A háromkörös interjú harmadik körében járok. A fejvadászcég elküldte a kérdéseket, megírtam, fordítóprogrammal leellenőriztettem és most biflázom a beszámolómat az alkalomról, amikor személyesen tapasztaltam meg, milyen a jó ügyfélszolgálat. Nyugodt vagyok, mert már az első kör után sem hívtam volna vissza magam, ha tisztességes alkalmazottak felhajtásával bíztam volna meg egy tisztességes fejvadászcéget, szóval ha még élek, bárki jó lesz nekik, ez már csak jutalomjáték, megnézik, tudok-e késsel-villával enni. A második kör egy IQ teszt volt, azt hiszem, egy határértéket kell elérni és nem a valahány legjobban benne lenni, legalábbis a teszt elküldése után tíz perccel küldik is a meghívót a harmadik körre.
Másodéves egyetemistaként magoltam be utoljára memoritert, akkor a Köd huszonharmadik fejezetét kellett tulajdonképpen szó szerint megtanulni spanyol nyelvi vizsgára. Szegény Augusto össze volt zavarodva, és nem csak azért, mert Buridan szamaraként őrlődött Rosaura és Eugenia között stb. Az méltatlan és értelmetlen volt, ez most annyira nem vészes, én írtam a szöveget.
A történet kezdődjön évszámmal, mint Pelikán Józsefé, mikor ismertem meg Dániel Zoltánt, vagy Mr. Narancsé, mikor volt a nagy los angelesi marijuána aszály. 1993-ban elszánt Transformers rajongó voltam. Bizonyos robotokkal az volt az ábra, hogy ha összegyűjtöttél ötöt, ki lehetett belőlük rakni egy hatodikat. Két ilyen sorozatom is volt, mindkettőből az utolsó, az ötödik robot hiányzott, a mohácsi busójárás sokadalmától a szentendrei Nagyposta környéki játékboltokig sehol semmi. Írtam tehát a magyar Hasbrónak, hogy van-e náluk raktáron. Vízipisztollyá változó robotokat bemutató prospektussal szúrták ki a szemem.
Itt jön a jellememre utaló rész, itt lenne a lelkiismeretem szempontjából fontos, hogy hazudjak, ahogy egy kiló sütőport kokainként eladni is kisebb bűn, mint egy kiló kokaint. Nem tudok hazudni, lelkileg-agyilag fáradt vagyok hozzá. Szóval akkor eszembe jutott, írok a Hasbro londoni központjába, az angoltanárom segített megírni a levelet, és hat hét múlva, amikor a legkevésbé számítottam rá, megjött egy ekkora, mutatom a webkamerába, ekkora csomag, ingyen, csak a magyar postának kellett fizetni a Hegyeshalom-Szentendre útért, és a csomagban az egyik keresett Transformer, meg két másik, meg egy GI Joe, mellette egy levél, hogy a másik keresett robot már náluk sincs meg, de küldtek egy párat, csereberéljek velük, sok szerencsét, nem is gondolták, hogy ekkora piaca van a Transformersnek az országomban. Én meg akkor gondolkodtam el életemben először, hova születtem, milyen különbségek vannak országok között. Akarom mondani, megtapasztaltam, hogy a jó minőségű ügyfélszolgálat milyen sokat számít.
Na, itt a lelkem, gondolom az Amazonlogó-ívű mosolyom mögötti maradékból, meg az eszem, le lett fordítva, meg az időm, be lett magolva. Jókor hallgatok el, a felvételemről döntő supervisor elmondása szerint libabőrös lett, úgy meghatotta a sztorim, és hát egymaga nem dönthet, meg hogy melyik csapatba kerülök, -nék, akarja mondani, de hát. Jól van, én szívesen dolgozom bármelyikben.
Aznap este már tudtam, hogy nem lesz baj. Akkortól még tíz napig nem közöltek semmit, de mintha a májusi megkönnyebbülés nem egy egyszeri tétel lett volna, hanem visszatalálhatnék hozzá, amikor csak tetszik, elalvás előtt felszabadultan és boldogan sírok, Extázisnál gyengébb, előérzetnél erősebb bizonyosságérzet töltött el, szinte kívántam, hogy ne kapjam meg az állást, ne rontsa meg a hitet a megvalósulás.
Ebben csalódnom kellett, megkaptam az állást, augusztus elsejével kezdenék, egyenest az ügyfelekkel kommunikálós csapatban. Hát, ők tudják, tényleg kellhet oda az ember, gondolkodom jódolgomban, ez akár önostorozás is lehetne, de nem annak érzem, inkább csak mint egy liftzeneszerzőnek, minden jó, minden mindegy. Aznap, amikor az írásbeli ajánlatot kiküldik, két másik helyre is vártak interjúra, a nekik küldött lemondólevelekben nem győztem dicsérni a pompás hotelt és piacvezető nemtommit, amijük volt, és aminek a sikeréhez sajnos nem fogok tudni hozzájárulni.
