A Jelenkor kiadó 2021-ben elindította Borbély Szilárd műveit kiadó életműsorozatát, amelynek második kötete a szóban forgó, az író hagyatékában befejezetlenül maradt regény. A kiadó így egy, a szerző szelleméről levált szöveget tár valamilyen módon az olvasók elé utóbbi beleszólási joga nélkül. Talán nem érdektelen azzal kezdenünk a könyv bemutatását, hogy megnézzük, hogyan teszi is ezt.
A szerzői szöveg testében Az olvasóhoz című elöljáró beszéd után megszólal egy második hang, amely a posztmodernitás kora után született szövegben a narrációt szándékosan kizökkentő, provokatív, tudatos szerzői eljárás is lehetne, ezúttal viszont kiadói kiegészítés: „A szöveg itt megszakad.” Itt tájékoztatják az olvasót arról, hogy a szövegben található lábjegyzetek a szerkesztőtől – Nagy Boglárkától, akinek személye csak a kötet végén található szerkesztői jegyzet aláírásából derül ki – származnak. A szerkesztői eljárás tehát tulajdonképpen kettős, mert bár a címlapon csak Borbély Szilárd neve jelenik meg, így a szerkesztő személye háttérbe szorul, a főszövegben található megjegyzések erőteljesen utalnak a szerzői szöveg töredezett voltára. A jegyzetekben „A szöveg itt megszakad” illetve „Hiányos mondat” kiegészítésék váltják egymást, illetve egy helyütt, ahol Borbély Kafka-levelet emel be hosszabb intertextusként egy fejezetébe, erről is tájékoztatja az olvasót. Itt elgondolkodtam: vajon a szerző is így járt volna-e el. A kiadvány függelékében több olyan szövegegységgel is találkozik az olvasó, amely minden bizonnyal nem tartozott volna a műhöz. A paratextusok szerepére az irodalomelméleti vélekedés sokszor úgy tekint, mint a szerzői, illetve szerkesztői autoritásgyakorlás helyeire: szándékoltan egy bizonyos irányba befolyásolják az olvasói értelmezést, ezzel egy zártabb szöveget hoznak létre. Ennek az igazságtartalmát nehéz kétségbe vonni. Szerzői, de eredeti intenciója szerint nem a műhöz tartozik többek között egy alkotói pályázathoz készített tervezet egy Kafka fia című esszéregényről, amelynek „utolsó mentése a szerző számítógépén 2010. október 5.” Ez a szinopszis ugyanakkor sokkal inkább arról tájékoztatja az olvasót, hogy Borbély egy ponton hogyan gondolt erre a szövegre, és hogy honnan mozdult el. Eszerint a Kafka fia az „apának, Kafka apjának (Hermann) a története, aki nem érti a fiút”, aki a megértés vágyával nyomoz fia után, valamint a fiúé, amelyben Franz Kafka életét látjuk, „[a] fejezetekben előrehaladva kiderül, hogy Franz Kafka is a fiút keresi, részben erős férfibarátságokon keresztül, részben pedig az állítólagos saját fiát.” Borbély ettől az ötlettől ugyanakkor – szerencsére – jóval messzebb jutott.
A függelék további részeként – egy kortárs szépirodalmi kötetben megint csak szokatlan módon – megtalálhatjuk Forgách András Szilárd és Franz című utószavát is, amiben Forgách érinti az interpretáció kulcskérdéseit. Az értelmezési kényszert már maga Borbély is elültette, hiszen szerzői paratextusként a művet egy olvasóhoz címzett elöljáróbeszéddel vezeti be, amelynek második mondatában be is jelenti regénye tartalmát: „Utazókról és utazásokról szól”, hogy aztán a következő mondatban egyszerre megfogalmazzon egy kijelentést, majd tegye érvénytelenné ugyanazt: „Franz Kafka utazásáról, aki nem azonos Franz Kafkával.” Az olvasóhoz címzett előszó műfaji elváráshorizontjához hozzá tartozik, hogy maga a szerző adjon az olvasó számára értelmezési segédvonalakat, Borbély a műfaj kereteit egyszerre követi és rajzolja újra azzal, hogy több párhuzamos megoldást is felkínál számunka, egyik kezével ad, majd a másikkal elvesz. A regény utazókról szól, Kelet-Európáról, Franz Kafkáról, aki nem azonos Franz Kafkával, a gyerekkorról szól, egy mindenkori ikertestvérről, aki nem ikertestvér, fiúkról, akik apák lesznek Kelet-Európában, szavakról és felejtésről, „[v]agyis rólam, a könyv szerzőjéről, aki nem azonos velem, vagyis az ikertestvéremről.” Forgách András utószava felkínál egy megoldást arra vonatkozóan, hogy mit válasszunk, hogy Kafka fia az író, Franz állítólagos törvénytelen gyermeke, aki 1921-ben hunyt el hétévesen Münchenben, ugyanakkor utal az értelmezés nyitottságára is, hisz a regény tudatosan játszik a név kiüresítésével. Ki Kafka? Jákob (az író Franz nagyapja), Hermann (az író Franz apja), Franz (és Szilárd). Forgách adatgazdag képet fest nekünk a Kafka-család prágai életéről, az apa (Hermann) és fiú (Franz) emberi karaktereiről, de a viszonylag terjedelmes, több mint harminc oldalas utószó a szöveg értelmezését és értékelését is adja, számomra kicsit olyan érzést keltve, hogy a feladott rejtvény után (értsd a szépirodalmi szöveg), kézhez kapom a kulcsot is. Utal rá, mert nem tehet mást, hogy Borbély számos önéletrajzi és kafkai elemet is beleszőtt művébe, ezzel szinte kötelezővé tette, hogy Franz Kafka és Borbély Szilárd alkotásai és életei felől olvassuk a szövegeket. A párhuzamos (nevezhetjük sokszorosított) szubjektumok között megjelenik Anselm is, akit Forgách az ikertestvérrel azonosít, aki – meglátása szerint – Franzhoz és Szilárdhoz egyszerre köthető lény, akit összeköt Borbély korábbi Berlin–Hamlet (Jelenkor Kiadó, 2003) verseskötetében felbukkanó Franz Kafka héber Amsel (helyesen Anschel) nevével és Borbély egy interjúnyilatkozatával, amelyben – apja homályba vesző valószínű zsidó származásával kapcsolatban – azt nyilatkozta az író, hogy „az igazi nevem nem ismerem.”
A függelék utolsó elemeként egy szerkesztői jegyzetben pontos képet kapunk a kézirat alakulásának időrendjéről. Eszerint amit most kezünkben tartunk, egy, a szerző által utoljára 2013. december 9-én mentett fájlon alapul. Az író számítógépén megtalálhatók az egyes fejezetek korábbi verziói is, a legkorábbi ezek közül 2002. június 4-én készült, és a munkafájlok alapján 2010-ben foglalkozott legintenzívebben a kötet írásával. A kötet szerkesztője tehát a lehető legpontosabban igyekszik nyilvánvalóvá tenni, hogy mennyiben tükrözi a szöveg Borbély koncepcióját, és milyen döntések származnak a kötet végső összeállítóitól. Függelékben közölnek két töredékes fejezetet is, amit Borbély 2013-as kéziratváltozatába nem emelt be, „de amelyről úgy ítéltük meg, hogy hozzátartoznak a mű eredeti koncepciójához.”A jegyzet végén egy könyvjegyzéket is kapunk azokról a Franz Kafka életére és munkásságára vonatkozó kötetekről, amelyeket Borbély kutatásai, és az írás során használt, a szerzői műhelyt így is megidézve. Ez volt tehát a magyar szerkesztők megoldása arra vonatkozóan, mihez kezdjenek a szerző halála után magára maradt szöveggel.
Meglehetősen szokatlan módon Borbély Szilárd munkája előbb jelent meg nyomtatásban német nyelven, mint magyarul: 2017-ben Kafkas Sohn címmel, Heike Flemming fordításában adta ki a Suhrkamp kiadó. Érdekes lehet az összehasonlítás azzal kapcsolatban, hogy a német kiadó hogyan járt el a befejezetlen kézirat szerkesztése során. Jelentős különbség a német és a magyar szöveg között, hogy a német nem lábjegyzeteket, hanem végjegyzeteket tartalmaz. Itt egyrészről hasonló funkcióban, mint a magyar lábjegyzetei a félbemaradt, értelmetlennek tűnő mondatokat jelöli meg az olvasók számára, de olykor tárgyi jegyzeteket is ad, zsidó szokásokra vagy többek között Franz Kafkai életrajzi adataira vonatkozóan, így azt az utat választja, hogy a szerkesztői beavatkozást jobban elrejti az olvasók elől. A német törzsszövege és a fejezetek sorrendjei megegyeznek a magyar variánssal, viszont a függelék nem tartalmaz további szerzői szövegek, csak a fentebb leírt jegyzeteket és a fordítók, Heike Flemming, valamint Lacy Kornitzer Forgách Andrásénál jóval rövidebb utószavait. Flemming a hangsúlyt Borbély Szilárd megnyilatkozásaira, interjúira helyezi, amelyekben Kafka-olvasmányélményeiről beszélt, arról, milyen mélyen érintette már igen korán A per, milyen ismerős volt számára az ott olvasott kitaszítottság és védtelenség. Flemming is utal a már Berlin–Hamletben is felbukkanó Kafka-kapcsolatokra és arra, hogy a kafkai (kierkegaardi) gondolatok, az egzisztenciális kétségbeesés és kiábrándultság általában milyen fontosak a borbélyi életműben is. A másik fordító, Lacy Kornitzer a kötetben szereplő szövegekre koncentrál, rámutat számos motivikus egyezésre, a kafkai dallamvezetésre, de ő (is) úgy látja, hogy a rájátszásnál többről van szó, Borbély megfordít, továbbír, feltalál. Kornitzer a regény első mondatának („Ez a regény Kelet-Európában játszódik.”) politikai dimenziót is ad – ez a nézőpont hiányzik a magyar kiadói kommentárok megjegyzései közül –, és megrajzolja az is, hogyan látta Borbély Magyarországot: félelmek uralta, hatalmi önkénynek kitett, cinikus, agresszív, sötét helyként. Bár a kötetben a diktátorok csak múlt időben jelennek meg, értelmezésében azok a jelent jelképezik.
Hogy a különböző kiadások elénk tárt olvasatai hányféle hangsúlyt és motívumot emeltek ki Borbély írásából, az már önmagában beszél a Kafka fia összetettségéről. A regény koncepciójában egy nyitott szöveg, amely sok teret enged az értelmezésnek, számomra ebben rejlik a legnagyobb izgalma, Borbély tökéletes nyelven és stílusban építi fel ezt a szövegkonstrukciót és tulajdonképpen nem csak egy választ kapunk arra, hogy miről szól a regény. Talán az is egy releváns olvasat lehet, ha azt mondjuk, a hiányról szól a regénytöredék: a fiúnak hiányzik az érzelmileg hozzáférhető apa, majd a fiút eltemető apa válik fontos szereplővé. Aztán ott van az a kikerülhetetlen referenciális tény is, hogy hiányzik a szerzőnk és a végső szerzői szöveg sem lesz már sosem hozzáférhető számunka („Hiányos mondat”).
Borbély könyvének hangsúlyos motívuma, hogy a biográfiai Franz Kafkát avatja a fikció szereplőjévé, olykor kevésbé rejtettem (a hajnalig író, zsidó, apjával konfliktusban álló szereplő), olykor burkoltabban – a Kafka a rabbinál című elbeszélés július 3-án játszódik, az író születésnapján. Ide tartozik Franz és apja – az író életrajzából is ismert, és általa is sokszor, sokféleképpen tematizált – kapcsolatának vissza-visszatérő témája, amely egyszerre építkezik valós és valósnak mutatkozó elemekből, hiszen a kötetben található apalevelek olykor úgy tűnnek, mintha Kafka híres levelére (Levél Apámhoz) válaszolnának („Mi zsidók, ahogy írtad leveledben, a legtöbb dologról azt hisszük, hogy azt valaki írta” [104] vagy „Te azt mondod, hogy nem tudsz tőlem élni. Hogy elveszem tőled a levegőt” [167]), ilyen mondatokat ugyanakkor hiába keresünk az eredeti műben. Ennek a mitikus szépirodalmi viszonynak hétköznapi dimenzióját is megteremti Borbély, amikor egy mindenki számára ismerős család ebéden elhangzó veszekedésében mutatja meg ugyanezt a konfliktust. Az életrajzi elemek mellett a Kafka-írások motívumait is sajátjává tette Borbély, amikor az újra és újra felébredő írót látjuk, vagy amikor két furcsa ügynöknek tűnő alak (utalás A perre) bukkan fel az elbeszélésben. A Kafka fia tehát sokszor belép a kafkai szöveguniverzumba és továbbírja, működteti azt.
Mivel Borbély életében és írásaiban számtalanszor utalt homályba vesző zsidó származására és ebből (is) fakadó identitáskeresésére, ettől nem tudunk elvonatkoztatni, amikor a regény elbeszélőinek (hol Franz Kafkának, hol apjának) zsidó önértelmezési küzdelmeit lájuk. Számos ilyen szövegrész hozható példaként, én itt csak arra az összefüggésre utalnék, hogy a regényben megjelenő polifonikus névadások– gondoljunk csak a kiüresített Kafka névre, amely legalább három személyt is jelöl – a tradicionális héber névadó szertartásra is vonatkoztathatók. Ahogyan nem tudjuk a kafkai elbeszéléseket nem az 1883 és 1924 között élt prágai zsidó származású író életrajza felől interpretálni, ugyanúgy nem tudjuk a borbélyi elbeszéléseket nem a 2014-ben öngyilkosságot elkövető magyar író élete felül olvasni. De erről a szövegek maguk tehetnek, amelyek szándékoltan keverik ilyen mértékben az életrajzi és fiktív elemeket. Borbély Szilárd ezúttal azzal bonyolította a képletet, hogy nem csak saját életét írta bele ebbe a regényébe, hanem Franz Kafkáét is, és így össze is olvadt vele.
Egy korszak irodalmi termésében állva, a megfelelő perspektíva hiányában sokszor nehéz látnunk, kik lesznek azok a szerzők, akik a magyar irodalmi kánon részét képezik majd generációk múlva is. Ennek egyik oka, hogy sok szerzővel még összeköt bennünket a kortárs társadalmi tapasztalat, ami az ötven év múlva élőknek már nem fog feltétlenül releváns tartalmat hordozni. De kik lesznek azok, akik parafadugó-szerűen feljönnek a felszínre, és a változó politikai rendszerek számára eltávolíthatatlanok lesznek a magyar irodalmi hagyományból? Borbély Szilárd vélhetően közöttük lesz, erről tanúskodik műveinek töretlen népszerűsége, és ennek a kanonizációs folyamat egy állomása befejezetlen műveinek kiadása is.
(Borbély Szilárd? Kafka fia, Jelenkor Kiadó, 2021)
(Megjelent a Pannon Tükör 2022/1. számában.)
