68 (K HG és a magyar véreskezű)
A magyar „véreskezű”, Dózsa György csak kis pályás labdarúgó volt, olyan aranylabdásokhoz képest, mint Sztalin és Lenin. K HG-nak azonban vele is voltak személyes vitái, noha szelídebbek, enyhébbek, mint a két elődjével. Dózsa György történelmi szerepét, bűneit sokkal megbocsátóbban és enyhébben kezelte. Mégis emlékezni kell róla, mert hozzá is nagyon sok privát, személyes dolog köti.
1956 után K HG édesanyjával egy Bács megyei kis faluba került, ahol szülei halálukig a Dózsa György utcában laktak. A jegyzetíró sajnos csak látogatni járt haza szüleihez, mert édesapja 56 után egy ideig az állam vendégszeretetét élvezte, őt pedig Szegedre küldték tanulni.
K HG 1999-től 2015-ig egy Szeged melletti faluban élt ismét egy Dózsa György utcában, gyümölcsfáival, cicák generációival és két csodálatos kutyájával. Különösen ez utóbbiakat sajnálta, amikor egészségi okok miatt fel kellett adnia a falusi létet és vissza kellett költöznie Szegedre. A két gyönyörű fajtiszta korcs közül Bogyó volt az első, akivel annyira összefonódott sorsa, hogy még betegségeikben is párhuzamos életet futottak. K HG kampózott Bogyó harmadik hasműtétjénél, amely végül sikerrel járt. A másik kutya Borzi legalább két számmal nagyobb volt Bogyónál, de mint fiatalabb mindenben a tanítványa volt. 2015-ben a legnagyobb lelkiismeretfurdalást az okozta K HG-nak, hogy nem vihette Szegedre Borzit magával egy lakásba. A kutya egész életében egy nagy kert ura volt, még kutyaházba se volt hajlandó bemenni soha.
K HG-t tehát nem kizárólag olyan egyértelműen negatív érzések fűzték Dózsához, mint az előző jegyzetek szovjet vezéreihez. A történelmi Dózsa Györgyről is olvasott mind magasztaló, mind sárba döngölő értékeléseket, de mivel nem volt történész ebben nem kíván állást foglalni. Amikor emlékei bírósága elé állította a „parasztkirályt”, mentő körülményeket is talált a rettenetes halálra ítélt parasztvezérnek. A fentebb leírt két Dózsa György utcai házhoz élete nagyon kedves emlékei fűződtek, ez is más megvilágításba helyezte elé emlékei Dózsáját. Ebből a nézőpontból szerette Dózsa Györgyöt. Ráadásul ez a véreskezű magyar volt és minden téren különb ember, mint az előzőekben említett diktátorok. És sokszor kimondottan szerethető volt a művészetekben megjelenő Dózsa György. K HG-nak ezzel a Dózsával szemben is akadtak kifogásai, pl. nagyon nem szerette Derkovits fametszet sorozatának „büdös paraszt”-ját vagy határozottan szenvedett Eötvös József hosszú, száraz és unalmas körmondataitól, annak terjedelmes regényében. Ugyanakkor nagyon megszerette a magyar költészet Dózsáit: így például unokáját, Ady Endrét, aki a Toldi híres mondatára („Hé, paraszt, melyik út vezet itt Budára?”) feleselt. („Hé, nagyurak, sok rossz fehér ököl…”) Van egy olyan költemény is azonban melyben teljes feloldozást adott K HG Dózsának bűnei alól. Nagyon szép vers ez, mert a jegyzetíró talán legkedvesebb költője írta meg ezt a legendát, mert szegedi költő írt meg benne egy szegedi történetet. Mert az örökké tartó tragikus szerelemről szól. K HG reméli, hogy sokan ismerik, ezért jegyzetét ennek a versnek harmadik versszakával zárja:
Pálfi bíró Piros lánya
Hófehér lőn nemsokára,
Mint viola rózsa mellett,
Hervad ő is Dózsa mellett
(Juhász Gyula: Dózsa feje)
