1.
El akarják adni a házunkat, ahol kisgyerekként éltünk, az öcsém és én. Elvileg anyám is akarja, de nem hiszek neki. Szerintem az öcsém apja akarja felszámolni az utolsó helyet, ami múltjára emlékezteti. Kispirossal mentem búcsúzni a háztól. Egyébként minden negyedórában elhaladt kertünk aljában ez a vonat, és pont így képzeltem a zakatolását belülről is. Most le kellett guggolnom, hogy emlékezzek, kisgyerekként milyen messze lehetett a kert alja, akkor valahogy a temető is távolabbinak tűnt.
2.
Talán ezért ragadt meg bennem, hogy a kertek alatt rám nézett a házad. Sokszor a távolságot legyőzve mentem megnézni, mit láthattak az utasok, ha kinéztek az ablakon, és szembetalálták magukat a házunk tekintetével.
3.
-Nem kell ahhoz külföldön élned…-mondtam a testvéremnek, aki Berlinből menekült őrizni a házat -…ha tíz évig más városba, vagy életbe kell költöznöd, akkor is otthontalannak érezheted magad.
4.
A barátom fogáról kiderült, hogy bölcsesség, miután a harmadik az orvos is lemászott Olympusról. A barátom anyjában – kicsit korai anyósomnak nevezni – most látom először, hogy feléled egy rég nem használt reflexe. Vaküveggé válik a teste, nem szűrődik be rajta se kiáltás, se indulat. Mi értelme van Molotov koktélt dobni a tűzre, tudom én, hogy ilyen a fiam, mondja. Ilyennek képzeltem volna válóperes ügyvédként még pár éve a tárgyalóteremben.
5.
Csináltam volna róla egy fotót, ahogy a vízbe ereszkedik. Minden egyes porcikáját a Balatonhoz kell szoktatnia, pedig ide született. Arcára esik a nap utolsó fénye, minden más kék körülötte, és a haja jobban aranylik, mint szokott.
6.
Kis hullámjait küldi partra a tó, olyan kicsiket, mint tenyeremen a fürdés utániak. Olyan kicsiket, mint amiket kagylók belseje rejt.
8.
Megnézzük egy el nem hált szerelem emlékművét. Abrudbányay Rédinger Ödön, mikor már jól mennek a dolgok, a Sípos-hegyre építi új lakhelyét. Akárcsak Mihály, aki Velencében találja meg a megvilágosodást, Ödön sokat utazott emberként Anacapri szirtjeit kutatja, míg Fonyód lábánál fel nem fedezi a látványt: Szemközt zöldellnek a Balaton-felvidék tanúhegyei, s a szemlélő lába előtt fodrozódik a palackszínű tó. Az Erdélyből menekült patikus már családos ember, de azt tervezi, hogy az alagsort halott menyasszonya emlékének szenteli, hamvait kimenekítve az átszabott határok karmaiból. Ugyanolyan vöröskőből faragtatta a nászszobát, amiből a filigrán villa épült: A nyoszolyán, életnagyságú szobormásként, finoman redőzött kőtakaró alatt, egymás mellett fekszik Magdus és Ödön. Némi vitalitásról tanúskodva, fektükben mind a ketten fölemelik az egyik térdüket.
A mediterrán kőkocka ma cukrászdaként üzemel. Ha egyenesen lefele tartunk, rögtön a fonyódi vasútállomásra érkezünk. A nyolcvanas években ide tér haza a tizenhat éves királylány, de koronázása után pár hónappal végérvényesen beleroppan a vadkapitalista patriarchátusba.
A királylányt Molnár Csilla Andreának hívják. Csak egy félresikerült szoborportét találunk a villa kertjében. Az egykori Abrudbányay-lakban működő emlékkiállítást felszámolták, a házat pedig, ahol Csilla lakott és későn ért ki a mentő, egy rikítóvörös panzióvá alakították.
9.
Félálomban lebegtem, a padló hidegsége a matracon keresztül is felkúszott tagjaimba. Eszembe jutott egy verssor, amit másnap estig őriztem.
10.
Erdő nő ki belőlem, az eget kitakarva.
11.
Nem igaz, hogy mindent le kell írni, ami eszedbe jut. Raktározni kell a gondolatokat, ahogy a növény raktározza el a táplálékot. Ha éppen nem kell neki valami, akkor azt mondja, hogy mit csinál ez a bolond, nekem nem kell ez, félrerakom! Hogy Nagyapám szavait idézzem, mikor a növénygondozás alapjait tanította a kertünk teraszán. Öregkorára tért meg a paradicsomhoz.
12.
De egy növényre is káros hatással lehet, ha mindent magába szív. Ugyanígy az ember, ha nem válogatja meg a gondolatait, előbb-utóbb szembe kell néznie a romlással.
13.
Megértem, hogy szakítanátok a múlttal, de ezzel a mi múltunkat is elveszitek, életünk leggondtalanabb és legboldogabb időszakát, írtam anyámnak tíz napja, mert szerettem volna, ha ezt is ugyanolyan alaposan végiggondolná a férjével együtt, vagyis az öcsém apjával, mint a ház eladását. Még másnap látta és nem válaszol. Azóta csak alvás közben érzek bármit, mert álmomban mindig vele, vagy a férjével, vagy egy fiúval veszekszem.
14.
Felmentem egy csajhoz: egy lime-zöld zakót és két bőrkabátot vettem jelentéktelen összegért. Így próbálok valamit érezni, impulzusvásárlásokkal, és azt hiszem, legalább hordani fogom őket, most ez a projekt, jól kinézni. Utálom magam azokon a fényképeken, amiken véletlenül kerülök a kompozícióba, mert rájövök, milyen előnytelenül nézhetek ki kívülről. A csajnál nem volt ajtó, egy hosszú folyosóból nyílt a szoba-konyha: nem tudtam eldönteni, miként funkcionált. A padlón és a kanapén pedig ruha és mindenféle tárgy hevert, mint csata után a halomra ölt emberek. Hamar végeztem a válogatással, és maradtam még. Beszéd közben kivillantotta a melleit a mély ujjhasítékú pólóból. Még én szégyelltem magam, hogy szemérmes vagyok.
15.
Két hét múlva megy egy francia hippikommunába, azért számolja fel az életét. Nem kéne olyan emberekkel barátkoznom, akiket hamar megkedvelek. Az összes Kanadában, Máltán vagy Berlinben él, mert elegük lett ebből az országból.
16.
Hívtak 15:55-kor, hol vagyok, így két órát késtem. Egy csávó háromszor jattolt, hogy velem „beszélgethessen”. El kellett volna küldjed a faszba, mondta Sanya, ennyi pénzért ne told ki a határaid.
17.
A nyár legrosszabb napja. Legszívesebben ki sem mozdulnék a lakásból, aktivizmusból egy csatornát indítanék, ahol nyíltan és őszintén beszélhetek az autizmusomról.
18.
Megnézzük a TOBE Galériában Emma fotóit. Reggel hat dolgot írtam fel, amit a városban kellett volna elintéznem, ebből csak kiállításnézés lett. Úgy élek, mint nagyszüleim, vagy talán rosszabbul. Akár ők is lehettek volna azon a fényképen, amit a galériában láttunk. A háttérben katonák parizerrel és pirosarannyal.
19.
Az Egymondatokkal az a baj, hogy lemondásokkal jár. Egy mondatról sem tudok lemondani, ami megszületik, a sűrítést kevésszer sikerült gyakorolnom. Autoriternek érzem magam.
20.
Elmarad.
21.
Fetrengést terveztem a napra, de hívott a belső hang, hogy nyitva a Kelet Kávézó, van egy kis pénz a számlán. A város dugig volt, pedig ürességre számítottam, hogy enyém lesz az egész körút, és bárhova kiülhetek élvezni az estét, nem keltenek szorongást a társadalmi nyomások, és akik szerint ciki 20-án egyedül vacsorázni egy kiülős helyen. Lockdown idején bármit csinálhattál az utcákon. Például végigbiciklizhettél a Vörösmarty téren azt képzelve, hogy a sok, rongyrázó turistába gázolsz.
22.
Bevettem életem első altatóját. Furcsa volt mit kezdeni a gondolatok tömegével, amik először bukkantak fel. Mintha kellett volna huszonkét év, hogy túlterhelt könyvespolcként rám dőljenek.
23.
Megyünk ebédelni a Fecskébe, az évben először, és kivételesen viccesnek tartom, hogy jövőre az emelkedő árak miatt a nyugati aluljáróból kapok születésnapi ebédet, ami rántott húsos szendvics lesz. Kizárom a nagyváros keltette gondolatokat, helyette jóérzést merítek belőle. Ma azt is elhiszem, hogy szeretnek.
24.
És persze- csodálatos volt az egész-, ha mindennap el tudnám hinni, és tudnék én is szeretni, az még csodálatosabb lenne.
25.
Kiadtam az összes dühöm a rázkódó metrópótlón, amit a Szentlélek jóindulata tartott egyben. Nem zavartak a közönytől szétmállott arcok. Az önfegyelem lányos tulajdonság, csak azért is átkozom az elemzőket, hogy ne legyen igazuk. A mai napig rosszul érzem magam ezektől az öngátló, csupán stratégiailag hasznos viselkedésformáktól, mint a szociális-és érzelmi érettség és tsai.
26.
,,Soha nem értettem, miért az én képeim adják el, hiszen a többi, 15-20 osztálytársam is ugyanolyan jó festő volt, mint én. Ezért lett a médiumom a pultozás.” Aztán csodálkozom, hogy egész nyáron egy galériába voltam képes csak betenni a lábam.
27.
Sipos Balázsnak még a nyár elején írtam, milyen nagy hatással volt rám abban a három hónapban, amíg kurzust tartott az egyetemen. Így nyáron a Szexualitás Történetét és a Párhuzamos Történeteket szeretném kiolvasni. Ebből Susan Sontag és Mán-Várhegyi Réka új regénye, a Vázlat valami máshoz lett. Mit csináljak, a fényképezés és a düh természete érdekelt inkább.
28.
Ha már düh, annak hiányát senki nem tudta jobban átadni, mint Vicky Krieps az új Sisi filmben, ahogy udvarhölgyei kíséretében felmegy a Burg lépcsőjén. Ennyi történik a film elején, de ez a két percet nem tudom megunni. Újra-és újra lejátszódik előttem a lassított felvétel: a brokát hullámzása, és a főcímdal csellója, ahogy a vonó húrjain ringatózik, mint hajó a vízen.
Ezt a dalt raktam be akkor is, amikor megtudtam, hogy terhes lett egy gyerekkori barátnőm. Feküdtem a padlón, ahonnan egyszer „fel kell állnunk. De ha nem bírunk (nincs kedvünk), egy kicsit ülhetünk még a földön.”
30.
Megjelent Sisi az álmomban, és pontosan úgy éreztem magam, mint ébren, hogy az események elfolynak mellettem, nem avatkozhatok közbe. Láttam, hogy szíven szúrta az anarchista, és hagytam felszállni a hajóra.
31.
A titkokat nem árulom el. Megmutattam az életemből, amennyit egy fénykép képes elmesélni.
(Megjelent a Pannon Tükör 2022/5. számában.)
