A Vörös István szerkesztette, Az eltűnt vers nyomában címmel futó rovatunkban ezúttal két kortárs svéd költő, Lars Gustaf Andersson és Per Svenson verseit adjuk közre Mesterházi Mónika fordításában.
Lars Gustaf Andersson: Máshonnan látom…
Máshonnan látom, egy
fennsíkról, ahol árnyalakok
járnak-kelnek, üldözi őket
a nap. A fenyők úszó zöld
szigetek az alacsony házak
fölött. Valakik élnek itt,
mások. Nézem az arcod,
ahogy alszol, az álmodban
remegő szemhéjad, a szárnyas
orrod, érzékeny bőröd
a szemed alatt, az ajkad.
Megcsókolnálak, de nem akarlak
felkelteni – elkapni a percet,
de el sem veszteni. Hirtelen
megfordulsz, súlyosabban
veszed a levegőt, álmodban
talán űznek kint a mezőn,
és belegabalyodsz
az árnyak finom ágaiba.
Aztán már mi leszünk
a mások, akik a föld fölött
lebegünk. Végül mégiscsak
föl kell keltselek. Van rá
külső és belső okom –
talán ha ezek egyensúlyba
jutnak akkor jön el a
szabadság – vasgolyó lebeg
a föld fölött, egy titkos
lakkozott fekete faajtón
varázsló lép be, a zsanér
nyikorog, a varázsló eltűnik.
Valaki fizet végül, leemelnek
egy összeget a számláról.
A belső és a külső erőszak
közbelép, ahogy a rugó pattan.
A drótot megfeszíti a
mérőón, a súly próbál
lejjebb érni, vakon. Aki szeret,
fejjel előre ejti magát
a visszhangos sötétbe
tehetetlenül, de le sosem ér.
Talán rossz fordulat,
de mi van, ha nincs jobb?
Végül azon kapod magad,
hogy valami egyszerűt keresel:
karcolás van a bal kezemen,
hajnal felé rosszul alszom,
a kávét cukorral iszom,
sosem jártam Mexikóban
– bármeddig tudnád folytatni.
Csak ez, hogy megérintesz.
Csak ez. Az asztalhoz
ülök, levelet kezdek írni.
Az idő leválik az időről, mint
a fáról a hulló kéreg.
Hamarosan fel kell keltselek,
hogy ne zuhanj tovább – hamarosan
le kell érnünk az aljára. Az év
leválik az évről, szállingózik
lefelé, rúgok, taposom a vizet,
nem érzékelem a sötétet
odalent. Hol voltunk először?
Hány évesek voltunk akkor?
Mi volt a nevünk? Egy pontot
látok a nyelvedből, a
szádat, a hajadat, éppen
kiszívta a nap, súlyosan alszol,
de néha mégis feljössz
a felszínre, tán lélegezni, aztán
újra lesüllyedsz. Én ezt egy
másik helyről látom. Homokszemcsék
sodródnak az üres
lapokra. Nem is levelet írok,
térképet próbálok rajzolni.
(Mesterházi Mónika fordítása)
Per Svensson: A Duna decemberben és áprilisban
A szürke decemberi fényben a folyó tökéletes szürke
volt. Sima, fényes szürke tükör, egyetlen ránc sem
borította kifényesített felszínét. Egyetlen szürke árnyék
nem tükröződött a tökéletesen sima, fényes szürke
felszínén. Ez a tükör nem afféle közönséges tükör volt.
Ez a szürke felszín mintha a művészetet utánozta volna,
a Copenhagai Képzőművészeti Múzeumból Gerard Richter
Szürke tükrét, és semmilyen célt nem kívánt betölteni.
Déli tizenkét órakor egy áprilisi napon a Duna is szürkés,
se nem szürke, se nem bézs. Fodrai vibrálnak, nem villognak.
Az ég beborul. A Margit-híd előtt a víz zöldes árnyalatot
kap. Ha az ember bárkára számítana, néha hosszasan kell
várakoznia. Vajon az az idő a hullámokra pazarolt idő
(már ha a fodrokból hullámok nőnek) vagy olyan idő,
amely semmilyen célt nem kíván betölteni?
(Mesterházi Mónika fordítása)
A szerzőkről:
Lars Gustaf Andersson a Lund Egyetem Nyelvészeti és Irodalmi Központ filmszakjának
rangidős előadója. Jelenleg a svéd kísérleti filmkészítésről szóló könyvén
dolgozik. Korábban kutatásokat végzett a kortárs svéd és európai filmszínház
témájában, valamint mindenre kiterjedő írást közölt a svéd és amerikai költészetről.
Publikált szövegkönyvet és szerkesztett antológiát filmről és irodalomról.
Hat verseskötete jelent meg, az első 1986-ban A Hajnalcsillag alatt címmel (Under
morgonstjärnan), a legutóbbi 2005-ben Feladatgyűjtemény címmel (Övningsbok).
Legtöbb költeménye a szabadvers svéd hagyományaihoz köthető.
Per Svenson svéd író, műfordító. Három verses-, öt próza- és öt esszékötete jelent meg,
plusz egy verses játéka. Dán és német verseket ültet át svédre. 1990 és 1994 között egy
kisebb színházi társulat vezetője volt. Felesége, Anna Svenson, a Malmöi Városi Archívum
igazgatója, akinek egy saját és két fordításkötete jelent már meg. A Svensonok az utóbbi
időben Budapesten élnek és dolgoznak.
(Megjelent a Pannon Tükör 2018/3. számában)
