(Garay Zsuzsanna Nyíregyházán született és a sors úgy hozta, hogy jelenleg egy kerületben élünk, mégsem innen ismerjük egymást, hanem az oNline Szövegműhelyből. Zsuzsa már majdnem fél éve tagja a Műhelynek, ahol számos írásán dolgoztunk már. Versei megjelentek az Élet és Irodalomban és irodalmi szöveggyűjteményben is, mégis elsősorban prózaírónak tartja magát, azon belül főleg a regényírás érdekli. Most egy érzékeny, rövidre csiszolt tárcanovellával mutatkozik be a Pannon Tükör olvasóinak. – Szeifert Natália)
Egy cserép petrezselyemmel kezdődött. Juliska néni a barátnőjétől kapta lassan hat éve. Akkoriban jött divatba a friss fűszerek használata. A barátnője úgy adta oda neki, hogy ültesse át egy nagyobb cserépbe. Juliska néni így is tett, kirakta az erkélyre, ahol kapott elég napfényt. A kis tő megerősödött, bokros lett, egész nyáron volt egy-egy friss csokorra való. Tett a húslevesbe, ízesítette vele a krumplilevest, készített petrezselymes burgonyát.
A következő évben magot vett, és már kora tavasszal elültette. Vetett zellerzöldnek való magot is, egész nyáron termett, és még egy zacskó szárított zellerzöld is lett belőle. A lánya látta, hogy milyen örömmel kertészkedik, vett neki metélőhagymát, bazsalikomot és kakukkfüvet. A cserepek ott sorakoztak az erkélyen, és a növények illatoztak, zöldültek. Juliska néni a harmadik évben már kaprot, mentát és rozmaringot is termesztett. Szakácskönyvekben keresgélt és főzőműsorok receptjeit körmölte le, majd lelkesen készített fűszervajakat, a salátákra zöldfűszeres öntetet. Az unokája nem is értette, hogy miért kell neki tavasszal az a nagy zsák virágföld, meg a hatalmas cserepek, de ha a nagyi ezt kérte ajándékba, akkor megvette, és felcipelte neki a harmadik emeletre. Az öregasszony szárította a fűszereit, még hímzett kis zacskókban ajándékba is vitt, ha meglátogatta a rokonait vagy barátnőit.
Nyáron a sógornőjéhez utazott el, akivel a férje halála óta ritkábban találkozott. Több napra ment, és a buszon eszébe jutott, hogy amíg a férje édesanyja élt, milyen gyakran látogatták meg őket, ott voltak minden szüreten, disznóölésen. Annuska ott maradt abban a nagy házban a hatalmas kerttel.
Juliska néni péntek késő délután érkezett meg, fáradt volt, eltörődött. Szombaton délelőtt megcsodálta a szépen megművelt kertet, majd kimentek a temetőbe. Jól érezte magát, finomakat főztek neki. Mindent megdicsért, érezte, hogy ezt elvárják tőle, úgy tették elé a sok zöldséget, gyümölcsöt, hogy ez mind itt termett, ez nem olyan, mint a bolti. Többet evett, mint szokott, nála egy hét alatt fogy el annyi krumpli, mint amit ma ebédre feltálaltak. Ha kimegy temetőbe, akkor veszi a virágot, az is milyen drága, nem a kertből viszi, mint Annuska. Vasárnap ebédre a sógornője lánya is befutott a gyerekekkel, akik sokat nőttek, egymás szavába vágva meséltek. Megígérték neki, hogy kiviszik a buszállomásra. Ebéd után Annuska csomagolt, húst, köretet, süteményt, meg gyümölcsöt. Juliska néni először tiltakozott, nem kér ennyi mindent, hogy fogja ezt hazacipelni, aztán felhívta a lányát, hogy jöjjön érte a buszvégállomásra.
Indulás előtt még egyszer kisétáltak a kertbe.
– Szedek neked egy kis petrezselymet is – mondta a sógornője, amikor a zöldségágyás mellé értek – az úgy sem foglal sok helyet.
– Köszönöm, azt nem kérek – felelte Juliska néni mosolyogva. – Van nekem is.
– Hogyhogy? Hol?
– Hát az erkélyen nevelem, cserépben.
– Na hiszen – nevette el magát Annuska. – Képzelem, milyen sok lehet az. Azért én csak szedek neked. Meg kaprot is.
Az öregasszony elsápadt, nem szólt, csak eltette a fűszereket a többi csomag mellé. Hazafelé a buszon felejtette őket.
