Persze lehet egy civilizációt, vallást, pláne messzi-messzi galaxist alapozni arra, hogy tedd vagy ne tedd, de ne próbáld, szitu van, egy az élet, nincs főpróba, igazuk is van, vagy legalábbis működik ez a hozzáállás. De talán nem lenne olyan fontos a működése, ha nem ellenkezne az emberi lélek azon vackával, ahol egy dagadt, önző macska gömbölyödik maga köré és úgy szarik mindenre, ahogy csak télen lehet egy fűtött lakásban, ahol otthon vagyunk.
Megpróbáljuk megbeszélni a dolgokat és együtt folytatni. Amúgy is szeretek megpróbálni dolgokat. Ezt meg pláne, veszítenivaló nélkül, mert ami még elveszhet, az már mindkettőnknek túl drága. Legfeljebb sikerül. Bő egy héten át esténként hallgatom, mi mindent szartam el, mi fájt, mennyire, nem mondanám, hogy közben hűtlen voltam magamhoz, elmondtam, mivel értek egyet, mit látok máshogy, jólneveltek vagyunk, polgáriak. Lassan rám kerül a sor, másfél órát beszélek, aztán ezzel nagyjából vége is a megpróbálásnak, mert egy olyan viszonyhoz, amiben nekem is lehetnek jogos sérelmeim, nagyjából a megismerkedésünkig (2005) kéne visszafejteni a szálakat, erre a korona, Németország, egy szerető és a gyerekünk kontextusában, két éjszakai műszak között nincs keret.
Ő dühös, bántó, aztán szomorú. Tőle szokatlan, nagy gesztusokkal az, őszintének is tartom meg mindegy is, minek tartom. Én egyik sem vagyok, úgy nézem őt, mint haldokló az utolsó villanyszámlát, amin túlszámlázhattak valamit, de mikor a reflexszerű odafigyelésnél mélyebben utánagondolna: mint tolvaj, tör rá a bizonyosság, hogy ez őt már nem érinti, és ebbe a megkönnyebbülésbe hal bele.
Karácsonyra vettünk együttműködős társast. Át kell menni a figurákkal az egyik jégtábláról a másikra egy hídon, amit hat jégtömb tart, egyesével olvadnak el. Külön-külön, egyesével dobunk a kockával, de azzal a figurával lépünk akivel akarunk, és vagy mindenki nyer vagy mindenki veszít. Jó hangfogó minden válni készülő családnak, de ugyanakkor pikáns örömei is vannak, mert a gyerek megfelelteti a figurákat a családnak, és így adódnak bárgyúan pontos felállások. Elsőnek mindig a gyereket visszük át, így gyakran áll elő az a helyzet, hogy anyu és a gyerek már az igluban, apu a hídon, egyetlen jégtömb tartja a hidat és anyu dob; vagy apu és a gyerek már az igluban, anyu a hídon és egyetlen jégtömb tartja a hidat és apu dob. Nem élünk vissza. Meg a gyerek amúgy is a jegesmedvének felelteti meg magát, aki ha kell, a róka és a nyuszi után ugrik a vízbe és kihúzza őket.
Együtt működünk külön, ha választási program lenne, így foglalnám össze. De ördög, angyal, minden a gyakorlatban rejlik. Például hogy ő költözik ki. Ő keres jobban, így ő talál könnyebben lakást. Nem lenne kevésbé logikus, hogy ő keres jobban, így ő marad a kertvárosi hetven négyzetméteren, de a társadalmi logika körülöttünk az első érvet diktálja. A lakáskeresés mellé vesz kocsit, hogy ha csak messze talál, bejárhasson. Friss nosztalgiával jut eszembe, hogy az egyik töréspont köztünk az volt, mit ragaszkodom az autóhoz, ha nem szeretem, nem értek hozzá, szükség sincs rá és a pénzt is nyeli, miért nem adtam el otthon, ő megmondta már otthon is, de nekem hiába. Aztán, lám csak, az idők árapálya alvázam alá futtatta az igazságot, jó az, ha van hétszáz kiló vas, amibe csak úgy beülhet az ember és az övé. Biztonságérzetet ad. Ládd, fiam, te is ezzel kezded a szinglilétet, szóval azért jólesne ha mondanál annyit h megérted, ha egyet nem is, mert igen, el kellett volna adni otthon. Meg hát te se vezetsz jobban, mint én, utálod is, meg egyáltalán, mi is a terv, hogy majd ovis napokon keltek fél ötkor, mert innen lelépni olyan sürgős, mintha baltával kergetnének? De most mit mondtam. Mondd akkor. Akkor ne mondd.
Ilyeneket mondanék neki, de többet nem játszunk olyat, hogy mondok neki valamit, csak mert nekem fontos vagy akár általában is igaz. Azt mondom, amitől könnyebb, elsősorban a gyerek felől mindkettőnknek, másodsorban bármi felől nekem. Hát vegyél. Fuss szépülten megérkezett gyanánt, vagy mit tudom én. A gyerek ne üljön bele, amíg be nem járattad az útvonalat. A szervdonorkártya meg legyen nálad.
Szolcsányi Ákosnak Erkély kiadó címmel 2019 júliusában indult tárca-sorozata a Pannon Tükör Online-on. Ezt követte a tavalyi évben az Erkély kiadó Vol2, melyben párhuzamosan jelentek meg 2020-ra és 2022-re datált szövegek. Most 2021-et és 2023-at írja meg havi részletekben. A korábbi írásokat ITT lehet elolvasni.
Szerzőnk a jelen publikálás idején Berlin város támogatásában részesül.
