Körülnézni Jézuska-ügyben
Soha nem fog eljönni a Jézuska, ha így szidod Istent! Ekképpen kiáltott ki mama a konyhából a kertbe, mire papa még dühösebben sújtott le a baltával a fenyőfa tövére, de már halkabban mérgelődött, hogy a műanyagtalp helyett inkább egy éles baltát hoztak volna a gyerekek Nyugat- Németből, mert ennek már tavaly is tompa volt az éle. Ha ezt hamarabb mondja, rajzoltam volna az azték kalandregény mellé egy baltát is a karácsonyi kívánságlistámra, bár rögtön lebuktam volna, hogy nem magamnak kérem, mert mindenki tudta rólam, hogy hidegen hagy a háztáji munka, hiszen mindig több volt bennem a gondolat, mint a tettvágy, meg bizonyára a Jézuska is szívesebben lát egy nyugodt karácsonyi készülődést. Mama amúgy, amikor nem a húslevessel volt elfoglalva, olyan bölcsen tudta adagolni papának a forralt bort, hogy az öreg visszasimult a béketűrésbe. Talán inkább mamának kellett volna felajánlanom a segítségemet, hogy lehordom papának bort, pont annyit, és amikor ő tenné, de akkor nem tudtam volna ilyen észrevétlenül keresni a Jézuska nyomait a pincében, mert mindketten velem üzengettek volna egymásnak: Mikor hozod már? Nem kell az még neki! Gyanús volt, hogy karácsony környékén mama mindig arra kér, kerüljem el a pincét, pedig egész évben előszeretettel szalaszt le befőttért, kolbászért, lisztért. Most is a szokásos látvány fogadott. A pince egyik oldalán a használatban lévő dolgok voltak, míg a másikon a bezacskózott, bedobozolt régi lomok voltak a földön, meg a polcokon, alig lehetett hozzájuk férni, igaz, ez nem is volt cél. Mint azték kincseket kereső kalandor, úgy vágtam az utat ebben a lomerdőben. Miután átverekedtem magam a zacskóláposon, kijutottam a dobozsziklákhoz, és az egyik polcszirten a kincs nyomaira bukkantam. Egy kosárból kilógott pár tekercs karácsonyi csomagolópapír, és valami mintha mocorgott is volna a tekercsek alatt, és éppen nyúltam volna, hogy benézzek alá, amikor papa felkiáltott, hogy kész van, már csak le kell súlyozni, szólj mamádnak, hogy jöjjön, nézze meg. Visszabotorkáltam a frissen kitaposott ösvényen és tudtam, vége a kalandnak, rögtön megyünk is díszíteni a fát. Felszaladtam és szóltam mamának. Lejött a kertbe és elmosolyodott, hogy papa milyen daliásan áll a zöld műanyag talpba faragott fenyőfa mellett. Szép lett, de milyen talp ez, kérdezte mama, papa pedig mondta, hogy tudod, az a nyugatnémet. Mama megrázta a fejét, majd a fát. Nem elég stabil, nézd, el fog dőlni, mondta. Papa pedig erre, hogy nem úgy van az, nézd csak, ezen a lyukon kell beleönteni a sódert, a vékony műanyag csak a látszat, olyan lesz, mintha le lenne betonozva. Nem bízom én az ilyen újításokban, csóválta a fejét rosszallóan mama, majd bement a pincébe és kihozta azt a dobozt, amiben a szovjet öntöttvas talpat tartották. Egy olyan masszív, de vékonyabb cső volt a dobozban, mint amit egy mozsárágyúról fűrészeltek le, és mellette a hozzá tartozó három láb. Ez a biztos, ebbe faragd bele, bólintott mama, papa pedig dühösen kikapta a fenyőfát a műanyag talpból, aztán mama kezéből az öntöttvas csövet, és mutatta, a szovjetnek mennyivel kisebb az átmérője. Nem gondolod, ugye, hogy ezzel az életlen baltával fogom tovább faragni a fát, sötétedésig sem végzek, zsörtölődött papa. Mindenre van megoldás, csak keresni kell, replikázott hetykén mama, és kiment a fészerbe és pár perc múlva visszatért egy kaszakővel. Ha nem éles, akkor hát élezd meg, nyújtotta a követ papa felé, aki elvette tőle és elkezdte fenni a baltát, mama pedig felment megnézni, hogy áll a húsleves. Sok sikert, én innen a pincéből drukkolok neked, mondtam papának, és örültem, hogy maradt még egy kis időm a pince átkutatására. Talán rosszul hittem, hogy a Jézuska főhadiszállása a nagyszüleim pincéje, mert amikor elhúztam a csomagolópapír-tekercseket, egy megtermett patkány ugrott ki alóla, és beszaladt a lomok közé. Papa, papa, patkány van a pincében, kiáltottam, mire ő beszaladt a baltával a kezében. Hol van, kérdezte elszántan, és választ sem várva rálépett az általam kitaposott ösvényre, és végig csapdosta a dobozokat és zacskókat, mire előbukkant a patkány. Ránk sem nézett, úgy rohant, papa meg utána, aztán az állat egyszer csak eltűnt a falban. Nézd csak, itt az átjárója, mutatott a fal tövében tátongó lyukra, majd kiszaladt a kertbe és a talp csőrészével és az egyik lábbal tért vissza, aztán elkezdte tágítani a patkánylyukat az öntöttvas lábbal, és addig tágította, amíg a cső bele nem fért a lyukba. Beszűkítjük a kijáratot ezzel a csővel, így már kisebb az esélye, hogy kijöjjön, ordíts, ha előbukkan, mindjárt jövök, mondta és ismét kiszaladt a kertbe. Felkapta a műanyag talpba szánt sóderrel teli vödröt, cementet öntött hozzá, némi vizet és már keverte is a betont. Miután kész lett, visszatért és egy hosszabb lécet is hozott magával. Na, most jól elzárjuk az útját. Nézz ide, először is be kell zsaluzni, mondta és hozta is a mérőszalagot. Kimérte, mekkora fadarabok kellenek a zsaluhoz, kikapott a zsebéből egy ácsceruzát és bejelölte, hol kell elvágni, feldarabolta a léceket, összeállította a zsalut, és beleöntötte a betont, ami befolyt a csövön át a lyukba, végül kitöltötte az egész zsalut. A fenyőtalpat elfelejtettük kivenni, mama mérges lesz, mondtam papának, erre ő, hogy ne aggódjak egy percet se, a cél szentesíti az eszközt, minél több anyag van benne, annál stabilabb a konstrukció, és elküldött még lécért, aztán újabb zsalut csinált, beleöntötte abba is a betont, elsimította a tetejét, majd öntött még egy emeletet, közben okított, hogy több szintesre kell csinálni, nehogy kirágja magát a lyuk felett.
Mama pont akkor nyitott be egy pohár forralt borral a kezében, amikor papa felkiáltott, hogy kész, és mama rögtön kérdezte is, hogy mivel vagy kész, a fa sehogy nem áll, meg amúgy is hogy néz ki a pince, mire az öreg kihúzta magát, elvette mama kezéből a bort, megitta egy húzásra, majd elmesélte a történteket, és nem titkolta, hogy a talpat is bebetonoztuk, de mindezt a stabilitás érdekében tettük és mamát nem is érdekelte, hogy nem a karácsonyfa, hanem a patkány elleni védekezés tartópilléreként hasznosul a talp, mert kevés dologgal lehetett levenni a lábáról, na, a patkány ilyen volt. Én meg arra gondoltam, bizonyára ezzel az apró, azték piramissal üzen a Jézuska, hogy elhozza nekem azt a kalandregényt, amit karácsonyra kértem, felesleges siettetni a dolgokat.
MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK, SZERZŐNKNEK ÉS TÁMOGATÓNKNAK
ÁLDOTT, BÉKÉS KARÁCSONYT KÍVÁNUNK!
