. A darab szövegét lapunk 2018/2. számának mellékleteként jelentettük meg.
A halhatatlanságra vágyó királyfi a Vaskakas Bábszínházban
Halhatatlanságra nem csak a királyfik vágynak, hanem az óvodások is. Ezt mindjárt az előadás elején leszögezték néhányan, csatlakozva a királyfi „Édesapám, nem akarok meghalni” kijelentéséhez. Éppen abban a korban vannak, amikor már próbálják megérteni, mit is jelent, hogy valaki nincs többé, és ha nincs, akkor mégis, hol van. Ezek a kérdések egy egész (véges) életre elég gondolkodnivalót adnak, így, ha az alkotók a halandóságról szeretnének beszélni, jó esetben a gyerek- és a felnőtt közönséghez egyszerre kell szólniuk.
A Vaskakas Bábszínház bemutatója ebből a szempontból is jó eset, és az is elmondható róla, hogy minden egyes összetevője igényes, átgondolt, a végeredmény pedig egy minőségi előadás.
Szálinger Balázs a több változatban és több népmesekultúrában is élő történet székely verziójából indult ki a darab megírásakor. Az azonban már az ő leleménye, hogy megszemélyesíti, önálló szereplőként is megjeleníti a halált. Az így nagybetűssé tett Halál és a Halhatatlanság vitája indítja a darabot. A Halál racionális, bölcs, az élet törvényeit ismerő karakter, a Halhatatlanság ellenben romantikus hévvel és lendülettel érvel az emberek olthatatlan életvágya mellett. Végigkísérik útján a királyfit, folyamatosan kommentálják a történetét, Lucifert és Ádámot juttatva a felnőtt néző/olvasó eszébe Az ember tragédiájából. A királyfi vándorútja a mesékből jól ismert három állomáson keresztül vezet a Halhatatlansághoz, hogy onnan végül visszakívánkozzon véges életébe, ahová persze a közben eltelt 1000 év miatt már nem találhat vissza, csak – megint egy madáchi motívum – a királyság helyén élő robotokkal találkozhat. Ez a királyfi egyáltalán nem egy gáncstalan lovag, gyarló ember, aki kétszer is elhagyja a szeretteit, folyton menekül, és nem csak a halál, de az emberi kapcsolatok nehezebb oldala, az áldozatvállalás és a hűség elől is. Mintha a mesehős mellett/helyett egy Y vagy Z generációs mai fiatal is vele futna el, messzire, külső országokba. Letisztult, hol rímes, hol rímtelen versbeszédben szólal meg a mese Szálinger Balázs átiratában, a végén egy nagyon szép dallal. Hadd idézzünk ebből egy versszakot:
„És ha van élet / az már él és / élni akar
Százhúsz centi, / tízzel több, mint / volt a tavaly,
Lesz százharminc / vagy több, mindegy, / mert az a fő,
Él és élni a / kar, oly mindegy / hogy hova nő.”
Markó Róbert rendező nem először dolgozott együtt Szálinger Balázzsal. Tavalyi munkájuk, A csillagszemű juhász a Budapest Bábszínházban komoly szakmai sikert hozott, gyermekelőadás kategóriában elnyerte a Színikritikusok Díját. Aki látta a budapesti előadást, és úgy ül be az új bemutatóra, több hasonlóságot is felfedezhet a kettő között. Elsősorban a színpadképben. Mindkét díszletet Cziegler Balázs tervezte, és mindkettő egyetlen központi motívumra épül. A csillagszemű juhász játéktere egy óriási szem, A halhatatlanságra vágyó királyfié pedig egy forgó nap, amelynek a közepe (mint a szem bogara) többnyire külön életet él, és csak abban a jelenetben simul bele a napba, amikor a királyfi (1000 napnak érzett 1000 évre) megtalálja a szerelmet és a boldogságot. Közös az is a játékterekben, hogy a színészeknek folyamatosan ferde síkokon kell járniuk, miközben maga a díszlet is mozog. (Közben pedig egy kicsit nyikorog, ami néha a szövegértés rovására megy.) A Vaskakas Bábszínház kamaraterme jóval kisebb és intimebb tér, mint a Budapest Bábszínház nagyterme, így persze a hatása is más a színpadképnek. Jól szolgálja az előadást, hiszen az élet körforgását, a bejárt életutat, az ember élet és halál, föld és ég közé vetettségét egyaránt érzékeltetni tudja.
Szűcs Edit jelmezei szintén nagyon jellegzetesek, egyszerre van jelen bennük a magyar néphagyomány és a futurisztikus stílus. A Középső Király és lánya például a busó álarcokhoz hasonló maszkot viselnek. A Saskirály és lánya jelmezében is régi magyar motívumok köszönnek vissza, a Kék Birodalom lakóinak jelmeze pedig már átmenet a robotok és űrlények világába. A királyfi öltözete nem áll távol egy mai fiatalétól, a Halál és a Halhatatlanság fekete és ezüstfehér estélyi ruhát visel, előbbiben az éjszaka, utóbbiban a Hold ezüstje is ott van, színekben is kifejezve kontrasztjuk mellett összetartozásukat.
E két szereplőt Markó Róbert nőnek álmodta meg (a darab nem utal a nemükre, szabad kezet ad a rendezőnek). Kocsis Rozi a Halál szerepében bölcs és türelmes asszony, a darabbal ellentétben nem üldözi, inkább követi és figyeli a királyfit. Nem kell tőle félni, nem lehet utálni, olyan, mint egy idősebb barátnő vagy nagynéni, aki némi belső mosollyal figyeli a saját igazában biztos, Markó-Valentyik Anna által érzékenyen megjelenített Halhatatlanságot. Akinek a karakterében egy elvont eszme és egy örök szerelemre vágyó királykisasszony ötvöződik.
Főglein Fruzsina és Szúkenyik Tamás jelenítik meg a királyfi vándorútján feltűnő, mindig álarcban vagy a fejet máshogy takaró jelmezben megjelenő királyokat, királylányokat és más meseszereplőket. Szúkenyik Tamás azonban rajtuk kívül az öreg, magára hagyott királyt is eljátssza, ebben a szerepében egyáltalán nem egy mesehőst, hanem egy fia után vágyakozó öregembert láttatva. Ahogy Horváth Márk királyfijában is egy önmagát kereső, lázadozó, folyton valami másra vágyó kamasz rejlik. Hogy ezekkel a karakterekkel mennyire azonosulni tudnak a gyerekek, arra jó példa, hogy amikor az öreg király a fia álmában azt kérdi, hogy „ugye eszel rendesen, kisfiam”, a nézők közül többen azonnal megnyugtatják egy igennel.
Valamennyi szereplőnek, de leginkább Horváth Márknak mozgásban, táncban is helyt kell állni. Fitos Dezső koreográfiája szintén az előadás fontos összetevője. A néptánc mellett olyan – megint csak A csillagszemű juhászból is ismerős – mozgáselemek is fontos szerepet kapnak, mint a függeszkedés a színpad fölötti vastraverzen a szimbolikus jelentőségű nagy ugrások érzékeltetésére.
Az előadás zeneszerzője, Tarr Bernadett Bartók zenéjén keresztül kapcsolódott a mese világához.
A Nap és a Hold után a mese végén megjelennek a csillagok is. És egy másik drámai párhuzam, amikor a Halál és a Halhatatanság – mint A kaukázusi krétakörben – egyaránt magához rántaná a királyfit. Végül megegyeznek, hogy feldobják, és ahová esik, azé lesz. De nem esik le, ott marad a csillagok között.
A halhatatlanságra vágyó királyfi azt bizonyítja, hogy nem volt véletlen A csillagszemű juhász sikere, a Szálinger Balázs – Markó Róbert író-rendező páros nagyon érti a népmesék világát és azt, hogyan lehet ma megmutatni ezt a világot. A csillagszemű juhász és A halhatatlanságra vágyó királyfi kétség kívül testvérek. A kérdés az, hogy e két előadás után merre fognak továbblépni.
Szálinger Balázs: A halhatatlanságra vágyó királyfi
Vaskakas Bábszínház
Játsszák: Főglein Fruzsina, Horváth Márk, Kocsis Rozi, Markó-Valentyik Anna, Szúkenyik Tamás.
Dramaturg: Nagy Orsolya. Díszlettervező: Cziegler Balázs. Jelmez- és bábtervező: Szűcs Edit. A jelmeztervező munkatársa: Kecskés Krisztina. Zeneszerző: Tarr Bernadett. Koreográfus: Fitos Dezső. Rendező: Markó Róbert.
Vaskakas Bábszínház, Győr, 2018. február 26.
Turbuly Lilla
(Megjelent a Pannon Tükör 2018/2. számában.
