Legújabb lapszámunkat és benne a Műfordítás rovatot ajánljuk Nora Iuga (fordította: André Ferenc) és Zvonko Karanovic (fordította: Benedek Miklós) egy-egy versével.
Nora Iuga: októberi vers
kerülő utcákon jött
lassan jött kirívóan emlékszem még a ruhájára
és rózsaszín táskájára
mint egy óriási bonbon
menthetetlenül szerelmes vagyok magamba
a női harisnyákba és a kesztyűk illatába
éjszaka irattartók és régi érmék között
a sovány árnyék
elmondhatatlan mágneses ereje
október az avaron heverve
október méhekkel az ablaküvegen
ő a madarát odaátról küldi
a gyűrű amibe kapaszkodok még
egy öregasszony bolyhos nyelvével
a falakra szénnel felrajzolt
ajtók körvonalait nyaldossa
amíg elfogy minden remény
hogy visszajussunk
magassarkú cipőben
próságokká lettek a történések istenem
arcom nyugalma
ahogy anyám arcának nyugalmára terül
egy pocsolya amibe nem dobsz több követ
mert már teljesen ráncos
– még az irónia is elkoptatta a könyököd
a padokat meg diákok foglalták el –
ez az ősz nem egy évszak
ez maga az ágyad
amiben szeretkezel gondolatban
akár egy kínai vázában
akár egy púposokkal teli buszban
gyilkos bűnbánat
az édes mirigybe döfött kés
amiből valaha alattomos
fiatal női illat párolgott
és most
ebben pislákoló esti fényben
kiveszed egy régi ládából a ruhád egy elvirágzott
denevér alól
őrült obszcén puha
ahogy ujjaidba visszasimítja az érintést
és véredbe tódul az eufrátesz
és el is tűnik a tapsoló tömegben
mint kecske a vásárban
vagy mint egy szeplőtelen angyal
ti bizalmatlanok és ti viszolygók áruljátok el
hogy ez a hiszékeny karalábé
ereszthet-e még gyökereket az édenben
mondjátok el a méh fürge fullánkja
felébresztheti-e még a vadrózsát haldoklásából
fenségesen gördülnek a szekerek
kereküket koszorú díszíti
ég veled orosz rulett
ég veletek kacér nevetések
alig látlak már kezedben könyvvel
vagy a bal combodon
egy apró unikornissal
íme és a felhők feloszlanak
könnyedebbé válik a halál
“mint minden ami sebezhető
beleremegett a lélek is”
(André Ferenc fordítása)
Zvonko Karanovic: Aranyévek
És újra csak sóvárogni fogunk
az aranyévek után
amiket a hatalmas hipermarketek
és az érintésre működő berendezések utáni
vágyakozással töltöttünk
amikor a nyugatról álmodoztunk
és apró narancsfákról
amik az ablakban virágoznak
egyre öregebbek és boldogabbak leszünk
elviszlek innen
ez egy túlságosan szomorú világ
ahhoz hogy komolyan tekintsünk rá
szerelemre van szükséged
olyan szerre ami a magasba emel
egy mariachi vagyok
akinek gitárján egyetlen húr van
amivel megfojtalak
a tó mellett aminek színe olyan mint a szemedé
a tóból átviszlek a kádba
a kádból átviszlek az ágyba
az ágyból átviszlek az égbe
ha nem szeretnél visszajönni
én leszek a sorsod
megtarthatsz
hogy ott legyek a stáblistán életed végén
(Benedek Miklós fordítása)
