Ünnepeltünk – Pannon Tükör est volt Zalaegerszegen

Az idei utolsó Pannon Tükör Pódiumot rendeztük meg 2023. december 7-én Zalaegerszegen, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban. Bemutattuk 5. és 6. lapszámunkat és köszöntöttük új Pannon Tükör-díjas szerzőinket: Pánczél Petrát, Regős Mátyást és Szolcsányi Ákost.

Az estet Tóth Renáta könyvtár-igazgató köszöntője vezette be,

majd Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere szólt a közönséghez, köszöntötte a három idei díjazottat és át is adta Németh János Kossuth-díjas képzőművész kisplasztikáját a helyszínen jelen lévő Pánczél Petrának.

Az est folytatásában a Zalaegerszegen élő, kulturális újságíró, kritikus Pánczél Petrát Bubits Tünde főszerkesztő és Nagygéci Kovács József főszerkesztő-helyettes interjúvolta meg,

Regős Mátyás és Szolcsányi Ákos pedig  videóinterjúban köszönte meg az elismerést.

A lapszámbemutatók a jelen lévő szerzők köszöntésével, felolvasásával voltak teljesek, színpadra lépett Bilkei Irén,  Balaton László, Juhász Róbert és Kocsis Tamás, a lapszámokat a szerkesztők mutatták be.

Az estet élőben közvetítettük lapunk Facebook-oldalán, visszanézhető: ITT.

Az eseményről Mészáros T. László fotóriporter készített felvételeket, a további képek megtekinthetők: ITT.