Egy filosz töprengései – 36. rész

36 (K HG Ábránd-ja: az épület)

 

A fenti képvers szövegrésze természetesen Vörösmarty Ábránd-ja. A verskép viszont már K HG álma, ábrándja arról, hogy milyen egy tökéletes szerelmes vers. Hogy miért töké­letes ez a vers. (K HG hajdani verselemzéséből szemelget.)

Az Ábránd csodálatos építményét, nyelvi, képi, zenei, érzelmi és gondolati gazdagságát, a legszebb téma: a szerelmi vágy és vallomás hibátlan formai megjelenítését már sokan kommentálták és értékelték. K HG elhagyta a mű genezisének feleleve­nítését. Szerinte a szöveg alapvető sajátossága a tömör megfogalmazás. A vers kom­pozíciójában döntő szerepe a legtökéletesebb geometriai formának, a körnek van. Hogyan valósul ez meg? Figyeljünk csak a vers-képre fentebb!. A pc-k korában könnyű a középre zárt szöveggel megjeleníteni az egyes strófák köralakját, melyet a növekvő-csökkenő szótag­számú sorok rendje, a „duplán” ölelkező rím (abccba) és a kezdő sor örök visszatérése is erősít. Ám a négy versszak-gömb egymással egy nagyobb, teljesebb világ-gömböt is képez: a Szerelmedért sor nyitja és lezárja a strófákat, de egybe is fűzi azokat. A négy kör összefüggését, egy magasabb rendű, nagyobb egységgé szerveződését a vers idő- és térviszonyai: a pillanatnyi és az örök lét; az élet, halál és a feltámadás; a való és a transzcendens világ, majd a visszatérés a valóságba; s a fenn és a lenn körforgása is bizonyítja. Ebben a vers-szedercsírában bomlik ki szemünk előtt a költő vágya Laura szerelméért, ölt testet ábrándja a szerelemről. Kissé dezilluzionáló módon, a mai szerelmi közhelyek nyelvére redukálva Vörösmarty nyelvi pompáját, a következőket ajánlja fel a költő Laura szerelméért: megőrülne és meghalna érte az első strófában, helytállna az élet viharaiban és meghalna érte minden év telén a másodikban, örök szenvedést is vállalná, tehát a poklot is megjárná Lauráért a harmadikban, feltámadna, s egy szebb, jobb, „dicsőbb erényű” életet nyújtana néki a vers végén. A reinkarnáció, az új, jobb emberré születés felajánlása nagy ötlet: a szerelmes férfi ősidők óta megőrül, meghal, vállalja a veszedelmeket, viharokat, még a kárhozatot is a szeretett nőért – keveseknek adatik meg, hogy azt ígérjék: nemcsak meghalni tudnék – élni is tudnék érted! Ráadásul az élet-halál-újjászületés hármas­ságában gondolatilag is le- és bezárul a kör, a „földi menny” olyannyira áhított, vágyott elérését, több évtizedes álmának megvalósulását csillantva fel az imádott nőnek. A vallomás újszerű eredetisége is megfog bennünket.

Hogyan éri ezt a költő? K HG megkíméli itt jegyzetolvasóit a költemény forma-gazdagságának, szókin­csének, ritmusának, képeinek és zenéjének további boncolga­tásától, szeretné, ha az itt bemutatott verspalotában gyönyör­ködnének még egy kis ideig azok a fehér hollók, akik még korunkban is olvasnak, mondanak, hallgatnak verseket.

K HG úgy véli, hogy az Ábránd épületének körül­járása talán segítheti a virtuális olvasókat abban, hogy be is menjenek egyszer ebbe az épületbe.