Az “Eltűnt vers nyomában” című kortárs líra-sorozatunk idei első részében mutattuk be Guillaume Métayer francia költőt és verseit. A szerző 1972-ben született, Párizsban él. Magyar nyelvű verseskötete Türelemüveg címmel az idei Könyvfesztiválra jelent meg a Magvető kiadónál. Verseit Imreh András, illetve Kemény István fordításában közöljük.
Rongyok
Musical, a szíved – bumm! – döng, egyre hevesebben,
a háború utáni, szép kis belső terek,
a hófehér falak közt Wagnernél mi lehet
jobb? csokinyúl-vadászok abban az épületben,
ahol Léon Blum élt, bármilyen hihetetlen
(emléktáblát akartak avatni – de minek?
ha egyszer nekiindul, pont ezt találja meg.)
Umm Kulthum volt a sláger, hogy mára ne jelentsen
többet a neve, mint egy archív híradás…
Én nem azt szeretem, ha a valóság csodás,
inkább rongyos legyen, mint egy verklis jelmeze,
csak csapjon föl belőle valami nyers zene,
hogy egy kéz a magasból nyúljon le végre hozzá,
és néhány mozdulattal egészen rendbe hozza.
Évszakaim
Reggelre manzárdszobát akarok, derékaljat, szalmást, napsütéses alvást, munkához árnyékot
és tojásokat, sétához okkerszín labirintust.
– És mikor esővíz csorog ablakodon?
– Ahhoz vidéki ház kell, kószálások a fűben, testem erejének érzete, dallamok zümmögése,
lábamnál egy kutyával.
– Na és ha éj borul és hó a harangtoronyra?
– Akkor könyvek és lombikok, meg egy poros esernyő, és három csettintés, hogy rend legyen.
– És ha már az ajtón kopog?
– Sokáig tévelyeg még városomban, és sokáig más ajtókon kopog. Egy csapásra kettéhasít.
Roham
Darabokra esnek a szélrohamban.
Egy nyakról nyakra tekergő
indázó fej
a kerek pókvállak közéből
lebiccen, elröpül.
Csintalan mókus:
egy felsőtest pattog az űrben.
A gyepen
egy fej gurul,
mint egy billiárdgolyó.
Szüntelen embererdő,
burjánzó hasábfarengeteg
hullámzik, össze- és szétgabalyog
a kockadobáló szélben,
a fapofákkal kuglizó viharban.
Nosztalgia
Nosztalgiával gondolok a kutyaugatásra
a három órai három harangütésre
a virágzó gesztenyefákra hulló
láthatatlanul magas esőre
a varjúra mely a szobába tévedt
és most napra forog
mint egy kalapácsvető
és közben
nem gondolok nosztalgiával a kutyaugatásra
a három óra a szívemen elhal
mint egy ösvény a porban
alig látja üres tekintetem
az eső csókját a balkonon
a virágzó gesztenyefák csontvázát épp hogy kiveszi
a varjú sosem téved a szobába
csak a tévé mutatja a kalapácsvetőket
én meg mint egy sérült írnok kucorgok
színlelem hogy imádom a napot.
CAMBRIDGE (U.K.)
Felnőtt autók között
Az egyetemisták biciklin
Fel-alá kóborolnak a gótikában,
Világoskék sisakban, lábszárvédőben, fagyott végtagokkal.
Holnap estély a Garden House-ban,
Idén a nagyszobában egy nagy matekos,
A falakon Klee Kandinszkij helyett,
A vécékben Picasso kitúrja Matisse-t.
Viszkit hoznak az indiaiak,
Biciklin érkeznek a németek,
A franciák a lépcső közelében maradnak,
A mosdóban az angolok okádnak.
Az asztrofizikus lány az összes németet
Szájon csókolja.
Egy francia lassan két órája jár
Asztalról asztalra, olajbogyót és lányokkal szemez,
Ropit, papadumot csipeget, viszkizik,
slágerekbe hallgat bele,
Körbejár szobákat, kérdéseket.
Az őrjárat vége: akár távozhat is
Angolosan, a hangzó ködbe kiléphet,
Anorákjában hazakerekezhet,
Hogy jó korán lefeküdjön.
(Imreh András fordításai)
Der treue Husar
Volt egy órám egy este, vagy inkább es war einmal,
egy moziban, túl fura, hogy az egészet be
bírjam sorolni a hetedik művészetbe,
inkább a lelki gyötrelmek fiókjába zárnám
(mért mindig az ember legvadabb fájdalma számán
áll meg a mutató?) – a szomorúság itt lépett be,
és ragadt nálam ein ganzes Jahr – vagy egy életre,
ezzel a huszárral. Három hang, és íme – árán
egy szebb napnak – Párizs mindenen keresztülvágva
fals bajor flonflonokkal, győzelmi trombitákkal
menetel Németország felé egy gyerek nyomában.
Eltelt három év, de a Nap még ma is egy földbe vert
karó a parkban, hol én állok: katona, őrhelyen,
szökő háttér előtt, és mindig újra: kein Ende mehr.
Kripta*
Belépve macskatalpon, egy klezmer fonalán
máris a kalandok repülő szőnyegére ülsz,
mint szent iratok utazó ügynöke – így kerül
öklödbe bőröndöd füle, sivatag alád.
A tenger vizébe ejted fa próbababád,
de a próba-hullámsír túl tágasra sikerül
e keményfejű, de apró prófétatest körül,
s egy keserű gyomor mélyében végzed tehát,
egy kriptában a tizenegyedik kerületben,
költőcske Jónás, valami pótszer-főszerepben,
mögötted radiátorrá szétszerelt csontvázak,
projektor pislog le rád valami cetszilákat,
egy csúcsíves templom meleg hasa üregében
sorsa nem érhet el már sohase Ninivének.
(Kemény István fordításai)
(Megjelent a Pannon Tükör 2018/1. számában)
(Fotó: a szerző Türelemüveg címmel megjelent kötetének borítója.)
