“…A költő ajkán csörömpöl a szó. / Vagy elhull, mint a szirom, téli, / fagyott gyászkoszorúból. S mégis, / azt, hogy vagy, itt, most (s hogy majd nem leszel), / leginkább ő segíthet elviselni,…” – Tatár Sándor versei
Titkos-titoktalan
A nyelv, a szó: csoda.
Te ne misztifikáld, ne áradozz róla –
ő anélkül is elvan.
És ne silányítsd
a közlés puszta eszközévé –
bár attól ő még nagyon jól elvan.
Ne is félj tőle, bár hatalma
sokszorozza meg a vele (vissza)élők hatalmát.
Igyekezz megismerni – szeszélyeit,
vonzalmait kipuhatolni (ámbár
[a magyarban nemcsak biológiai;
nyelvtani sincs] nincsen neme),
akárha nő volna*, „afféle” gyönyörű-titokzatos
femme fatale.
Veled lehet (még ha a kétségbeesés feneketlen-mély
szakadékában úgy érzed is: sovány vigasz),
ha elhagyott mindenki,
s ha ő hagy el (mármint: azt hiszed, elhagyott),
úgy érzed: nem maradt senkid/semmid.
…A költő ajkán csörömpöl a szó.
Vagy elhull, mint a szirom, téli,
fagyott gyászkoszorúból. S mégis,
azt, hogy vagy, itt, most (s hogy majd nem leszel),
leginkább ő segíthet elviselni,
még ha soha biztosra nem veheted is,
hogy meghallja a Felettünkvaló.
∗Nem megmondtam, hogy ne misztifikáld?! Ilyen esetlenül meg végképp ne!
A 
gyűjtés, ha szenvedély
Egy lájkvadász mit is csinál?
Miként güzü, kommentel;
nem tudj’, neki ki mit kiált,
s ki jött meg vagy ki ment el.
Egy lájkvadász mit is csinál?
Kopog kommentet nappal,
lázasan részt vesz hitvitán,
ír üdvözült grimasszal.
Egy lájkvadász mit is csinál?
Ont kommenteket éjjel –
nem gátolod meg, pajtikám,
sem csellel, sem eréllyel.
Azért, amit megoszt napont’,
fontos baksis a lájk;
mely úgy gerjeszt tesztoszteront,
miként a női báj’k.
Mi mást tenne a lájkvadász?
Posztol, megoszt és taggel.
Ah, medicína, mit csinálsz
ily szenvedélybeteggel?!
Arra jó őnéki a nép,
az istenadta: lájkol.
De hogy’ tengeti életét,
ha minden face-es sztrájkol?!
(Megjelent a Pannon Tükör 2017/5. számában.)
(Fotó: szepiroktarsasaga.hu)
