Harkai Lilla
rítus
kifésüli a szél a Duna hullámait
a felhők betakarják
halványsárga
rózsaszín lila
türkizzöld türkizkék
sötétkék fekete
a boltozat színei
felfelé haladva a Gemenctől
a félsziget végére elkeskenyedik a föld
egy csoport a kilátó tetején egy pár
ugyanarra néznek
a parton állok
a kosok a bárányok
épp így bámulták
megadással révületben
a nap narancsszín bukását
Dünstekovéban
levegő
a nincstelenség látszatszabadsága
a túlélés értelmetlensége
a komfort szorongása
a kényelem
hajnali háromkor kiszédelegni
a szorongás hámjaiban ébredni fel
szél borzolja a nyelvemet
a hajamat a bőrömet a Duna fodrait
acélszürke opálos víz
a sötétkék égbolton ezüst égitestek
a Gemenc fekete festékpaca
átöleli a folyót
téridő
mélyzöld erdő a hullámok
sűrűsödő fodrai
két kósza állat kergeti egymást
„nézd szerelmesek”
a hangodat hallom
fogtad a kezem lebegtünk
és a föld visszaringatta lépteinket
levegő a tüdőmből
ez az apró zuhanás és felszállás
az enyém
nem múlik el
nem múlik el a Duna
két repülő madár
felszakít
(Megjelent a Pannon Tükör 2021/6. számában.)
A magyar költészet napját lapunkban megjelent versekkel ünnepli szerkesztőségünk.
