Szerzőnk és barátunk, Bájer Máté költő, slammer, újságíró augusztusban koronavírus-fertőzött lett. Ekkor és aztán szeptemberben naplóbejegyzéseket írt a karanténban, most pedig – végre – elküldhette a befejező részt. Szerkesztőségünk egy emberként örül annak, hogy szerzőnknek e témában nem kell többet írnia. (NKJ)
Cégünk mindig a rendelkezésére áll, asszonyom
A legszebb nyárból jöttem, most pedig a Dajka Gábor utcába tartok, gesztenyeszemek levedlett sünirháin keresztül. Izzófénytől rejtjeles az arcom bőrszerkezete. Mások vonásait mintha már kikódolta volna valami eddig ismeretlen ösztön: düh, érdektelenség és a türelem teljes hiánya. Mennyi ideig voltam bezárva, hogy feltűnnek ezek a jelek? A kérdés költői: sokáig. Elég sokáig ahhoz, hogy az ismerőseim a tapasztalataimra hagyatkozzanak. Mit tegyek? Kit tudok hívni? Van segítség? Jönnek? Mi lesz, ha nem? Szinte naponta keresnek ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel, és én szinte naponta harapok egy-egy darabot a bánatukból, aztán együtt rágódom rajta velük.
Üdvözöljük a kétségbeesés telefonos ügyfélszolgálatán. Ha szorong, nyomja meg az 1-es gombot!
Nyolc hétre ragadtam a saját lakásom szögesdróttal kerített lövészárkában. Ezt a sáncot azonban nem a védelmemre tervezték. Én voltam az ellenség a kapuk mögött. A szabadulásra alig emlékszem. Az utolsó két hetet egyedül töltöttem, szépen tapétázott falmagányban. Nem volt karnevál a végén, ünneplés, elefántok hátán táncoló szakállas nők konzummosollyal kovácsolt arcai, artisták. Hétfő volt, köd és munka.
Ha a pánik első jeleit észleli magán, nyomja meg a 2-es gombot!
Operencián is túl, bedőlt kemencének kidőlt oldalában, vénasszony szoknyájának a hetvenhetedik ráncába volt egy fehér bolha, annak a közepében volt egy fényes palota – ezt mesélik. A palota a levegőben függött, mintha szögre akasztották volna, vagy kétoldalú ragasztószalaggal nyomták volna az éghez. Nem vezetett hozzá híd. Arra ment egy sorsát keresgélő királyfi – lehet mondani legkisebb fiúnak is, mindegy. A palota úrnője látta az ablakból a közeledőt, és megparancsolta az embereinek, hogy hozzák a színe elé. Leültette, forró itallal kínálta. Arabikát ittak és közben megbeszélték az élet dolgait. Kiderült, a fiú a sorsát kutatja, de beérné egy olyan birodalom fölfedezésével is, ami felett a halálnak nincs hatalma. Szerencséje volt – már nem a sorskeresés dolgában. Éppen ezer esztendeig maradt a fényes kastélyban a királyfi, de ez az idő olyan hamar eltűnt, mint azelőtt egy fél év. Ekkor jöttek a lázálmok.
Ha lázálmokat tapasztal, nyomja meg a hármas gombot, vagy várjon munkatársunk jelentkezéséig!
A szüleivel álmodott a fiú, akiket álmukban meglátogatott a halál. Csendben hajolt feléjük, csontos kezeivel takarta be öreg testüket. Többé nem volt maradása a királyfinak az örökkévalóságban, eldöntötte, visszaindul a hazájába. A történet innentől bő gázzal hajt a kötelező tanulság felé, ami most igazából mellékes. Fontosabb, hogy mi történt, amikor a királyfi, a halhatatlanságot feladva, visszatért az általa ismert világba. Találkozott ismerős arcokkal? Újra kellett tanulnia az emberek életét, lépésenként, egyik nap tapasztalatait a másik után helyezve, mint bizonytalan lábait a hosszú ideig ágyba kényszerült lábadozó, mikor először tolja félre az ágytálat, és tipeg ki a WC-re? Ki hogy meséli. Néphagyomány.
Ingadozó kedélyállapot: 4-es gomb!
Több mint húsz napja szabadon. Nem érzek szabadságot. Nem érzek változást. Kennelből a futópórázra. Miért nem tudom csóválni a farkam? Közben meghalt apám is. Kétéves koromban láttam utoljára, a mostani felesége írt rám, a szívével volt valami, azt mondta. Rendes nőnek tűnik. Küldött egy képet is, ami apám halottas ágyán készült. Mesélt az öreg életéről, utóbbi éveiről. Egy másik sztráda tájairól, amikhez egy rég hátrahagyott útkereszteződés vezet. Furcsa érzés. A megmaradt kevés közül most az egyik. A legszebb nyárból jöttem, most köd van, és azon agyalok, hogy heti terv, festékvásárlás vagy vízszerelő-keresés: mi a fontosabb? Mi a kevésbé érdektelen? Nem, nem vagyok poszttraumás. Nincs miért, még ha sokan meg is kérdezik tőlem. Traumás vagyok. Valami halkan kificamodott bennem, egy apró ízület távol minden fontos területtől.
Nyomja meg a piros gombot és nyugodjon békében!
