Utassy József (1941-2010) Kossuth-díjas költőre, a Pannon Írók Társaságának tagjára emlékeztünk halálának évfordulóján 2023. augusztusában.
A Társaság elnöke, Dr. Gyimesi Endre és a Pannon Tükör főszerkesztője, Bubits Tünde emlékező szavaik mellett megkoszorúzták a költő zalaegerszegi emléktábláját.
A megemlékezésről a ZalaMédia közölt tudósítást, itt olvasható.
A Pannon Tükörben rendszeresen publikáló szerzőről egy, a Kossuth-díj átvétele után megjelent versválogatásból és az őt akkor méltató Péntek Imre főszerkesztői köszöntőjéből idézve (megjelent a Pannon Tükör 2008/2. számában) emlékezünk:
“Március 15-e előtt hallottuk: Utassy József ismét a Kossuth-díj jelöltjei között van. (Bizakodtunk, ezúttal nem húzza ki senki, mint már előfordult.) Aztán a tv-ben láthattuk az átvételt, a sajtó is közzétette a díjazottak hivatalos listáját. Valóban és visszavonhatatlanul: a Tüzem, lobogóm, a Zúg március költője – Kossuth-díjas. Megosztott világunkban – azt hiszem – ezt az elismerést szokatlan egység, konszenzus övezte. Sokan, nagyon sokan, barátai, pályatársai, szakmabeliek – régi és új olvasói – maradéktalanul, szívből örültünk a magas állami kitüntetésnek. Valami végleg a helyére került…
„Sietni én sosem siettem.
Gondoltam, megvárnak a dolgok.
Hiába volt sorsom kietlen:
boldog voltam, boldog és boldog.”
Ezt olvashatjuk a Mindenek ellenére című versében. Neki lett igaz. A sorsnak, pályának megvan a maga belső ritmusa. Kár ezt siettetni.
***
A következő hét elején ismét Rédics felé robogunk, hogy gratuláljunk a díjhoz. A régi családi (Horváth) házban szépen kialakított manzárd, dolgozószobával, könyvespolcokkal, íróasztallal (rajta félkész kéziratok, vázlatok, sorok!) ma Utassyék „birodalma”: Zsókával együtt itt fogad – ahogy néha viccelődünk – a „rédicsi remete”. A baráti csevegés, az utazás és a parlamenti események felidézése után előkerül a tokba zárt díj is. Kellő áhítattal szemügyre vesszük, meg is fogdossuk. A hengeres üregben van az adományozó okirat, az indoklás, ezt is átböngésszük. („A magyar költészet nyelvének formai megújításáért, életművéért.”) Aztán pezsgőt bontunk, koccintunk a díjazott egészségére. Kivételes, bensőséges (házi) ünnepség részesei lehetünk. A közhelyeken, tréfálkozáson is átüt a meghatottság. A díj híre nem csak országosan, itt, helyben is komoly visszhangot keltett. A dicsőségből a községre is háramlott valami. A polgármester szerint biztosan. S bizonyára a szülőfalu, Bükkszenterzsébet sem marad ki a köszöntők közül. Úgy adódik, hogy „napszentületkor” távozunk. A „vén vacsoracsillag” is feljött már, hogy a költő tollát vigyázza. Várjuk a további verseket „a remény őrtüze mellől”. Ő is tudja: ide köti a szó. S ez bizony nem szűnő munka és
iszonyú felelősség. Hátha ezúttal az is megadatik, ami sokszor hiányzott: az idő kegyelme.”
Utassy József: Népdalt, ha lehet!
Ezerszer áldott
kedvesem,
te drágalátos!
Kedvesen
megszólítalak:
félelem
s rágalom nélkül,
fényesen,
mert földre szállsz majd,
s énekelsz
önfeledten mindenkinek,
mindenkinek
és énnekem!
Népdalt,
ha lehet,
gyönyörűm!
Ám leheld,
úgy add elő, úgy
énekeld,
én egyetlenem, hogy
szép legyen,
akár egy karcsú költemény,
s miként az élet,
az életem.
(Bázakerettye, 2005. március 28.)
