14 (K HG folytatja a 9. jegyzetbeli morfondírozást)
Térjünk vissza tehát a filológia veszedelmes viszonyaihoz! K HG jegyzetlapjain legtöbbször Madách Imre neve fordul elő. Ennek az az egyszerű oka, hogy már több mint fél évszázada jó ismerősök egymással, a Tragédiát szinte második Bibliaként forgatta, s madáchoskodásának számtalan írásbeli jelét találhatná meg iratai között és vincsesztere memóriájában az érdeklődő. (Ha egyáltalán volna még ilyen elvetemült ember. Ezért inkább csak a maga szórakoztatására írta tehát Madách-jegyzeteit.)
Mégis! Csak addig boldogulunk, amíg bolondulunk – vallotta együtt Vajdával. Így vált bolondériájává, hogy egy olyan Tragédia-szöveget adjon a még olvasók kezébe (nem az irodalom felkent papjainak, todósainak, csak az értelemmel megáldott alfabétáknak, akikben még él némi kíváncsiság Madách iránt). Az ember tragédiája ugyanis az a magyar irodalmi alkotás, melyet szinte legtöbb, több mint 40 idegen nyelvre lefordítottak (s vajon hány fordítás nem volt ferdítés inkább?), amelynek ezer fölött jár színházi bemutató-száma (ma már sajnos, a rendezők irodalmi garázdálkodása nyomán, egyre nagyobb tragédia a Tragédia a színpadon), mely a legtöbb más műfajú művet, adaptációt (film, opera, parafrázis, paródia stb.) ihlette, melyet szinte legtöbbször adtak ki (s szinte mindig pontatlan, hibás szöveggel).
K HG tehát összegyűjtvén ezeket a kiadásokat elhatározta, hogy folytatja a küzdést a Tragédia pontos szövegéért és bízva bízott abban, hogy nem teljesen hiába kurkássza a kéziratot, a Madách életében keletkezett első két kiadást (1861, 1863), az (állítólag) még Madách életében Madách által előkészített harmadik kiadást (1869), a két összes művei (Gyulai 1880 és Halász Gábor 1942) kiadását, Szabó József és Striker Sándor kísérleteit (1972 és 1996) egy „érintetlen” (nem szűz!) szövegű kiadásra, végül pedig két kritikai és egy „kritikai igényű” kiadás (1924, 2005, 1989) lapjait. (Ha ezt a felsorolást valaki végigolvassa, megeszem a kalapom! – gondolta K HG.)
Ugorgyunk! – mondaná Pósalaki úr, ha ezt a jegyzetet neki olvasta volna fel Nyilas Misi, s csatlakozott a felhíváshoz K HG. Szemelgessünk inkább egy keveset ezekből a kiadásokból. Kezdjük azzal, hogy a kézirat nyomdakésszé alakítása és a mű irodalmi rangjának elismertetése mennyi gondot okozott az első szerkesztőnek, Aranynak. Madách elfogadta ezt a szöveggondozást, hiszen a második kiadásban nem változtatta meg Arany javításait.
(Egy kivétel azért volt. A kézirat meztellábas szavát Arany puszta lábas-ra javította az első kiadásban, Szász Károly a 2. kiadás előtt a következő kifogást írta Madáchnak: Pusztalábas: mezítlábas? Erre M 1863-ban visszajavított meztelábas-ra. Tehát véletlenül sem a javasolt köznyelvi mezítlábas-t, hanem saját szóalkotását, a meztellábast (=meztelen lábas) preferálta. K HG teljes szívvel kiáll Arany mellett: az ő tapintatos korrekciói egy gondos szerkesztőé csak, nem volna szabad visszajavítani, átírni, hiszen Madách elfogadta ezeket. K HG ezért nem tartotta jó ötletnek más (jó szándékú, de téves úton járó) szöveggondozók (Szabó József, majd Striker Sándor) koncepcióját Madách „érintetlen” szövegének részbeni, illetve teljes rekonstrukciójára. Madách Tragédia-szövege tehát úgy jó, ahogy kézirata nyomán Arany kiadta, majd a második kiadásban már maga Madách is átnézte, új sorokat is írva hozzá.
Arany János a kézirat végére ezt írta, majd áthúzta: Ex leone leonem! A világ talán legtömörebb, legtökéletesebb irodalmi kritikája ez, a legnagyobb elismerés, mit egy nagy költő új tehetségről írt.
(A kihúzott latin mondat jelentése: Oroszlánról az oroszlánt. Az „Ex ungue leonem” latin mondás – oroszlánt a körméről – módosításával Arany Tolnai Vilmos szerint azt a néhány soros bírálatot helyettesítette, amit a végére írt, majd kitörölt. A kitörölt szövegből csak ennyi maradt: 9 3/8, mely (ismét Tolnai szerint) szeptember 3–8-át jelenti, mikor Arany a művet Madáchnak írt első levele előtt újra tüzetesen végigolvasta. Bárdos József szerint Arany áthúzott megjegyzése utalás a Koszorúban megjelent szerkesztői üzenetére: „Az alföldön… Könnyű megismerni ex ungve… de bizony most egyszer nem leonem. Petőfi-reminiscentiák.” E feltevés szerint Madách lehetett az üzenet címzettje. (Bárdos József: Arany János körül.)
(A képhez: “ex ungue leonem – /EX LEONE LEONEM!/”)
(Folytatjuk…)
