“…végső soron Mészáros Márta mindig a múltban keresi a választ a jelen történéseinek megértésére. Ennek a filmnek is az a fő mozgatórugója, hogy az igazság felszabadító erővel bír, még ha az annyira fájdalmas, hogy azt érzi az ember, belepusztul.” – Csik Veronika kritikája
Category: Testvérmúzsák
nov 24 2017
Emlék-jelenetek – Sándor János önéletírása
„A színház olyan, amilyen a társadalom, és a társadalom olyan, amilyen a színház.” (García Lorca)
I.
Értelmiségi családból származom, ami elég furcsa, mert a nagyszüleim nem voltak értelmiségiek. Apai nagyapám Tamásiban született, a postánál dolgozott, pénzes postásként, ami akkor nagy dolog volt. Az apai nagyanyám erdélyi volt Barótról, cselédlánynak jött föl Pestre, ő tanította …
nov 24 2017
Elviszlek benneteket New Yorkba – Németh Ákos Babett hazudik című darabja Kaposváron
Nem tudhatom, mennyit írtak meg előre ebből a darabból, és mennyi az együtt dolgozás és az improvizáció eredménye, mindenesetre végig úgy ültem a kaposvári Agórában, mintha valami rögtönzött előadást látnék (mellesleg sose tudtam elfogadni a hajdani Ifjúsági Ház nevét, nekem az agóra leginkább a piactér, semmiképpen nem egy épület, még ha zanzásították is a …
nov 24 2017
A kendlimajori művésztelep 25 éve – Beszélgetés Ludvig Zoltánnal
Minden történetnek van eleje. A Ludvig Nemzetközi Művésztelepé negyed évszázada kezdődött, de mégis hogyan?
Az előzmények régebbre, a ’70-es évek végéig nyúlnak vissza. Akkoriban kezdtem el rajztanároknak meghirdetett művésztelepekre járni, majd miután felvettek a Művészeti Alapba, egyre több külföldi meghívást kaptam. Volt olyan év, amikor tizenhárom szimpóziumon vettem részt. Szerettem ezt az alkotói légkört, amiben …
nov 24 2017
Új felvonás – A színházi Nyílt Fórumról
2017 januárjában a kortárs drámaírás fontos műhelye, a Nyílt Fórum megújulva tért vissza Zalaegerszegre. Az 1985-ös alapítás Békés Pál és Nagy András drámaírók, Radnóti Zsuzsa és Bereczky Erzsébet dramaturgok, a házigazda Hevesi Sándor Színház részéről pedig Ruszt József, Merő Béla és Böhm György nevéhez fűződik. Ettől az évtől kezdve egészen 2000-ig az egerszegi színház, …
nov 24 2017
Konok Tamás kiállítása Zalaegerszegen
A szentendrei MANK Galéria 2016-os bemutatója után Konok Tamás Natura Naturata című tárlata – illetve anyagának a kiállítási tér méretéhez redukált része – 2017. január 20-tól a zalaegerszegi Gönczi Galériában is kiállításra került. A tárlat az elmúlt tíz év festői termésének néhány gyöngyszemét tárja a zalai közönség elé, melyek híven reprezentálják a művész kreatív, letisztult, …
nov 24 2017
Keretbe zárt élet
Vallomás négy tételben
A művészet hazugság, amely segít felismerni az igazságot.
Pablo Picasso
I.
Én a belvárosban születtem, a Kazinczy téren nőttem fel, nekem ez volt a Csáth Géza-féle varázsló kertje. Nagyon szerettem Egerszeget, annak ellenére, hogy Nagykanizsát patinásabb városnak tartom, meg szebb is, hogy csak a szép üvegbetétes lépcsőházbejáratokat …