Legújabb lapszámunk Társművészetek rovatában Mátyás István (zene), Karkó Ádám (film), illetve Tolnay Imre és Kostyál László (képzőművészet) írásai. Utóbbi szerzőnk recenziójának egy részletével ajánljuk a lapot.
Kostyál László: Budaházi Tibor és Horváth László kiállítása a Balatoni Múzeumban – részlet
Budaházi kiállított festményei között több, egymástól időben is elkülönülő ciklus bontakozik ki, bár rögtön hozzá kell tenni, hogy a tárlaton az egyes alkotások címét feltüntető etikett cédulák a művészek kérésére nem tartalmaznak évszámokat, így az időrendiség esetükben irrelevánsnak tekinthető. Az egyik ciklusban kidomborodik a rácsszerkezet, az írott felület és a visszafogott tónusértékekkel bíró polikrómia szerepe (Kereszt I-III, Töredék I-II.), máshol a háromszög, a kör vagy a kereszt jelképe kap különös hangsúlyt (Keresztes kép, Jel). A kereszt lehet a hagyományos formájú latin kereszt, de lehet András-kereszt, Antal-kereszt, egyenlő szárú bizánci kereszt vagy kettős kereszt is. Valamennyi ugyanarra, a Megváltás egykor a Golgota hegyén felállított keresztjére utal, amely azóta megkerülhetetlen szerepet játszik a történelemben. Budaházi más képein konkrét élményeinek primer lecsapódásaként értékelhető a monokrómiába csomagolt, erősen redukált, elvonatkoztatott motívumkincset – néhány betű vagy formai sziluettek – hordozó kompozíció (Hédervári jelek, Nagyari emlék, Szatmárcsekei fejfák).
Fontos ciklust képeznek a kiindulási pontjukként a keleti kereszténység transzcendens szférát megjelenítő ikonjaira, illetve ikonosztázaira visszavezethető alkotásai. Ezek kicsiny, gyakran geometrikus szerkezetbe elrendezett figuráit a festő pecsétnyomóval multiplikálja, így semmilyen egyéni karakterrel nem bírnak. Nem is ez a céljuk – legfeljebb néhány kivételes esetben (pl. Szent Család, Szent Mihály a mennyei seregek élén) –, sokkal inkább a Szent János Apokalipszisében feltűnő üdvözültek mennyei sokaságára utalnak. Néha előfordulnak konkrét bibliai utalások (Oltár, Mert az idő közel van, A hét főbűn), de a rajzos, dekoratív-sematikus jelleg miatt ezekben a jelenetekben is kevés konkrétumot érzünk. Budaházi nem egyes jeleneteket, hanem a keresztény hit túlvilági szcénáját, annak szakrális miliőjét idézi meg, jelképeivel, utalásaival a néző intellektusára is támaszkodva. A teljesen egyforma, kezükben könyvet tartó, csak körvonalaikkal megjelenített glóriás szentalakok szabályos mustrába rendezett sorozata (Fal I-II, Ikonosztáz, Kettős kép) mintha az ortodox templomok szentélyrekesztő ikonfalának misztikus, szent őrállóit állítaná egységes, számunkra is fontos figyelmeztetést hordozó kompozícióba.
Festő kollégájának különböző művészi megközelítésmódokat tükröző ciklusaitól eltérően Horváth László egységesebb attitűdre fűzte fel a bemutatott anyagát. Számára a világ már elpusztult, vagy pusztulásra ítélt közeg, amit égett, rozsdás, piszkos hatást keltő felületképzéssel hangsúlyoz. Az elsüllyedőben lévő civilizáció fragmentumai közé tartozik a szétégett zongora billentyűzete (Utolsó hang) ugyanúgy, mint a kataklizmában meghasadt fal (Törtfal), az összetört pillér (Tört oszlop), a Metamorfózis rácsos börtöncellát idéző doboza, vagy Bábel összeroskadó tornyának Vízió-ja. Az enyészet közegének egyetlen reménysugarát Horváth is a rozsdás sötétségbe a krómacél fényes felületével szinte földöntúli fénnyel bevilágító keresztben látja (A kereszt ereje, Kereszt, Vajúdás). Ez a kereszt erősíti össze a Törtfal meghasadt, leomlóban lévő köveit is, vagy a másik lehetséges interpretáció szerint a minket körbevevő falak közül csak a kereszt segítségével áll módunkban kitörni.
Fontos, többször ismétlődő motívum Horváthnál a ráomlott romok közül kinyúló, megkapaszkodni próbáló, vagy éppen arra képtelen emberi kéz. A festőtársra a szögesdrót-burokba zárva is fénylő gömböt tartó kézzel emlékezik (In memoriam Bayer Csaba). Hasonlóan visszatérő gondolat az idő, illetve annak múlása, amit az önmagába visszatérő spirálissal (Időspirál), computer- és óraalkatrészekből épített, befejezhetetlen piramissal (Idő), vagy az óra monoton ketyegését idéző, geometrikus jelek körbe zárt sorával (Időrács) jelenített meg. Az 56-os forradalom mementója az üszkös fadarabon átgázoló harckocsi lánctalpának részlete, amely azzal – az elpusztított és az elpusztító különös összekapcsolódásaként, mintegy metamorfózisaként – a magyar forradalom keresztjeként egyesül (Memento 1956). József Attila emlékét verses lapjainak a rázuhant kőtömbök közül kikandikáló szegélye őrzi (In memoriam József Attila).
Az egyik kisplasztika egy, a salakos környezetbe mélyedően kirajzolódó emberi kettős lábnyomot állít elénk (Íme, az ember!). Ez lehet a saját világát a bölcsességet nélkülöző, és ezért pusztítóvá váló okosságával tönkre tevő emberi faj utolsó példányának nyoma is. Lehet azonban az értünk emberré lett, majd elvettetése, megfeszítése és feltámadása után ebből az árnyékvilágból a mennybe szállt, de ígéretével reménységet hagyó Krisztus lábnyoma is. A tárlat jellege az utóbbit sugallja.”
(Borítókép: Budaházi Tibor: Szent család)
