Osztotok két csapatot. Az egyikben nagybátyád a cséká, a másikban te. Igazi örömfoci. Nagybátyád zsebkendőnyi területen is cselek garmadáját mutatja be, de a gólt mindig a kicsikkel rúgatja. Nem vagy olyan virtuóz, mint ő, de megpróbálod te is kiszolgálni a gyerekeket. – Szekrényes Miklós írása
Gajdics Ottónak
Azon a nyáron érettségiztél, aztán – hiába tudtad, hogy a vitt pontjaid miatt nincs esélyed -, elmentél felvételizni Nyíregyházára. Az egészből annyi maradt meg, hogy a végén megkérdezték, kiket szoktál olvasni. Sorolod: Hajnóczy, Esterházy, Lengyel Péter, Dobai Péter, Nádas. Mire jön a következő kérdés: maga csak azokat olvassa, akiknek Péter a keresztnevük? Rövid gondolkodás után bevallod Bereményit és Tandorit is. Végül tényleg nem vesznek fel, nem hiszed, hogy a Péterek miatt, de azt sem, hogy a nem Péterek miatt. Mielőtt munkába állnál, mielőtt beléd állna a munka, szeretnéd kiélvezni a nyár hátralevő részét. Olvasol, biciklizel, lógsz a haverokkal.
Egyszer a nagybátyád megemlíti, hogy Hajdúszoboszlóra mennek üdülni, s ha gondolod, velük tarthatsz. Meglep az ajánlat, diplomatikusan azt válaszolod, nem tudod, még átgondolod. Megkapod a kollégium címét, ahol lakni fognak, ők néhány nap múlva indulnak is. Azt tudod, hogy nem szeretnél egy hétig a terhükre lenni, de mikor már csak két nap van hátra a nyaralásukból, elindulsz. A zsákodban egy váltás ruha, néhány könyv és egy fürdőnadrág. Akkor még nem okoz gondot a koránkelés, már délelőtt Hajdúszoboszlóra érsz. Viszonylag könnyen megtalálod a kollégiumot, ahol a kedvesen bumfordi portástól megtudod, a nagybátyádék – mint minden nap – már reggel kimentek a strandra, és valószínűleg csak délután négy után érnek vissza. A strandon, nem messze a bejárattól észreveszel egy standot, ahol egy kábé veled egykorú bikinis lány árulja az újságokat. Azonnal beleszeretsz, s hogy imponálj neki, veszel tőle egy Alföldet. De az is lehet, hogy egy Tiszatájat. Lopva figyeled a reakcióját. Ugyanúgy mosolyog rád fizetés közben, mint arra a pocakos ötvenesre, aki előtted Népszabit vett. Kicsit csalódott vagy, de elhatározod, kifelé teszel még egy próbát. Veszel egy Tiszatájat (vagy Alföldet?) is.
A nagybátyádékat hamar megtalálod, a gyerekmedence mellett napoznak a feleségével, a két gyerek a vízben hancúrozik. Üdvözlitek egymást, fürdőnadrágra vetkőzöl, s kiülsz olvasni a napra. Valószínűleg Hrabalt vagy Stachurát olvasol. Az a nyár tele van Hraballal és Stachurával. Az Alföldben (Tiszatájban?) is találsz egy hosszú interjút Hraballal. Dél körül a nagybátyád hoz neked lángost. Vízbe nem mész, olvasol és barnulsz. Az idillt egyetlen apró incidens zavarja meg, mikor kisebbik unokaöcséd, aki az egész napot a sekély gyerekmedencében tölti, váratlanul kibattyog a partra, s diadalmasan mutatja, mit talált kitartó búvárkodással a vízfenéken. Mintha igazgyöngyöt, egy formás darab emberszart tart kicsi kezében. A felnőttek szörnyülködnek, intézkednek, sokáig tárgyalják az esetet. A gyerekek zavartalanul visítoznak és lubickolnak a szartalanított medencében. Mikor indulnátok, alig lehet őket kiimádkozni a partra. Az újságos standnál veszel egy Tiszatájat (Alföldet?) a bikinis csajtól. Beleborzongsz, mikor mélyen a szemedbe nézve közli, te vagy az első, aki tőle Tiszatájat és Alföldet vett. Nem érzed, elismerésből vagy sajnálatból vegyít-e többet ebbe a mondatba. Amikor a kollégiumba értek, kiderül, az egyik felében csak ti laktok, a másik felében, melyet rácsos ajtó választ el a lépcsőháztól, állami gondozottak nyaralnak. Miután lecuccoltok, spontán csendes pihenő veszi kezdetét. Mindenki alszik, te befejezed Stachura vagy Hrabal könyvét, s miközben az Alföldet és a Tiszatájat olvasgatod, eszedbe jut, milyen volt, mikor óvodás korodban az elmeosztályról kölcsönkért, felül is rácsos ágyban kellett töltened egy éjszakát a hatvani kórházban. Tizennégy év telt el azóta, de te pontosan tudod, bárhol rácsokat látsz, mindig eszedbe jut majd az az átvirrasztott éjszaka, amikor véresre vakartad a csuklóidat.
Azt viszont nem tudod, honnan is tudhatnád, hogy már csak két év választ el attól, hogy egy őrtoronyban elolvasd az Állatfarmot, és itt érjenek a csernobili és irapuato-i katasztrófa hírei is.
Néhány száz méterre tőled pedig ott él az az ember, aki három év múlva a legjobb barátod lesz, először a te életed változtatja meg, aztán másokét is, de ezt még akkor sem sejti egyikőtök sem, mikor részeg testét a kollégium felé ráncigálod, miközben ő a hajnali lakótelep csendjébe Esterházy idézeteket üvöltöz.
A belső udvarról gyerekzsivaj szivárog a szobába. Lassan felébred mindenki. Megvacsiztok, majd nagybátyád vezetésével elindultok. Le, az udvarra. Mindannyiótok zsebében lengyel tejkaramellák lapulnak. Amikor a kis lelencek meglátnak, boldog üvöltésben törnek ki. Szétosztjátok köztük a tejkaramellákat. Némelyikük olyan diadalmas örömmel szorítja apró markába, mint unokaöcséd a gyermekmedencében talált szardarabot. Aztán kezdődik a játék. Bitumenes kézilabdapálya. Osztotok két csapatot. Az egyikben nagybátyád a cséká, a másikban te. Igazi örömfoci. Nagybátyád zsebkendőnyi területen is cselek garmadáját mutatja be, de a gólt mindig a kicsikkel rúgatja. Nem vagy olyan virtuóz, mint ő, de megpróbálod te is kiszolgálni a gyerekeket. Nem emlékszel, mennyi a vége, de nem is érdekes. Kipirult, örömtől sugárzó arcok mindenfelé. ’84 boldog nyara. Aztán az árvácskáknak menniük kell, mint birkákat, terelik őket a gondozók. Az egyik kissrác átöleli a térded, alig tudják leszedni rólad. Keservesen sír. Megígéred neki, hogy másnap megint fociztok. Hazudsz, mert másnap már reggel indultok haza. Megnyugszik, a könnyei mögött szomorúan mosolyog a szeme.
És induláskor azok a rácson kinyúló apró kezek, ahogy integetnek. ’84 szomorú, stachurás, hrabalos, alföldes, tiszatájos, bikiniben újságot áruló, szarban is igazgyöngyöt látó, hazug, hazug, hazug nyara. Nem gondoltad akkor. És még most is alig hiszed.
