költő, Kézdivásárhely
Február 1.
Elfelejtettem.
Február 2.
Délelőtt kéziratok olvasása, levelezés. Aztán B. interjúkérdéseire válaszolgatok. A Tiszatáj kérte, valamikor áprilisban jön. Estefelé kimegyek egy nagy sétára a Városligetbe. Hazafelé telefonhívás, M. rákérdez, hogy a Mondatokat írom-e? Hazajöttem. Írtam.
(Február 1.)
(Utólag) Az este Z-ékkel a Grinzingiben. Idén már második alkalommal. Z. nem iszik alkoholt. Én sem. Megvan, hogy miért. Neki is.
Február 3.
Huszonnégy éve mentünk át a kisváros főterén a „megszülető ház” felé. Ma az Akademia Italiában, a születésnapi vacsorán mellettem egy szép fiatal nő, aki Ő.
Február 4.
„Fura gyerek, ez tény.” Ezt mondja Mészöly Tandoriról. Előbbit volt alkalmam látni egyszer Tatán, a kilencvenes évek közepén, második felében.
Február 5.
Talán már felkelt, ül az ágya szélén, várja, hogy jöjjenek, begyújtson valaki a cserépkályhába, enni adjon, aztán megint magára maradjon a saját tudatának kiszolgáltatott ember rettenetével.
Február 6.
Uram, nyolcvanöt forintot egy kávéra?! Nagy Király vagy! Köszi.
Február 7.
A Puskás Ferenc Stadiontól a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárig és vissza majdnem kilenc kilométer.
Február 8.
Délután találkozó O-val. A Keleti Károly utcáig gyalogolok, ahol épp egy felvétel készül vele az irodalmi portál húszéves évfordulója alkalmából. A Mammutban ülünk le egy kávéra, mert nem akar belső helyekre menni. Este séta és A világ legrosszabb embere.
Február 9.
„Levest nem lehet késsel enni.” Mészöly Miklós
Február 10.
Az Ilka utcától, át a Városligeten, az Írók boltjáig, gyalog, négy kilométer. Tovább, el a Vígszínház előtt, a Jászai Mari téren, át a Margit-hídon, a Széna térig, nagyjából nyolc kilométer. Vissza, a Déli felé, a Krisztina körúton, az Erzsébet-hídon, 16-17 kilométer.
Február 11.
Együtt indultunk valamikor Kolozsváron. Most mindketten itt élünk. (Én csak félig.) Egyetem, foci, nagy beszélgetések stb. És eltelt harminc év. Két-három havonta futunk össze egy ebédre a munkahelye közelében. Ma épp a szülinapja volt.
Február 12.
Este a lányommal és a barátjával. Elmaradt ünnepeket pótolunk be. Beszélgetés, evés, ivás hajnalig.
Február 13.
Nem hiszek benne. Nem vagyok babonás. Azt gondolom, hogy…
Február 14.
Pár napja jött a szerkesztőtől kommentekkel, kérdésekkel. Ma küldöm vissza. Nagyon erős, nagyon súlyos kötetet akartam csinálni, ezt írtam a levél végére.
Február 15.
Sokszor akartam naplót írni. Mindig belevágtam, majd nemsokára beleuntam. Ebbe is egyébként. De azért…
Február 16.
Amikor vársz valamire. És tudod, hogy nem lesz. De mégis reménykedsz, hogy igen. És fájni fog, tudod, ha nem. Igazságtalanságnak tartod. És ha igen, ha lesz, akkor úgy érzed, van igazság.
Február 17.
A szomszédos építkezés alatt megyek el éppen, valaki a negyedik emeletről a nevemet kiáltja. Felnézek, ott lógok „én” a harmadik emelet magasságában, illetve hát a másik, ugyanilyen nevű valaki, mint én.
Február 18.
Halálgyakorlatok, ez a címe. Épp a születésem napján jön ki a nyomdából. És annyi verset tartalmaz, amennyi az éveim száma. A költészet napján mutatjuk be.
Február 19.
Takács úr mesterfodrász a gödöllői dombság egyik falucskájában. Kéthetenként szoktam bejelentkezni hozzá, amikor megyek a faluba hétvégére. Régivágású öregúr, közelebb a nyolcvanhoz, mint a hetvenöthöz. Hétvégén is dolgozik, nagyjából egyharmadáért, mint Pesten.
Február 20.
Hírek anyámról. Felöltözik, felemás cipő, ilyen-olyan ruhák, elveszi a vasárnapi táskáját, amivel templomba szokott menni. Naponta odamegy a szomszédok kapujához, kopog, rányit, ott várakozik. Nem érti, hogy miért nem engedik be. Anu, Tibi, Vilma néni, mind halottak, már évek óta.
Február 21.
Ma lefoglalom a szállást a szülővárosomban. Egykori otthonomtól pár száz méterre fogok aludni a szállodában. A garázstól, ahol az autót tartottam, alig három kőhajításnyira. Azt gondolom, hogyha belefér, évek óta először újra megteszem a nagy kört, ami szinte körbekerüli a kisvárost, ahol egykor éltem.
Február 22.
Semmi. Nem sok. Semmi. Inkább vihar előtti csend.
Február 23.
Készülődés a hazaútra. Holnap reggel nyolcra jönnek értem. Mindig elszorul a torkom, amikor elkezdek készülődni az egykori… hova is? Vajon mi vár otthon? És az otthon vár-e?
Február 24.
Kitört a háború!
Február 25.
Tegnap, a hazaúton, megálltunk egy órára Kolozsváron. Amikor erre járok, mindig felugrom egykori főszerkesztőmhöz. Itt is az van, mint otthon: vajon mivel, kivel találom szembe magam, amikor belépek a negyedik emeleti ajtón?
Február 26.
Öcséméknél, a szülőfalumban. Anyám is ott van, majdnem egész délután együtt. Zilált, ideges, valami megmagyarázhatatlan, illetve hát, elég jól megmagyarázható feszültség tépi, rombolja belülről. Éjszaka, a szállodában felébredek, megnézem a telefonom képernyőjét, nem jó, hanem rossz hírek. Egy nagyon közeli nagyon közelijének a halála. Ott, ahonnan eljöttem.
Február 27.
Anyámnál. Elmegyünk a temetőbe a szülei, az anyósáék, a volt férje sírjához. Távolról még a nagyszülei, szülei, testvére sírját megismeri. Amikor ott vagyunk, állunk a keresztek előtt, kérdezem, kik vannak itt, tanácstalanul néz rám, majd hirtelen elindul befelé, a sírok közé.
Február 28.
Reggel indulunk vissza a székesfővárosba. A fiam eljön a szállodához elbúcsúzni. Délben ebéd a Laci csárdában, M. és L. is ott van, megbeszélni az őszi, Gyergyószárhegyi Írótalálkozót.
(Megjelent a Pannon Tükör 2022/2. számában.)
(Fotó: mma.hu)
