Csütörtökön a szokásos negyedórát lefaragva, hetvenöt perc repülés után, háromnegyed négykor száll le a gép Ferihegyen. Fél éve egyáltalán nem jártam itthon, egyedül tíz hónapja nem. Dúdolom a Golden Slumbers-t, hogy once there was a way to get back home, persze ez azt is jelenti, hogy már nincs, mármint hazaút. Tényleg úgy tűnik, mintha már nem lenne, mintha ez az út már nem hazahozna, hanem Magyarországra. Oda, ahol az apám, a testvérem, a legtöbb barátom lakik, ahol mi is laktunk. Egyre gyakrabban beszélek úgy magammal, mint a lányommal, engedékenyen, de felülről, jó leosztás, mindenképp jobb, mint amikor a feleségem hangján basztatom magam a lényegtelen hülyeségek miatt, amikhez lassú, jó két éve tartó belső búcsúzkodásom során még odaengedem magamban.
A Budapest-Berlin repülőjárat lassan eléri a Budapest-Madrid útvonal státuszát az életemben: annak, hogy hányszor tettem meg az elsőt, még nehezen, de utána tudok számolni, a másodikkal ez már nem megy. Nemsokára Budapest saját jogon lesz az, ami, most épp nagykamaszokat szédítő víg özvegy, könnygáz nem tanít, visszhangozza gügye szlogenjeiket, ijedtükben is bátrabbak, mint én akár most, akár húsz éve, amikor velünk masszírozta a Hősök teréjét, és mi üzentük, akkor még az egész világ vezetőinek, hogy térjenek észhez. Nem tértek (Irak), de aznap rajtunk nem múlt.
Az érkezési oldalt elhagyva megállapítom, hogy a cigarettát ötödik hónapja pótló nikotinspray Ostrkeuzban maradt, három órája nem spricniztem és körülöttem pilóták, stewardessek, érkezők és várakozók dohányoznak önfeledten. A reptérről a KöKire vivő buszjáraton ülök, amikor valami koppan a lábam előtt, egy öngyújtó, nem az ülésszomszédomé, rázza a fejét, kipróbálom, működik. A kísértés már a csodáktól sem riad vissza tehát, kicsit meg is illetődtem tőle, hogy bizonyos erőknek ennyire fontos, hogy elvesszek. A nikotinéhség kitart, lemondok arról, hogy önerőből megoldjam, amikor válaszúttá tisztul a KöKi vasúti felüljárója: egymástól húsz méterre dohánybolt és gyógyszertár. Félek attól, hogy tudomásul vegyem a helyzetemet, mert mintha reflexszerűen következne belőle a vereség is, próbálok úgy tenni, mint aki természetesen, mintegy ártatlanul szórakozott, és lófrálok fel-alá. Amikor feladom, épp a gyógyszertárhoz vagyok közelebb, ott veszek sprayt, a démon legyőzve.
A vonaton találkozom a barátommal, akinél a kiköltözésünk óta megszállok, amikor hazalátogatok. Vacsora, sör, unikum. Hogy ne zavarjon a kattogás, lefekvés előtt kiveszem a ceruzaelemet a vendégház faliórájából, eszerint 2:44kor bontottunk asztalt. Pénteken hétkor kelek, egy négyórás blokknyit aludtam tehát. A kiköltözés vagy a koronavírus vagy a válásom óta öregszem: minden másnap rosszabb, mint az előző. Apám Szentendrén ebédre vár, van öt órám, hogy kiérjek Pestszentimréről a Püspökmajor lakótelepre. Nem tudom, van-e valami kivándorlás miatti önkínzás abban, hogy mindig másnaposan megyek ki, vagy inkább statisztikai valószínűség, minthogy mindig ebédre megyek, tehát délelőtt kell elindulnom, és amikor itthon vagyok, délelőttönként jobbára másnapos is vagyok.
Szentendre kicsit olyan, mint Salamanca volt, amikor hat év után visszamentem a védésre. Hogy építhetnek akárhány uszodát, bezárhatnak akárhány játéküzletet, elköltöztethetik bárhová a postát, már az az idő is rég elmúlt, amikor a hely az otthonomból változott idegenné. A város változásai felőlem: mint egy hajfestékreklám, felismerem, melyik kép az előtte, melyik az utána, vélekedhetek, melyik tetszik jobban, de mindig mintha először látnám.
Ami az embereket illeti, adatvédelmileg korrekt módon alkossunk állandósult szókapcsolatokat az alábbi elő- és utótagokból! Több helyes válasz adható. Még több helytelen.
alkohol, bevallatlan, felmondás, elszabadult, guta, gyógyszer, kezelt, kezeletlen, kezeletlen, kezeletlen, lány, legény, második, szerelmi, tehetetlen, tehetetlen;
árak, bánat, búcsú, búcsú, ciszta, düh, élniakarás, függés, függés, függés, gerinctörés, gyerek, koleszterin, letétbe, ütés, válság.
