Riersch Zoltán
Csillagos ég a takaróm
Valahol voltam.
Valahol még vagyok.
A felhők alatt, túl a szivárványon.
Hét évtizedem vágtáiban
talpam alatt porzott a végtelen.
Felettem az ég alattam a föld.
De mi van a föld alatt
ha testem görnyed, meghajol,
lelkem meztelen?
Fenn a magasban,
törött szárnyú madárként
körül ölel a megsárgult levelű hársfák lombja,
mint a pillanatot megannyi töredék.
Égeti a szó a szám.
Amit nem mondtam el, kinek mondjam?
Vajon szeretett-e, akit szerettem?
Molyrágta testemet az élet rozsdája marja,
néha tévúton jár a valóság.
Álmomban fogtam a kezed.
Egy régi perc.
A távoli homályban még egyek vagyunk!
Ha tehetném,
fényre lobbantanám az időskori szerelmet!
Emlékeimben él tovább, megfakult fénykép.
Szolgáltam jót, gonoszt,
műméztől keserű a szám.
Ha majd lehull a lomb, a hiányon háborgok,
de lelkem terhétől csendesedik.
Hiába szólítlak, kedves,
hiába hiányzik anyám,
lemenőben a Nap.
Sokszor romboltam.
Már csak építek.
Minden szóban ott a kérdés
kétkedés, vád, féltés:
ha a holnap jókedvvel ébred,
reggelre újjáéled bennem az egykori ifjúság.
Csillagos ég a takaróm,
hét évtized avarja a párnám.
Csend van.
Csak a szél játszik a távoli kötélen száradó illatos ruhákkal.
Mint áradó patak az uszadékot, sodor az ár.
Csend van, köszönöm.
Életem alkonyán eggyé válok egy magányos csillaggal.
Titkaimmal reszkető kéz a kézben…
Kardos Ferenc
Karanténtalan
Övé a park. Minden porszeme.
Zaj nem rezzenti ócska köntösét.
Nem szólnak rá botránkozva,
tekintet se ássa föl puszta lelkét.
Reccsenő ágba, rebbenő rigószárnyba,
ha kapaszkodik, visszazuhan egyre.
De léte eláramlik, akár sebből a vér,
s párolog, mint áldozati füst, az égre.
Most nincs kinek hallgató szívén
fönnakadna akár egy szava.
Máskor maga tűnik el a résekben,
hull esőcsöppként zavaros tavakba.
Birtoka határtalan, bejárhatatlan,
Törvény nincs, mi ki- s bezárja.
Örök karanténja az észrevétlenség,
Fáradt isten, ki önmagát vigyázza.
Varga Zoltán
Drót
A galambok a háztetőn
egymás mellett drót vitézek
elteszed magad
Az erkélyen egy kismama
lámpákat is tereget
aztán elfogynak a kihelyezések
elteszed magad
Az udvaron a szomszédok
körül néznek járdát sepernek
a jelenlétükkel kőbe vésnek
néhány szürke gerleséget
elteszed magad
Az üvegezett bejárati ajtó
naponta számtalanszor terpeszt
a közúti forgalom a játszó tér irányába
és akikkel találkozol tudják hol a kijárat
és azt is hogy az ék nem igazi támasz
elteszed magad
A nappalokban kialvatlanul
és éjjel kicsit a zavar javul
mihaszna mágnes az öveiden
Fa Ede
AZ ABSZURD VILÁG KIÚTKERESÉSE
A IONESCO-I SZÉKEK SZÍNPADÁN
(történik az első és a harmadik világháború között valamelyik magányos
sziget még magányosabb házában / egy idős emberpár éldegél ott / az épület
nem éppen kicsi / csaknem betölti a kis szigetet / hátsó része egy sziklafalon
áll / két nagy ablaka homályos szemmel nézi az alig moccanó vizet / a tágas
veranda előtt kavicsjárda lejt a sziklapartra / húsz év óta haldoklik ott egy
rokkant ladik)
A FILOSZ MONOLÓGJA
hallod Annusom: szigetünk partján csónakok csobbannak / a legtöbbje kikötött
már és a luxusjachtok motorja megállt / ó mennyi láb dobog és csoszog! / már-
már meghatódik tőlük az öreg kavicsút is / de elszomorít amit arcodról leolvasok
/ még mindig kétségbe vonod hogy valósággá váltak álmaink? / próbálj meg
kedves az én szememmel fülemmel és fantáziámmal látni-hallani / életünk
legszebb napja ez / és engem a te jóságod és szereteted vezetett idáig / de most
kérlek siess / gyorsan gyorsan / hozz még székeket / és szedj össze mindent amin
ülni és töprengeni lehet / a négy égtáj felől csak úgy árad a közönség / boldog
vagyok / még sosem éreztem magamat ennyire frissnek és fiatalnak /
felvillanyoztak a szikrázva összegyűlt szavak / most ajtót nyitok / fogadnom és
köszöntenem kell a vendégek színe-javát / mélységes hódolatom Őfelsége / úgy
örülök hogy jelenlétével megtiszteli szerény hajlékunkat / de épp Önnek szólnak
népboldogító gondolataim / hasznukat veheti majd a rövidlátó miniszterek és a
rókalelkű tanácsadók közt / erőt egészséget dicső tábornokom / talán még
emlékszik rám / én voltam egykor méltóságod hűséges futárja / ajaj hányszor
vittem golyózáporban és ágyútűzben dicső hadparancsait amikor ezer meg ezer
bakát hősi halálba küldött bármilyen jelentéktelen folyópartért vagy
magaslatért / kiváló tiszteletem főszerkesztő úr / ön mindig elutasította
„népbolondító populista humbugnak” csúfolva megfontolt eszméimet / most
remélem – végre – meg fogja érteni valamennyit és egy ünnepi különszámban
közzé is teszi / jónapot-holdat-vénuszt csillagász uram / harminc év óta szúrnak
szíven az ön tévéelőadásai és „tudományos” cikkei egy véletlen vezérelte
gépszerű bimm-bumm és riccs-reccs világegyetemről / szeretném meggyőzni önt:
nem teljesen ilyen a világ / adjon az Úr minden jót békét és üdvösséget kedves
hittudósom / azt hiszem – egy kicsit – lelki rokonok vagyunk / bár én úgy
gondolom: jobban hiszek Istenben mint Ön mert ez a hit nekem sosem termett
édes gyümölcsöt / de meg ne haragudjon érte: én idejétmúltnak érzem az Ön
által olyan kedvelt hangzatos „igéket” / az efféle vallás istenkáromlás már: a
jelentéktelen emberkék kedvéért geocentrikus kisistenné nyomorítaná a
Kozmosz Határtalan Lelkét holott drága anyabolygónk is csak porszem (vagy
még az sem) az ijesztően tág uni- vagy multiverzumban / ámde akik az ön
Bibliáját írták még mit sem tudtak erről / hello hello bip-bip-bip-bip
komputerszakértő úr / a minap megint kiűzött önmagamból a lelkendezése
ahogy az egyik tévécsatornán a digitális evolúció „csodáiról” és veszélyeiről
beszélt szemüveget villantó fölénnyel / az ön szavai is azt a gyanúmat igazolják:
szörnyű kényszerbetegség kezd elhatalmasodni az emberi lelken / az érezni
szenvedni de önmagát legyőzni is képes homo sapiens – mellőzve a tragikus sors
és halál iskoláját – már gépszerűen tökéletes mindentudó halhatatlan de hús-
vér-nélküli VIRTUÁLIS SZÖRNY szeretne lenni / ó milyen nagy és áldott
pillanat miniszter úr Őexcellenciája! / Ön volt az egyetlen államférfi aki
népének politikai és lelkiismereti szabadságáért kiáltva meg tudott szabadulni a
HATALOM SZÉDÜLETÉTŐL / kiúttalanságában a mártírhalált választotta /
és most újra megjelent a halandók között alig hogy eggyé méltóztatott válni a
szobortestével / jöjjenek jöjjenek hölgyeim és uraim hús-vér emberek és kedves
halhatatlan holtak / kérem foglaljanak helyet / még pár szót váltok életem
párjával és megkezdődik az előadás…
(három óráig tartott a beszéde / benne volt egy hosszú élet és az egész
emberfaj minden lényeges tapasztalata / saját kilátójáról látta a múltat és
jövőt: az írott történelem pár ezer esztendejét és a következő egymillió évet /
túllátott Marxon Darwinon Einsteinen és Hawkingon / azt is elmondta amit
filoszok írók szobrászok és festők mondani akartak és amivel minden idők
szellemét a transzcendens szférákig emelte Bach és Beethoven / eredeti
módon egyesítette az ó-ember naiv tudását az antik bölcsességgel és a
modern kor tudományosságával / a materialista felfogást spirituálissá
magasztosította – és megfordítva / virtuóz könnyedséggel tárta fel a
közelmúlt meg a jelen problémáit és olyan megoldásokat javasolt amelyek
megmenthetnék a politikusok hatalomszomjas érdekhazugságaival meg a
pénzügyi és üzleti körök kapzsiságával megkínzott világot)
(mihelyt abbahagyta a szónoklatot a párját kereste / alig talált rá / úgy
érezte: zajongva vitatkozó emberekkel van tele a szoba)
(A Pannon Tükör 2020/3. számában Kanizsai sorok címmel nagykanizsai szerzők verseit közöltük. Riersch Zoltán, Kardos Ferenc, Varga Zoltán és Fa Ede további szövegei ITT olvashatók.)
