Alul agyag- és homokrétegek, a
Pannon-tenger sárgás és fehér
mementói, stabil talapzat, vaksi
kivillanások a meredek partokon,
elbágyadt tűzhányók romjai az
üledékeken, és volt a rémséges
cementesülés, a bazalttufává válás
őrülete, ennek szürke a színe és
halálbarna, meg vannak még az
ásványból született néma kőzetek.
Te biztosan a lilára gondolsz, ha a
levendulára gondolsz, joggal, de
miért gondolsz most a levendulára,
amikor alul sárgulás van, fehéredés,
rajta halálbarnaság a szürkületben,
a legszebb kombinációt észre sem
veszed, a noir nem éri el érzékeny
ingerküszöbödet; mit gondolsz, mi
kellene ahhoz, hogy alapvetően és
visszavonhatatlanul megváltozzunk?
Az apátság mélyén régen egy király
nyugodott, testvérháború vesztese,
hol lehet a teste, csaknem ezer év
telt el, se tenger, se tűzhányó, se ő,
a tombolásnak sosincs ideális ideje,
ám a színtelenség keserűsége sem
vonzó, súgd meg nekem is, mi lesz
a tervem, mielőtt fekete napokra fehér
éjszakák jönnek, de pontos időt ne
kérdezz, pontos idő továbbra sincs.
/Szöveg: Egressy Zoltán In situ című verse
Képek: a szerző felvételei/
