Nálunk jelenleg nem kapható a könyv, amit keresel, nézz vissza holnap, rakta vissza sietve az eladónő a polcra a könyvet, amit éppen olvasott, majd a pult mögé sietett, és gyorsan felírt valamit egy lapra. Egy idősebb férfi lépett az antikváriumba, a nő vidáman üdvözölte, majd kezébe nyomta a papírt, meg pár bankót. Nézd, Tibi, ezeket kellene beszerezned, a férfi pedig csóválta a fejét, hogy ezek között vannak ritka darabok, beszerzésükhöz kicsit több idő kell, de megoldom, kacsintott, majd kifordult az üzletből. Elköszöntem, majd elindultam Tibi után. Az öreg betért egy másik, közeli antikváriumba, otthonosan mozgott az helyiségben, amelynek mintha minden fala könyvekkel lett volna lambériázva. Az öreg olvasta a listát, közben vakarta a fejét, majd lerakta a papírt az egyik polcra, én pedig közelebb mentem és megláttam ezen a listán a könyvem címét is, aztán gyorsan arrébb is álltam, mintha én is keresnék valamit, de csak Tibit figyeltem, aki egy öblös szatyorba gyűjtötte a megtalált darabokat. Amikor az én könyvemhez ért, felnézett a polcra, megvakarta a fejét, megfordult és akkor összetalálkozott a tekintetünk. Hé, fiúcska, segíts nekem, nem érem fel az egyik könyvet, rossz a térdem, felmásznál érte? Persze, és melyik könyvet hozzam le? Ő pedig kimondta a könyv címét, miközben felmutatott a magasba. Odahúztam a létrát, felmásztam rajta, és elmosolyodtam, amikor megtaláltam a kalandregényt, kézbe vettem, és már a létrán belelapoztam, Tibi pedig felkiáltott, hogy hozd már le, azt nem kértem, hogy olvasd is ki. Legszívesebben azt mondtam volna neki, hogy hátrább az agarakkal, ezt a könyvet igazából nekem jegyezték elő a másik antikváriumban, és nem is kell átvinnie, megveszem innen, egy gonddal kevesebb, de végül nem mondtam semmit, lemásztam a létráról, a férfi kivette a kezemből a könyvet, megköszönte a segítséget, majd a kassza felé vette az irányt, és én örültem neki, hogy pár perc múlva enyém lesz a regény. Az egyik polc mögül néztem, ahogy a pultra pakolja a szatyorból az összegyűjtött lexikonokat, regényeket, versesköteteteket, na meg a kalandregényt, kifizeti őket, és távozik. Kiléptem a boltból, automatikusan a másik antikvárium felé indultam, de sehol nem láttam Tibit. Megfordultam és észrevettem, hogy az ellenkező irányba tart. Kíváncsi voltam hová megy, mert tudtam, amíg nála a könyv, addig az övé és nem az enyém. Az egyik kezében a könyvekkel teli szatyor volt, a másikban a kalandregényem, amit útközben olvasott, én meg egyre közelebb mentem hozzá, be akartam lesni a lapok közé, vagy legalább megérezni a könyv illatát, de a férfi hirtelen megállt, becsukta a könyvet és befordult egy borozóba. Én az utcáról néztem, ahogy köszöntik egymást a kocsmárossal, és odaköszönt neki a kocsma népe is, majd lerakták a könyvet, amit olvastak, merthogy ebben a kocsmában minden vendég olvasott valamit, tehát lerakták a könyveiket, majd megindultak a pult felé, mire a kocsmáros kihúzta magát és várta a rendeléseket, de a férfiakat nem a bor érdekelte, és nem is a szatyornyi könyv, hanem a kalandregényem. Csodálva nézték a borítót, kérték Tibit, lapozzon bele, hadd olvassanak el egy pár mondatot, az öreg pedig a feje fölé emelte a könyvet és elkiáltotta magát, hogy mindenki üljön vissza a helyére, hamarosan lehet olvasni ezt is, mert itt hagyja a többi könyv között, a kocsmáros pedig azt üvöltötte, hogy előbb rendeljetek, ez nem könyvtár, hanem kocsma! A férfiak nem rendeltek, visszaültek a helyükre, kezükbe vették a könyveiket, és úgy tettek, mint akik folytatják az olvasást, de én láttam, hogy igazából az új szerzemény érdekli őket, amire nekem is fájt a fogam. Tibikém, nem arról volt szó, amikor beköltöztetted ide a házikönyvtáradat, hogy a vendégeim a rizlingről átszoknak az olvasásra, mire Tibi rántott egyet a vállán, hogy amatőrökért nem vállal felelősséget, ő részegen is kiválóan tud olvasni, majd a kocsmáros elé rakta a regényt, és megkérte, vigyázzon rá, amíg elmegy budira, mire a kocsmáros bólintott és a könyvet a furmintos kancsó felé húzta, vele együtt a férfiak tekintetét is, hogy ha már keveset rendelnek, akkor legalább drágábbat, de a férfiak nem a bort nézték, hanem a könyvet, és akkor a kocsmáros kifakadt, hogy basszátok meg ez tényleg nem könyvtár, fogyasszatok, ha itt akartok maradni, és akkor odament a férfiakhoz és kitépte a kezükből a könyveket, majd kidobálta elém az utcára szépen sorban, közben üvöltötte, hogy én még polcot is fúrtam fel a könyveidnek, Tibi, apropó van valakinél csavarhúzó, majd kidobta a könyvekkel teli szatyrot is, és én legszívesebben bekiáltottam volna, hogy kocsmáros úr, azt a kalandregényt se felejtse ki ott a kancsó mellett, de nem volt rá szükség, mert repült az is, és hirtelen ott volt előttem a könyv, és én nem gondolkodtam, felkaptam, elkezdtem futni, és amikor visszapillantottam, Tibit láttam, ahogyan csendben szedi össze a könyveket, és egy pillanatig gondolkodtam rajta, hogy visszamenjek és segítsek neki, mi több vissza is adjam a kalandregényt, de úgy voltam vele, van most elég baja a könyvekkel. Talán azt oda kellett volna kiáltanom, hogy igazából megvan ez a könyv az antikváriumban is, ahonnan beszerző körútra indult, mert láttam ám, hogy mit olvas a nő, amikor beléptem az üzletbe, de nem szóltam, mert akkor még illemből nem lepleztem le felnőtt hazugságokat.
