11 (K HG a filológia és a sajtóhibák veszedelmes viszonyairól)
A kiadások gondozói, főleg a már elhunyt szerzők kiadói, s még főlegebben a kritikai kiadások szerkesztői precizitásra, pontosságra törekednek, de a célt soha nem érik el, mint láttuk ezt már Ádámnál is történelem-utazása során. K HG a partvonal mellől olykor-olykor bekiabált a kulturális örökségünk pályáin zajló meccsekbe, belekötött a bíróba, néha a partjelzőibe is. (Persze sohasem tette ezt a kötözködést olyan határozottan, miképp egy igen kedves és fontos rokona tette valamikor régen. Ő ugyanis, mint egy kis falusi focicsapat intézője meg akarta torolni egy kihúzott szögletzászlóval a kezében a sípmester vérlázítóan igazságtalan ítéletét. Nem jutott el a bíróig, így csak a partjelzőnek törte el a kezét a zászlórúddal … S noha K HG lényegesen gyávább ember volt, büszke volt egy kicsit szenvedélyes ősére. Úgy gondolta, ha a kitüntető zászlóanya címet nem is lehetett, de zászlóapának joggal nevezheti álmaiban ismeretlenül is ismerős elődjét, felesége régen elhúnyt édesapját.) Itt következő jegyzetében tehát erről a témáról morfondírozik a jegyzet írója.
Vajda János publicisztikája és költészete sokat foglalkoztatta élete során K HG-t. Egyszer összes költői műveit is sikerült sajtó alá rendeznie (a Barta János által szerkesztett nagyszerű kritikai kiadás első három kötete nyomán), s munkája során rácsodálkozott: legnagyobb műveiben milyen szuggesztív hatású, zenéjében is, képvilágában is mekkora csúcsok ezek a versek (a Mont Blanc és a Himalája csúcsai vakondtúrások hozzájuk képest), s elszörnyedt azon, hogy ugyanakkor milyen gyenge, semmitmondó címadója műveinek Vajda János. Gina-versei többségének nem is adott címet (a három ciklus hatvannál több darabjának), de verseskötetei címadása már egyenesen kabaré volt számára. (Bizonyítás: Költemények, Bp. 1856., Költemények, Bp. 1858., Vészhangok, Bp. 1860., Kisebb költemények, Bp. 1872., Újabb költemények, Bp. 1876., Összes költeményei, Bp. 1881., Dal és beszély, Bp. 1883., Újabb munkái, Bp. 1886., Költemények, Bp. 1892., Költeményei, Bp. 1895.) Mit lehet ezzel a nemtörődömséggel kezdeni? Az egy árva Vészhangok mellett kilenc monoton ismétlődő semmi! K HG, miközben a kritikai kiadás gazdag anyagából próbált egy lerövidített jegyzetanyagot és még a mintánál is pontosabb szöveget létrehozni, sokat gyönyörködött és sokat bosszankodott is Vajda verseinek újraolvasásával és – javításával. Mert itt is talált 10-nél több sajtóhibát, ellensége, Sajtó Huba különösen a Vasúton című vers harmadik strófájában remekelt a kritikai kiadásban:
Most a síkra eresztettünk.
Mi robog, zúg el mellettünk,
Vissza őrülten mi csörtet,
Összeláncolt sor kisértet?
Mi jövünk magunkkal szembe,
Megfordulva vagy kerengve?
Itt egy város, ott egy zárda
Tornyai rohannak hátra.
Milyen álom, milyen élet!
Hogy szorulnak percbe évek!
Gyalázatos, alpári humor tükröződik az első sorban, remélhetőleg Sajtó Huba kis aljassága nem a sajtó alá rendező, vagy a szedő szándékos „humorbombája” következtében került így be. Csak nem a vonatok WC-jére utalhatott a költő – töprengett K HG, majd javította Vajda eredeti igéjére, ereszkedtünk-re a sajtóhibás szót. Lám, a filológiának mégis van valami kis haszna!
Elbúcsúzva Gina költőjétől K HG arra gondolt, hogy a Mont Blanc-ember nem csupán A.E. elődje és boldog (?) őse. Egy irodalom-alatti irodalmi műfajt (?), formát, az „emlékkönyv-költészetet” is irodalmi szintre, egy-két versében még irodalomfölötti magasságokba is emelte. (A dőlt betűvel írt kategória ártatlan, virágos lelkületű bakfisok emlékkönyveibe írt, gyakran humorosnak vélt, többnyire közhelyes idézeteket jelent, K HG értelmezésében. Eme versikék kifejezték a bejegyző szimpátiáját is a könyvecske tulajdonosa iránt.) A Húsz év múlva talán a világ legszebb emlékkönyv-verse, ám itt is an egy sor, ahol csak a filológia segíthet. A 3. sor pontosan: Csöndes szívem, többé nem ég; – és bizony egész mást olvas, ért, aki nem látja vagy hallja a vesszőt a sor közepén. Ha csak egy mondat lenne a sor, nem két egymásra épülő tőmondat, mást mondana a vers. Kedves, virtuális jegyzetolvasó, ugye egyet értesz: a királynőt megölni nem kell… (És Vajdát sem kell hamisítani.)
Intelme után K HG végül nagy szeretettel jegyzi be e jegyzet jegyzett idézetei közé egy másik kedvencét, amelyben láthatjuk, hogy már Vajda János is ízlelgette W. S. kedvelt verstípusát. Íme a vajda-i egysoros, az Albumba c. emlékalbumvers: “Csak addig boldogulunk, amíg bolondulunk.”
(Folytatjuk…)
