Prizniced voltam, jeges testtel
hűteni forró lázad,
belém bugyolálva
vacogtál negyven fokon.
Forrt benned a betegség,
kiforrta magát,
szeméttelepen azóta az az ágy,
ott ül mellette Rodin aggódója,
kezébe temetve arcát.
Én hol vagyok?
Kabátod hátán puffanó,
szétporló hógolyó vagyok,
szemedbe vágott marék düh vagyok,
már a hajítás pillanatában megbánva.
Zrínyi Miklósod vagyok, kirohantam
mindig a házból haragommal,
addig sétáltattam,
míg ki nem nyuvadt,
élettelen prémgombolyagként
vonszoltam aztán haza.
3.
Markodba hűlt levegő vagyok,
bőrödre sírás után kicsapódott só,
elalvásod vagyok,
elcseppent, alvadt véred vagyok,
vércsoportod vagyok,
orvos, aki azt komolyan vizsgálja,
vashiányod vagyok,
belőled hiányzó vas vagyok,
elhagyott kulcsod,
kifosztott táskád,
kukába hajigált, letiltott kártyád,
emlékkacataid,
fogad nyoma vagyok egy pozsonyi kiflin,
levélből kinyomott gyógyszer helye vagyok,
beszedtél.
4.
Ajkadon anyajegy vagyok,
magyar nyelv, mely megnyalja szádat,
ha kiszáradt,
szájpadlásodhoz csattanó,
palatális hangzó vagyok,
szét is foszlok a levegőben,
ízlelőbimbód vagyok,
ahogy a szavak szájadban kiáznak,
hajad barna függönye,
két felvonásnyi dialógus,
kalória vagyok,
befűtött kályhából áradó
egyenletes hő.
(Megjelent a Pannon Tükör 2022/6. számában.)
