30 (K HG a méla Tempefőivel Lilláról és Lessingről társalog)
Probatio calami:
Én is voltam valami.
(Csokonai)
K HG nagyon szerette a Cimbalomnak becézett költőt. Találó, kedves ez a név annak, akinek van füle a hallásra. (Nem úgy, mint az internet ifjú szeleverdi népének, akik szerint Csoki Viti Misinek kellene becézni …) K HG-nak sem ez a csacsiság, de még a horgosi csárda zenésze (aki minden este odajárt a cimbalmával cimbalmozni, de a csárdásné lányát esze ágában sem volt elvenni…) sem jutott az eszébe. Inkább ez az idézet: Ha szeretet nincs bennem, / Csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Csokonaiban volt szeretet, és Csokonai zengő érc és pengő cimbalom is volt ugyanakkor. Nem csak cimbalom. Valaki és valami volt, probatio calami-ja (= tollpróbája) szellemes, játékos és humoros telitalálat a kis versek világában. Cimbalomnak volt mire fantasztikusan szerénynek és zseniálisan öntudatosnak lenni!
A hetvenéves K HG visszaemlékezett boldogult egyetemi éveire, amikor ugyan még nem sok mindennel tudott hetvenkedni, de igen szívesen improvizált egy-egy szemináriumra kiadott műelemző dolgozatot a lánykollégium nehány, az olvasást kevésbé, más dolgokat viszont annál vehemensebben szerető bölcsészlánykájának. Legkedvesebb emléke egy Tempefői-dolgozat volt, főleg azért, mert isteni, fenséges kolbászos lecsót főzött neki érte jutalmul a kisegített leányzó…
A méla poéta tehát már egy fél évszázada él K HG emlékeiben, nem csoda tehát, hogy olykor már összekeveri a dráma hősét a dráma írójával, Fegyverneki Rozáliát meg Lillával. Csokonai Lessinget idézi az Emilia Galotti-ból K HG-nak, Tempefői felháborodva meséli, hogy Tökkolopi, a divatficsúr azt hitte, hogy arról beszélgetnek Lillával: lesz ing, vagy nem lesz ing rajtuk este? Majd egy váratlan váltással Tempefői Vitéz Cimbalom Lilla mellét dicséri neki, s elénekli egyik legpazarabb rokokó miniatúráját a szeplőről:
Mint egy megért boróka,
Mely tiszta hóra hullott;
Mint a delin fejérlő
Rózsába bútt bogárka;
Mint a korinti szőllő
A cúkoros kalácson:
Úgy bársonyollik, oly szép,
Oly édes egy kerekded
Szeplőcske Lilla mellyén.
Ez az a kies szigetke,
Amelybe a szerelmek,
Ha keble tengerének
Téjhabja közt fürödtek,
Enyelgve szárogatják
Hajok vizes aranyját.
Ti szóljatok, reája
Hullt csókjaim! ha méltó
Dühödés-e Lilla mellyén,
Egy főldi nimfa mellyén
Imádni a hibát is?
Álmában Fegyverneki Rozália elárulta K HG-nak, hogy igazából Vajda Juliannának hívják, hogy hozzá írta Tempefői a Lilla-kötetet, de haragszik rá, mert soha sem volt rajta egyetlen szeplő sem. Sehol. Illetve ahol tényleg van egy, azt legfeljebb feredéskor leshette meg ez a pernahajder éhenkórász Cimbalom. Nem is ment hozzá feleségül!
K HG fontoskodva felvilágosította Rozália-Lilla-Julianna kisasszonyt, hogy nagyon hasonlít eme viselkedésével egy Losonczi Anna-Júlia nevű nemesasszonyhoz, aki szintén fogadta költő-imádója hódolatát, szerelmes verseit, talán szerelmi szolgálatait is – de feleségül ő sem ment lovagjához. De azért vigasztalni is próbálta Vajda Juliannát: Csokonai-Tempefői minden más nőhöz írt versét átírta az ő kötetébe, a Lilla-kötetbe és minden szerelmes versét hozzá irányította. ˙(K HG, egyáltalán nem mellékesen, szeretné megjegyezni, hogy Csokonai múzsájának neve közkedvelt korunkban is. Maga is ösmér olyan Lillát, aki már vénülő szemeinek tisztán /tisztábban/ látást hozott el, s kinek kedvessége, tudása, szemébe szúrt gyógyító injekciói reményt keltettek benne.)
K HG felriadva a szépasszonyok, költőszerelmek álombéli kavalkádjából, arra gondolt: egyszer egy-két jegyzetben majd azt is leírja, mindebből milyen asszociációk vezették tovább Arany, Petőfi, Madách és Vajda múzsáihoz…
(Folytatjuk…)
