Kérded, nyájas olvasó, hogy milyenek is azok a rakoncátlan asszociációk? A jelzett szó jelentését nyilván érted. A jelző, a rakoncátlan magyarázata már a meseírót is megszorongatta: hallott már rakoncátlan hajfürtökről, rakoncátlan kis gyerekről, de ezek nem világítják meg a rakoncátlan asszociációk értelmét. Milyen a rakoncás, vagy mi az a rakonca? Bizony vannak olyan egyéb fosztóképzős szavaink is, ahol ha levágjuk a -talant, -telent kiderül: a két szó nem illik össze. A kényes és a kénytelen, a képes és a képtelen például nem igazán ellentétek, foglaljuk csak mondatba: a kényes leányzónak nem lehet jelzője a kénytelen vagy egy képeskönyvnek nem feltétlenül ellentéte a képtelen könyv. Az itt következő rakoncátlan képzettársításokban is sokáig kereshetnénk a rakoncát.
A vak meseíró mégis úgy gondolja, hogy olvasói rájönnek majd a cím magyarázatra a mese elolvasásából. Utazzunk vissza a boldog gyermekkorba az itt következő asszociációk segítségével. Hét nappal a tanév vége előtt vagyunk, a táblára naponta kerül fel egy-egy új betű.
Ó
Reménykeltő a várakozás izgalmaival telített gyönyörűséges, gömbölyded, nagyhasú ó betűt rajzoltak fel ezen a reggelen a táblára. Ó, mi szép, ó mi jó! Biztató, messze szárnyaló oboa szó, fuvola vagy trombita hang. Halihó!
IÓ
Jupiter négy csodás holdja közül a legmerészebb, legfantasztikusabb remények és várakozások megvalósulására feljogosító csudaszép ió. Mi szép, mi jó mint mesében a fikció, olyan ártatlan és naiv, mint a varázsló mellett Márió. Egy szoprán és egy basszus hang zenéje, zengése tölti be a szünetre várakozó, áhítozó gyerekek szívét.
CIÓ
A táblán három betű áll: CIÓ. C a római százas I római egyes, az Ó pedig a nulla. Elfogyó számsor, a hangok kimondva is elhalkulnak. Valahogy eltűnt a csodaszép IÓ istennő, nem hallani a fuvolaszót. Kétszer-háromszor is elolvassuk hangosan a három betűs szót: CIÓ, egy cica prüszköl hap-ció. Eszünkbe jut a hittanóra, hiszen ez a keresztúton a harmadik stáció: Jézus először esik el a kereszttel.
ÁCIÓ
Milyen képzeteket sugall számunkra ez a négy betű? Ez a felirat azt jelenti, hogy a baljós sejtelmeket is keltő harmadik stáció az Á-val jelölt CIÓ. B-CIÓ, C-CIÓ, D-CIÓ viszont nincs. Van azonban egy remek csapat a L-ÁCIÓ (Lazio) vagy ott van a N-ÁCIÓ is. A náció népet vagy nemzetet jelent csak néhány ostoba publicista érti ezt a szót egy elragadtatott fasiszta felkiáltásnak: Náci, ó! (A politikai újságírásban mára szabály lett a még teljesen világos szavak és képzetek szándékos, rosszindulatú félreértelmezése.)
KÁCIÓ
Mint fentebb már láthattuk sok fajta CIÓ van édesanyanyelvünkben, az ABC számos betűje új szavakat juttathat még eszünkbe. Az L-lel és a N-el írt szó mellett a meseírónak a legfontosabb betű ami még bővíti az „ációk” csapatát. Ez a R.ÁCIÓ. Ez a legfontosabb asszociáció az eddig felmerült rakoncátlan képzettársítások közül. A vak író sajnálja, hogy a pedagógiában, és szinte a társadalom minden más területén is rákos daganatok tapadtak a rációra. Manapság helyette a frusztráció a vezető irány vagy a pankrációval (tehát erőszakkal) próbálják megoldani sokan a felmerült kérdéseket. A ma már túlhangsúlyozott, burjánzó szexualitás miatt egyre inkább találkozhatunk a kasztrációval. A mesélő úgy érzi, hogy életszemléletünket, gondolkodásunkat is kiherélték.
AKÁCIÓ
Akácos út, ha végig megyek rajtad én…- hallottam ifjúkorom kocsmáiban a részeg, sírva vigadó gajdolást és hallom ma is, ha az Újszegedi Vakegér műintézmény mellett megyek el a trolimegállóhoz. Valaha sokszor tapostam a futóhomokot gyermekkorom falujában, sziszegve szedtem ki talpamból a homokkal a szandálomba beszemtelenkedő királydinnyét, s beszívtam a bódító illatot akácvirágzáskor. Az AKÁCIÓ betűsora a táblán számomra mindig a szülőföldet, szüleim házát, a tanyákat, a kisvasútat juttatja az eszembe. Már csak egy olyan vakációt szeretne, amikor még egyszer egy órára bejárhatná ezt az utat.
VAKÁCIÓ
Fennáll a táblán csupa nagy betűkkel a szó: VAKÁCIÓ. Ha mesémben az ifjúkori hazatérések, megérkezések, szabad csatangolások reménységét idézzük fel gondolatban, akkor bárki végig gondolhatja saját életmeséjében az elveszett vakációkat, a római vakációt, a balatoni vagy hévízi fürdőzéseket a sok szabadidőt sok-sok betűvel szóval, könyvvel teletöltő nyarakat. De ma már ennek a mesének az írója nem az akácos úton csak Újszeged beton sivatagában vagy a megszépült díszköveken mehet végig. Számára ez már csak VAK-ÁCIÓ. Vak homály ül bércen, völgyön, lovagolt át agyán Bor vitéz, ebben a vakhomályban kívül-belül hullott a vak-olat. Megpróbált ifjúkora pimasz asszociációival reagálni: Vak Pali, Vak Pali mindent lát… dúdolta magában a Rákóczi-induló szemtelen változatát, majd elkeseredésében egy groteszk kínrímes kétsorost alkotott magáról: Nézzétek a vak kant / Már csak néha vakkant. Mesírónk elszégyellte magát ettől a vaklármától és eszébe jutott, hogy van még olyan asszociáció erre az állapotra, ami némi szint is hozhat a színvaksággal szemben. Nincsenek ugyan számára már lovak, tavak, téli havak, de még megvannak a szavak. Hét betű áll a táblán: VAKÁCIÓ. A hetedik stációban Jézus másodszor esett el a kereszttel, de tudjuk, hogy milyen mesze még a tizenkettedik stáció. Jézus meghalt a kereszten. De harmadnapra feltámadt.
